Pannaa történetét olvasva ismerős emlékek és érzések törtek rám. Igaz, hogy már 5 éve történt, de mintha tegnap lett volna. Életem párjával akkor már 15 éve voltunk együtt és 3 éve házasok is voltunk, de a várva várt bébi csak nem jött. Kétségbeesetten rohangáltunk orvostól orvosig. Mindkettőnknél minden rendben. Akkor mi a baj?! Nem tudták. Végső elkeseredettségünkben beleugrottunk a lombikbébi programba egyszer, majd még egyszer. Az eredmény negatív, én pedig a depresszió határán voltam. Kezdődött az új év és én megfogadtam, hogy túlteszem magam a fájdalmaimon, új életet kezdek. Nem görcsölök a nagy „bébivárás” miatt.
Ha a Jóisten úgy gondolja, hogy ne legyen gyerekem, akkor nem lesz. Belevetettem magam a munkába. Március elején lapozgattam a naptárt és döbbenten láttam, hogy négy napja késik. Az nem lehet… vagy mégis? Munka után az első utam a patikába vezetett. Vettem két tesztet a biztonság kedvéért. Másnap már hajnalban felkeltem és annyira izgatott voltam, hogy majdnem beleejtettem a vécébe a tesztet. Utána a mosdó szélére tettem és elfordultam. Vártam. Kavarogtak a fejemben a gondolatok és a szívem a torkomban dobogott. Csigalassúsággal teltek a másodpercek. Rávettem magam, hogy megnézzem. A csoda megtörtént: 2 sötétpiros csík!
Láttam magam a tükörben, falfehér voltam. Úristen, sikerült! Vagy nem? A biztonság kedvéért megcsináltam a másik tesztet is. Az eredmény ugyanaz. El kell mondanom „Apucinak”, de hogyan? Tudtam, hogy kb. tíz perc múlva felébred, és első útja a fürdőszobába fog vezetni. Fogtam hát egy piros rúzst és a mosdó mögötti tükörre hatalmas betűkkel ráírtam, hogy: „Jó reggelt, Apuci!” Aláírás: „Anyuci és Babuci”. A pozitív tesztet pedig a mosdón hagytam. Izgatottan visszamentem a hálószobába és visszabújtam a férjem mellé. Ő pár perc múlva felkelt és bevonult a fürdőbe. Felültem az ágyban és reszketve vártam, hogy nyíljon az ajtó, de semmi. Eltelt 5 perc, majd 10 perc. Elájult? Vagy mi van?! Végre nyílt az ajtó és kővé dermedve, sápadtan ott állt az újdonsült Apuka, aki képtelen volt feldolgozni a tükrön olvasottakat, ezért megkérdezte:
„Ez most valami vicc?”
Miután meggyőztem, hogy nagyon is komoly, könnyes szemmel ölelgettük egymást vagy 10 percig. Bevallotta, hogy először nem vette észre a feliratot. Lezuhanyozott és csak a fogmosás közben tűnt fel neki, hogy „milyen maszatos a tükör”. Két hét múlva kezembe vehettem az első ultrahangos képet a mi kis „Zsebibabánk”-ról. Másnap ünnepeltük a 15. évfordulónkat, és én az ajándékhoz csatoltam a képet. Apuci és pici fia ekkor találkoztak először szemtől-szembe. A legszebb dolgot a végére hagytam. A nőgyógyász által kiállított papíron az alábbi dátum szerepelt: A fogamzás időpontja 2006. február 14. (Valentin-nap). Mi ő, ha nem szerelemgyerek?
Ani
