Néhány napja az újságok címlapjára került a budapesti Uzsoki kórház. A történet nem ismeretlen: a gyanú szerint végstádiumban levő betegeknek adták be a megengedett morfiumadag többszörösét a kórház fül-orr-gégészeti osztályán. Magyarországon a törvény nem ad lehetőséget az eutanáziára, a halálos dózis beadása gyilkosságnak minősül. Jól tudja ezt Faludi Tímea, a börtönviselt ápolónő, aki Fekete Angyal néven vált ismertté.
A 24 éves nővér a Nyírő Gyula kórház I. számú belgyógyászati osztályán dolgozott 2001 februárjáig. Az intézmény főigazgatója tett bejelentést a rendőrségen a kórházban tapasztalt gyanús halálesetek miatt. Az őrizetbe vétel előtt a nőt rejtett kamerával figyelte meg a rendőrség, de semmilyen gyanús dolgot nem észleltek. Faludi Tímea vallomásában elismerte tettét, gyógyíthatatlan betegeknek adott intravénásan morfiumot, vagy Seduxennel kevert káliumot. A poligráfos vizsgálat szerint a nő több mint 30 beteg haláláért felelős.
Az elmeszakértői vélemény szerint Tímea tudatában volt tetteinek következményének. Saját bevallása szerint nem ölési szándékkal adta be a szereket, csupán a betegek fájdalmát akarta csillapítani, azzal azonban tisztában volt, hogy ettől meghalhatnak. Az eljárásban a nővért hét beteg halálával hozták összefüggésbe, azonban négy esetről kiderült, hogy nem állapítható meg közvetlen ok-okozati összefüggés a szer beadása és a haláleset között. A másodfokú tárgyaláson a nővér már nem vállalta fel korábban tett vallomását, azt mondta, minden csupán a fantáziája szüleménye. Több emberen elkövetett emberöléssel vádolták, 11 évre ítélték. Ügyvédje később azt nyilatkozta róla, Münchhausen-szindrómás volt, kóros hazudozó, akit szinte lehetetlen volt védeni.
Tímea példás magaviseletének köszönhetően 2009-ben, hat év letöltött börtönbüntetés után szabadult. Az ügy kirobbanása után furcsa mód nyilvánosságra kerültek a kórházi alkalmazottak Tímeával kapcsolatos észrevételei. Többen megjegyezték, hogy gyakran kapták kis hazugságokon, hallottak tőle megjegyzést azzal kapcsolatban, hogyan kíván „segíteni” a rábízott haldokló betegen. Segédápolók öt alkalommal látták, hogy az orvos utasítása nélkül ad be intravénásan szert betegnek. A kollégák szerint szívesen vállalt olyan feladatokat, amik meghaladták hatáskörét. Igaz lehet mindez, vagy csupán utólagos bizonyítása a történteknek? Miért nem szólt senki sem az ügy kirobbanásáig? Nem lehet tudni. Ahogy azt sem, mi motiválta a nővért.
Nem Tímea volt az első nővér, aki gyilkos injekciókat adott a rábízott betegeknek. Bécsben 1989-ben derült rá fény, hogy a lainzi kórházban négy segédnővér 49 emberrel végzett, nyugtató, inzulin és víz segítségével. A négy tettes először az őket feljelentő nővérre tett terhelő vallomást, de a rendőröknek sikerült tisztázniuk a helyzetet. Waltraud Wagner volt az értelmi szerző, ő vette észre, hogy a túladagolt nyugtató a szív leállását idézheti elő. Bár azt a beteget sikerült újraéleszteni, a nővér gyilkos tapasztalatra tett szert az eset kapcsán. Irene Leidolf, Maria Gruber és Stefanija Mayer segédnővérek szintén részt vettek a gyilkosságok végrehajtásában. Először abban a hitben segítettek Wagnernek, hogy a betegeket hiábavaló szenvedéstől szabadítják meg. A nyugtató helyett később inzulint használtak, ez segített lebuktatni őket. Utolsó áldozatukat egy orvos megmentette, ő még a tárgyalás időpontjában is jó egészségnek örvendett, cáfolatul szolgálva arra a feltevésre, miszerint a nővérek szenvedőket akartak halálba segíteni.
