Hóban-fagyban - Plútó és Áfonya
Amikor a lányaim egy évvel ezelőtt elkezdtek testközelből ismerkedni a lovakkal, akkor még nem gondoltam, hogy ennek a (hobbinak induló) sportnak ilyen eredménye lesz mindenféle szempontból. Nem is számítottam arra, hogy év alatt ennyi minden történik és változik a lovaglás miatt.
A lovaglás nagyon jó hatással van a gyerekre mind fizikai, mind érzelmi, mind mentális téren. Rengeteg mindent fejleszt: az egyensúlyérzéket, a koordinációt, a koncentrációt, a felelősségtudatot, a kitartást, a türelmet, erősíti az izmokat, javítja a keringést, megtanulhatja a gyerek a tiszteletet, a rendszeretetet, jó hatással van az önbizalomra, és nem utolsó sorban sikerélményt is ad. (A szülőnek is…) Az állatokkal való érintkezés során a gyerek megtapasztalja az érzelmi kötődést, és a bizalmat – magában és a lóban egyaránt. (Nem véletlen, hogy a lovat terápiás célokra is használják.)
Jómagam mindig áhítattal nézem ezeket a hatalmas állatokat, de megmondom őszintén, tartok tőlük egy kicsit (egyszer majd rászánom magam, megpróbálom legyőzni a félelmem, és felülök én is egy különösen szelíd példányra), ezért még nagyobb tisztelettel és csodálattal néztem hétről hétre az egyik budapesti lovardába járó lányaimat a lovak hátán ügetni. Hála a nagyszülőknek, akik mind anyagi, mind fizikai segítséget nyújtanak a lányok lovaglásához, hetente kétszer jutottak el a lovardába: egyszer az egyik nagymama, a másik alkalommal én vittem őket a lovakhoz.
A kezdetek - Áfonya és Narancs
Fantasztikus volt látni és megélni, ahogy a lányok szép lassan összebarátkoztak a lovakkal, megismerték az edzőket, a szokásokat, és a tanulásukban is látványos fejlődés volt megfigyelhető. Nem telt el fél év, már szinte úgy éreztük, hogy egy nagy család vagyunk. Lettek kedvenc lovak, edzők, ismertük a szokásokat, ősszel pedig felvették a lányokat a Póni Klubba, ami azt jelentette, hogy onnantól hetente egyszer osztályban lovagolnak (több lóval, egyszerre edzenek), és heti egyszer egyéni órán vesznek részt, hogy a tudásuk fejlődjön. A klubtagság – amellett, hogy anyagilag is jobban megéri – arra is jó, hogy a gyerekek időnként megmutassák tudásukat: az Országos Póniklubba való leigazolást követően versenyeken vehetnek részt.
Lovaglósátor
Az első időben semmilyen plusz befektetést nem igényelt a lovaglás: a lovasiskola biztosította a kobakokat, a pálcákat, mi csak a gyerekeket vittük. Amikor kezdett komolyabbá válni a dolog, és versenyre kezdtek készülni, akkor családilag beszereztünk (szülinapi, karácsonyi, stb. ajándék gyanánt is) saját kobakokat, pálcákat, kaptak olcsóbb lovaglócsizmát és nadrágot is. A verseny előtt még vettünk lábszárvédőt és kesztyűt, mert ezek viselete kötelező. Később majd szükség lesz versenyzakóra is, a téli időszakban szerencsére elfogadott volt a télikabát is a versenyen.
Versenyen Kincsem hátán (fotó: Patkós Laura)
Rettentően büszke vagyok a lányokra, akik egész télen, hóban-fagyban (természetesen nem jeges, hanem biztonságos pályán, vagy sátorban), kemény mínuszokban és havazásban is becsülettel végigcsinálták az edzéseket, korán keltek az őszi szünetben is, hogy edzőtáborozzanak, hogy nyafogás nélkül csutakolják, nyergelik a lovakat, hogy rengeteg lovas könyvet olvasnak, és hálás vagyok, hogy láthatom az örömöt az arcukon, már akkor, amikor közelítünk a XVII. kerületi lovarda felé. Köszönet jár nekik azért is, mert általuk hetente egy órára teljes mértékben ki tudok kapcsolni a pálya mellett a kispadon: télen pokrócba tekerve ülök a sátorban, ölemben dorombolnak a helyi egérfogók: Herkules, Jenő, olykor Béla is, tavasztól őszig pedig a szabad ég alatt ücsörgök a lelátón, és nézem, ahogy önállóan vágtáznak - már-már giccsbe hajló a látvány. Imádom ezeket a délutánokat! Amíg ők edzenek, én gyakran teszek sétákat a lovardában, viszek répát vagy almát, és már a lovakat is megismerem nagyjából. Sőt! Egyre bátrabban simogatom őket és közelítek feléjük. Jó ott lenni.
Versenyen Áfonya hátán (fotó: Patkós Laura)
És akkor térjünk ki az eredményekre, amelyekért kimondhatatlanul hálás vagyok a nagyszülőknek, a lovasiskolának, az edzőknek, és mindenkinek, aki segítette a gyerekeket. Természetesen a lovaknak is jár a köszönet (sárgarépa és alma formájában meg is fogják kapni). Életük első bajnokságán, a Nemzeti Lovardában a nagylány harmadik helyezést ért el díjlovaglásban. Amikor kimondták a nevét, olyan erős érzelmek törtek fel belőlem, hogy még a könnyem is kicsordult. Hatalmas szeretet, hála, öröm és büszkeség töltött el, madarat lehetett volna velem fogatni! És látni kellett volna a gyereket! A rontott versenyprogram utáni zokogást boldog vigyor váltotta fel.
A dobogósok
A hétvégén újabb forduló volt a bajnokságban, ahol duplázódott ez az érzés: mind a két lány bronzérmes lett (az egyik gyerek, a másik ifi korcsoportban), így most már a másik gyerek is megkóstolhatta a siker ízét. Én pedig a büszke édesanya szerepében tetszeleghettem (vigyázva arra, hogy senki ne bízza el magát a kezdeti sikereket látva, hiszen pontosan tudom, hogy rengeteg tanulnivaló, csiszolnivaló van még. De kezdetnek nem rossz. Az sem lesz tragédia, ha később rosszul teljesítenek. Ez viszont most szárnyakat adott mindenkinek.) Én továbbra is mindent meg fogok tenni, hogy a lovaglás feltételeit biztosítsam, hogy szervezzek és összefogjak a családdal. És nem (csak) az érmek és kupák miatt. Hanem mert látom a gyerekeken az örömöt, a boldogságot, és látom, hogy mennyi dologban fejlődtek (az iskolában is). És ez mindent megér!
Tünde
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
