Amikor a barátnőm átjött a kislányával kakaózni meg sütizni, még nemigen sejtettük, hogy a következő tíz percben a mentőket fogjuk hívni. Addig jól alakult az este, a három gyerek önfeledten játszott, mi csacsogtunk, ahogy szoktunk.
Aztán kiömlött a kanapéra egy fél bögre kakakó, és én két mondat között nekiláttam, hogy kitisztítsam. Persze én voltam a hülye, hogy otthagytam a mosdó szélén a kárpittisztító sampont, lecsavart kupakkal.
Pedig pontosan tudom, hogy vegyszert elöl hagyni tilos. Pont emiatt raktam bele a lakásban található összes tisztítószert egy nagy műanyag dobozba és a fürdőszoba felső polcára száműztem– nálunk nem működik a bevett módszer, hogy a mosogató alatti szekrénybe tegyem ezeket, mert tudom, hogy a kétévéves (de talán még a négyéves fiam is) gusztust kaphatna rájuk, főleg a csábító élénkrózsaszín flakon tartalmára.
Szóval mindig azt gondoltam, hogy odafigyelek az ilyesmire, de most kiderült, hogy ha hárman-négyen zsonganak körülöttem, és egy pillanatig nem figyelek, megtörténhet a baj.
Először a kétéves fiam élénk tisztítószer-illatára figyeltem fel, amikor a karomba vettem. Megszaglásztam a száját. Onnan jön az illat. Berohantam a fürdőszobába, az élénkrózsaszín flakon ott állt a mosdó szélén, ahogy hagytam, lecsavart kupakkal. „Ez beszlopálta a kárpittisztító sampont” – gondoltam riadtan és áttanulmányoztam a címkét, bár pontosan tudtam, mi van rajta. A tisztítószer-gyártó cég honlapja is ugyanazt írta a gyakori kérdésekben: „Mit tegyünk a szer lenyelése esetén?” (Míg nem volt gyerekem, az ilyesmin csak röhögtem. Persze, macskát a mikróba, meg lenyelni a vegyszert, ugyan kinek is jutna ilyen az eszébe? Most már tudom, hogy egy kétévesnek például simámn.) A válasz: „Sürgősen forduljon orvoshoz, és vigye magával a terméket és a csomagolást. Baleset esetén azonnal lépjen kapcsolatba az orvosi toxikológiai osztállyal.” Oké, akkor hívjuk a 104-et. Egy nyugodt férfihang kikérdezett a részletekről, majd lakonikusan közölte: küldök egy mentőkocsit.
Összedobáltam néhány holmit egy táskába: tapasztalatból tudom, hogy ha az ember kórházba kerül a gyerekkel, onnan éjszakára nemigen engedik haza. Negyven perc múlva meg is érkeztek a mentősök (még jó, hogy nem csonkolásos balesetünk volt, gondoltam), és míg szemügyre vették a vegyszerszlopálót, kiosztottak a jelen lévő gyerekeknek néhány műanyag játékfecskendőt. A fiam örvendezve kurjongatott a sziréna hangjára, én meg addig figyeltem, látok-e rajta mérgezésre utaló tüneteket: nyálfolyást, bágyadtságot, fájdalomra utaló jeleket? De vidámabb volt, mint valaha.
A Heim Pál toxikológiai osztályán levetkőztettük, megvizsgálta a doktornő, és szemügyre vette a flakont, amit magunkkal vittünk. Miután utánanézett az összetevőknek, közölte, szerencsénk van. Bár nagyon nem szeretik az osztályon a ezt a szert (lehetett már dolguk néhány ilyen esettel, valószínűleg gyerekek garmadája nyeldekeli a tisztítószert naphosszat), ez a kárpittisztító sampon a legveszélytelenebb a termékcsoport tagjai közül.
Így aztán egy óra megfigyelés után hazamehettünk. Én meg még egy fogadalmat tettem, ki tudja már, hányadikat, mióta gyerekeim vannak: soha nem hagyok elöl semmiféle tisztítószert, még egy percre sem. Ti hol tartjátok ezeket?
kertedi