Kiderült, hogy később már azok a betegek is sorra kerültek, akik ellátása több munkát igényelt, vagy túl hangosak voltak. Az is előfordult, hogy a beteg nyelvének megnedvesítése helyett a vizet annak torkára öntötték, nyelvét leszorítva – a beteg így megfulladt. A nővérek a „kegyes halál” gyakorlásával próbáltak takarózni a bíróságon, sikertelenül. Ketten életfogytiglani szabadságvesztést, egy nővér 20 évet, egy pedig 12 évet kapott.
Sajnos rengeteg történet bizonyítja: a „fekete angyal” nem magyar jelenség. Amerikában, Párizsban, Angliában és még sorolhatnám, hány helyen hunytak el betegek nővérek, ápolók keze által. Halálba segítés vagy kegyetlen gyilkosság? A német nővérek ügye inkább utóbbi. De hogyan vélekednénk például Jack Kevorkian, az eutanázia élharcosa kapcsán? Ő 130 betegnek segített meghalni, de a zsinórt, mely a halálos dózist a szervezetükbe juttatta, minden esetben a betegnek kellett meghúznia. Egy alkalommal azonban Kevorkian maga adta be a halálos injekciót. Nyolc évet töltött börtönben, 2007-ben szabadult. Idén bekövetkezett haláláig az eutanázia legalizálásáért küzdött.
A magyar társadalom a felmérések szerint elfogadná a kegyes halál törvényessé tételét. A megkérdezettek kétharmada gondolta így, természetesen megfelelő törvényi szabályozás mellett. Eutanázia, ha az orvos a gyógyíthatatlan beteget halálba segíti, illetve az életmentő kezelést megszünteti, vagy nem kezdi meg. Aktívnak akkor nevezzük, ha az orvos tevékenysége okozza a beteg halálát, passzív pedig, ha nem kezeli a beteget, vagy beszünteti a kezelést. Az orvos mindkét esetben a beteg érdekében cselekszik.
A törvények szerint hazánkban csak ez utóbbira van lehetőség. (Ezt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény az ellátás visszautasítása jogának nevezi.) A kezelés elutasításának törvényes módja azonban nagyon bonyolult. A beteg közjegyző által hitelesített közokiratban vagy két tanú által aláírt magánokiratban kell, hogy nyilatkozzon. Életveszély esetén a beteget kezelőorvosa, szakorvos és pszichiáter vizsgálja meg, ha a beteg beszámítható, állapota rövid időn belül halálhoz vezet, illetve nyilatkozatát követő harmadik napon újra nyilatkozik, zöld utat kaphat. Ha a beteg már elveszítette döntéshozó képességét, akkor az előzetesen megnevezett helyettes döntéshozó gyakorolja helyette a döntés jogát. A TASZ – Társaság a Szabadságjogokért – felmérést készített, hány esetben éltek az állampolgárok ezzel a joggal – bizony nem sokszor. A társaság szerint ennek a bonyolult szabályozás az oka.
Az aktív eutanázia emberölésnek, öngyilkosságban való közreműködésnek minősül hazánkban. Joga van a végstádiumba érkezett betegnek, hogy maga döntsön az élet befejezéséről? Van, aki nem akarja szenvedés és kiszolgáltatottság árán meghosszabbítani életét. Szerintük az önrendelkezési jog értelmében maguk dönthetnek az élet befejezéséről.
