"Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem  csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.

Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában.

Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik."

Nehéz feladatra vállalkozott a Mezőgazdasági Múzeum: hogy a csudába lehet tárlóba-látványosságba-interaktívba tenni valamit, aminek se színe, se állaga, se íze, se bűze és mégis ott van mindenhol? Az április 27-ig nyitva tartó kiállítás ugyanis az időről szól.  Nincs ugye se színe, se szaga, se kiterjedése amit fülön lehet ragadni, de nélküle semmi se létezhetne.

A kiállítás vállaltan tudományos szemszögből igyekszik megragadni az idő számos tulajdonságát -  bár ha belegondolunk, ha valami, a mezőgazdaság nagyon is függ az időtől, talán a leginkább kötött real time tevékenység, nem aratunk télen, nem palántázunk ősszel - mégis, nagyon helyesen számos esetben szögezi le: bár jól mérhető, az idő mégiscsak szubjektív fogalom: egyetlen óra végtelenül hosszú vagy végtelenül rövid lehet ahhoz képest, mit élünk át éppen. A múlt és jövő fogalmának értelmezése, kezelése szintén egyéni és a  fejlődés eredménye, bár korlátozott mértékben az állatok is képesek használni például a rövid távú memóriát, kevésbé komplex feladatok esetében. A szokásos közhelyet is sikerült elkerülni: a kiállítás nincs tele mindenféle órával, naptárral, bár egy-két érdekes darab azért akad belőlük.

Téridő-görbület

Két teljesen múzeum-kompatibilis iskolással és egy mérsékelten múzeum-kompatibilis négyévessel teszteltük a rendezvényt, a múzeum munkatársa, Adri kíséretében.  A két nagylány a kiállítás elején kapta meg azokat a lapokat, amelyek segítségével különféle feladványokkal tesztelhette az idővel kapcsolatos tudását.  A helyes megoldást mutató tárlóhoz is egy-egy "útmutatóval", ráutaló mondat helyes értelmezésével lehet eljutni.  A csajok profin lépkednek kérdésről kérdésre, miközben hol színesre fóliázott üvegablakok, hol színesen világító padlókockák keretezik az időről szóló érdekességeket. Szintén népszerűek az egyes képek alatt elhelyezett állítások, amelyekre "igaz" vagy "hamis" lehet a válasz, ha megnyomjuk az állítás gombját, fel is villan, melyik a helyes.

Először biztonsági berendezésnek veszem a kis piros LED-et, amely folyamatosan villog az egyik tárlóban: de  mint kiderül, az ott elhelyezett négy állat (fóka, pingvin, strucc és egér) valamelyikének szívverésének ritmusát mutatja (a helyes válasz a játék része, ezért nem lövöm le, melyikét). De "belső órája" van a növényeknek is: olyan fajta is akad, amelyik több évtizedig van nyugalomban, mielőtt ismét kihajtana. Az évszakokkal változó állatok (amelyik például bundája színét változtatja) pedig valamennyire még laboratóriumi körülmények közt is "emlékeznek" az időváltozással együtt járó teendőkre, ha nem is tökéletesen - a jelenséget egy bekötött szemű hermelin szimbolizálja.

Szintén a feladványok közt szerepel a furcsa óra, amely visszafelé jár a fordított számlapon: a helyes válasz megmutatja, miért is megy arra az "óramutató járása", amerre. (Voltaképpen járhatna fordítva is, tényleg.) De helyet kapott az a bizonyos maja naptár is, amely szerint 2012-ben el kellett volna jönnie a világvégének - vagy valamit nagyon félreértettünk rajta. Eljött viszont a vég a jéghegy képében a Titanic számára, amely aprócska modellen jelenik meg, a hozzá kapcsolódó kérdés pedig a régi szokáshoz kapcsolódik, amely szerint halálesetkor megállítják az órát - a kérdés arra vonatkozik Titanic órája vajon pontosan hány óra hány perckor állt meg?

A Kicsi belső órája is jelzett közben: miután kimulatta magát a kiállítás elején üldögélő hatalmas gumiállattal,  megcsodálta a világító padlókockákat és a fordítva járó órát, no meg az előbb említett hajómodellt, hirtelen kikéredzkedett, és csak némi üzemanyag (víz, perec) elfogyasztása után tért vissza az idő birodalmába.

A kiállítás végén egy kis rögtönözött "bigyóboltban" a Mi micsoda sorozat könyvei mellett apró féldrágakövecskéket, különleges, forgatható naptárat lehet venni, illetve stílusosan Stephen Hawking professzor alapművét, Az idő rövid történetét.  

Meg bírnád szokni a látványt?

A gyerekek szemmel láthatóan nem fáradtak bele az interaktív múzeumozásba, még lendületből végignyargalták a múzeum állandó kiállítását a jurtákkal, kitömött szürkemarhával, régi paraszti földművelő eszközökkel, a Kicsi pedig még az emelet lovas kiállítására is felnyargalt , ahol a régi lóversenypálya makettjét,  két lócsontvázat, egy faragott falovacskát és más lovas érdekességet nézhetett meg.  A mosdó-büfé mellett pedig újabb lehetőségre derült fény: a várat formázó épület egyik, általában elzárt tornyába lehet egy-egy kijelölt napon felmenni csoportosan, majd 150 darab lépcső megmászása után lehet a környéket felülről megcsodálni. Adri a dátumokat is kikereste számunkra: legközelebb május 4-én, utána pedig június 29-én és július 20-án lehet ezen a különleges túrán részt venni, előzetes regisztráció után. A legkisebbeknek ezt nem ajánlják, de az iskolásokat ez is érdekelheti, ahogy a környéket felülről maximum az Állatkert Nagysziklájáról látó felnőttet is. A vezetésen az épület történetével is megismerkedhetünk. Jövő hétvégén pedig a húsvéti kiállítás nyílik, az óriástojásokkal és a kézműves-standokkal, a belépő mindenre érvényes lesz.

A Városliget pedig szintén nagyon szép tavasszal, virágzó fák és árvácskaágyások, a múzeumozás előtt vagy után érdemes kocogni benne egyet. Csak le ne ragadjunk a nagy játszóterek valamelyikén - vagy készüljünk előre ebédnyi hideg élelemmel, esetleg étteremnyi pénzeszközzel.

"Továbbsétáltak az órateremben, és Hora mester még más, ritka dolgokat mutatott neki, de Momo gondolata még egyre a rejtvényen járt.

- Mondd csak–kérdezte végül – , valójában mi az idő?

– Hisz éppen most fejtetted meg magad – felelt rá Hora mester.

– Nem úgy gondolom. – magyarázta Momo – , hanem, hogy maga az idő mégiscsak valami. Hiszen van. A valóságban mi?

– Szép volna – mondta Hora mester – , ha ezt is magad válaszolnád meg.

Momo soká töprengett.

– Itt van – mormolta környezetéről megfeledkezve – , annyi bizonyos. De megfogni nem tudjuk. Megtartani se tudjuk. Lehet, hogy olyasmi, mint az illat? De olyasmi is, ami egyre csak elmúlik. Vagyis keletkeznie kell valahol. Talán olyasmi, mint a szél? Nem, nem! Már tudom! Talán valamiféle zene, csak nem halljuk, mivel mindig jelen van. Habár azt hiszem, hallottam olykor, egészen halkan.

– Tudom – bólintott Hora mester – , ezért hívhattalak ide magamhoz.

– De kell valami másnak is lennie – vélte Momo, még egyre a gondolatán csüggve – , a zene ugyanis nagyon messziről jött, de egészen mélyen énbennem hangzott. Talán az idővel is így van."

Vakmacska