Az Uzsoki kórház ügyében a BRFK emberölés gyanúja miatt nyomoz. Egy fél évvel ezelőtt megjelent cikk is bonyolítja az esetet, melyet egy jelenleg külföldön tartózkodó, Márkus Attila nevű orvos írt, Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel egy orvosi szaklapban. Azt nem tudni, hogy melyik kórházból származnak tapasztalatai. Sokan vitatják a történet valódiságát. Az orvos hatalmas morfiumadagokról ír: „Az lett a következmény, hogy a beteg hozzászokott, és hatalmas morfin adagokat kapott (1200 ampulla, 12 000 mg morfin/nap), amelynek az vetett véget, hogy a kórház gyógyszerraktára után kifogyott a budapesti gyógyszer-nagykereskedő, majd a gyógyszergyár morfinkészlete is. Ezután álltak át 10-20 ampullánként adagolt nyugtatókra, míg végül meghalt a beteg.” Nem tudni, hogy az orvosok szándéka a szenvedő beteg éberségi szintjének csökkentése, vagy valóban a halál siettetése volt? (A növekvő morfiumadagok légzéselnyomó hatása is megjelenhetett.) Az orvos vajon egyedül döntött így, vagy a beteg kérésére? Megfosztották a búcsúzás, végrendelkezés lehetőségétől, vagy embertelen szenvedésektől szabadították meg? Egyes szakemberek szerint az ágyhoz kötött haldoklás, a kifekélyesedő tumor bűze, a fájdalom és egzisztenciális szenvedés még nem ok a szedációra. Még van más lehetőség.
Az európai országok többségében hasonló szabályozás van, mint hazánkban. Belgiumban, Luxemburgban, Hollandiában és Svájcban a segítséggel végrehajtott öngyilkosság bizonyos formái engedélyezettek. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe szerint: „Az ember életének kioltását célzó tevékenység mind az orvosi hivatással, mind az orvosi etikával összeegyeztethetetlen. Az orvos gyógyításra és a beteg szenvedésének enyhítésére tett esküt, erre kapott felhatalmazást és nem más ember életének kioltására. A gyógyíthatatlan, terminális állapotú beteg ellátására indokolt a palliatív terminális medicina bevezetése. Lényege a végső állapotba jutott, a tudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan beteg, testi és lelki szenvedéseinek csökkentése. A terminális palliatív medicina nem azonos az eutanáziával. Az orvos alapos mérlegelés után javasolja az eredménytelennek ítélt gyógymód mellőzését, és alkalmazza azt a kezelést, ami biztosítja a szükséges ápolást, a komfortot, a tüneti kezelést és a lelki segítséget.”
A média minden esetben „fekete angyalokat” emleget. Pedig nem kellene egy kalap alá venni a gyilkos szándékú nővért, aki végez a kellemetlenkedő beteggel és az orvost, aki saját kérésére segíti halálba a szenvedőt. A modern világ nagyon eltávolodott a haláltól. Nem tudunk mit kezdeni vele, szeretnénk gyorsan túlesni rajta, mint egy migrénen, amire bekapjuk a fájdalomcsillapítót, és rohanunk tovább. Az út végét valahogy megpróbáljuk eltagadni. Vajon végig kell élni a szenvedést, akkor is, ha emberfeletti fájdalommal jár és hosszú hónapokig is eltarthat? Vagy jogot kell adni a betegnek ahhoz, hogy maga dönthessen a befejezésről?
Juditty
Forrás:
http://hvg.hu/egeszseg/20111122_eutanazia_uzsoki_korhaz_kozvelemeny
http://www.kamara.fogorvos.hu/etikai/index.html
http://tasz.hu/betegjog/az-eutanazia-fogalma-es-altalanos-kerdesek
http://www.hhrf.org/ujszo/2001/46/tema.htm
http://www.origo.hu/itthon/20010531f.html
http://www.origo.hu/itthon/20010630titkosan.html
http://www.elitmed.hu/upload/pdf/szandekos_morfintuladagolas_magyarorszagon-7470.pdf
