kórházteszt szülés

Idén újraindítjuk kórháztesztes sorozatunkat, melyben meghatározott szempontok szerint lehet értékelni az intézményt, ahol szültél. A teszteket szerkesztés után megjelentetjük a Bezzeganyán, így segítve azoknak, akik még nem döntötték el, hol fognak szülni, vagy csak szeretnének „nem hivatalos” információkat kapni az adott kórház szülészetéről. Ha 2016-ban vagy 2017-ben szültél, az itt található szempontsor alapján megírt posztot várjuk a bezzeganya@bezzeganya.hu oldalon.

2016 októberben született meg a lányom a Szent Imre kórházban. A mi történetünket bonyolította a leányzó farfekvése. Idő szűkében (olyan sebességgel jött, vajúdni szinte nem is volt idő) hüvelyi úton született.

A Szent Imre kórházra azért esett a választásom, mert a nőgyógyász, akihez egy pár éve elkezdtem járni, ott dolgozik. Az orvosválasztásnál számomra csak az volt a fontos, hogy nő legyen, és közel legyen a rendelője a munkahelyemhez. A gyermeket nem terveztük, de mivel a doktornőt már ismertem, adott volt, hogy ő legyen a választott orvosom, bármelyik kórházban is dolgozzon. Szülésznőt is választottunk, de gyakorlatilag az utolsó hetekben, így a felkészítő tanfolyamon már nem vettünk részt. A szülőszobát meg tudtuk nézni, és szimpatikus volt.

Maga a terhességem nem volt komplikációmentes, egy terhességi cukorbetegséggel, ami inzulinkezeléssel járt, illetve egy be nem forduló magzattal nehezítettem a helyzetemet. A diebéteszt is a Szent Imrében kezelték, hetente egyszer kellett a rendelésen megjelennem, ahol ellenőrizték a mért értékeket, és ha kellett, módosították a beadandó inzulint. Ami nem volt szimpatikus, hogy az orvos ezen a rendelésen soha nem jelent meg, és a nőgyógyászom kérdésére, miszerint kell-e terminálni a szülést a diabétesz miatt, is csak telefonon keresztül válaszolt.

Amikor a szülés elindult, még nem folyt el a magzatvíz, így kis tanakodás után mégse hívtuk még fel a szülésznőt, hanem bementünk inkább a kórházba. Az ügyeletes orvos vizsgált meg, meglehetősen durván. Nem tudom megítélni, hogy ez mennyire normális, mindenesetre a második vizsgálatnál szóvá tettem, és rögtön finomabb lett. Végül még hazajöttünk, mert nem akartam ki tudja, meddig egyedül vajúdni egy hatágyas szobában. A vajúdóba ugyanis az apa nem jöhet be. Amikor másodjára mentünk vissza, már ott volt a választott orvosom is, és a szülésznő is úton volt. A gyerek olyan gyorsan jött, hogy császárról már szó se lehetett. A szülőszoba maga szép és kellemes, nincs kórház kinézete. Van mindenféle vajúdásra lehetőség, labdán, kádban, bordásfalnál, és van külön olyan szoba is, ahol gyakorlatilag otthoni, hálószobai körülmények között lehet szülni. A szülészeten dolgozók kedvesek, egyedül az éjjeli ügyeletes orvossal nem voltam megelégedve. A kórház maga oktatókórház, ezért sok a tanuló, ami egyáltalán nem baj.

A farfekvés miatt sokkal többen voltak jelen a szülésnél, mint normál esetben szükséges, és nagyon figyeltek mindenre, biztattak, ha lankadtam, dicsértek, ha kellett, és az utasításokat is kedvesen mondták. Szülés után két órát hagyják az újdonsült szülőket a gyerekkel, sajnos ez nekünk nem adatott meg, a gyermekem viszonylag kis súllyal született, illetve a farfekvés meg az én terhességi cukorbetegségem miatt is hátrányos helyzetűnek számított.

Az osztályra átkísért a szülésznő minket, a férjem tudta hozni a csomagokat és segíthetett berendezkedni. Van lehetőség egyágyas szobára, pénzért, de ha az épp nincs szabad, akkor a többágyasba tesznek. Én kértem egyágyast, de első éjszakára csak egy háromágyasba tudtak tenni, igaz, az éjszaka feléig egyedül lehettem. A gyereket sajnos nem tudtam magamhoz venni, de a normál úton születettek amint az anyához kerülnek, amint kipihente magát. Természetesen a csecsemősöknek bármikor oda lehet adni megőrzésre.

A gyermekágyi részleg tiszta és rendes, bár szappan egyik folyékony szappantartóban sincs. A többágyas szobák mellett van a vécé-zuhanyzó, az egyágyasokhoz külön fürdő tartozik. Sajnos az ágyak rettenetesen gödrösek és nyikorognak, nem valami kényelmes. Minden dolgozó kedves, de meglehetősen túlterhelt. Sajnos a bent töltött három nap alatt sose tudtam, hogy aki épp rám nyit, az a csecsemős nővér, védőnő, gyerekorvos, hiába mutatkoztak be az első alkalommal. Azt nem figyeltem meg, vajon névtáblát hordanak-e. A túlterheltségük miatt nem jutott idő arra, hogy a szoptatás, pelenkázás, fürdetés rejtelmeibe beavassanak egy totál kezdő anyát. Ha fogadtunk volna külön csecsemős nővért is, elvileg több lehetőség lett volna tanulni, de ezt végül is nem tettük meg.

A kórházban a felnőtt ember számára nagyon meleg van, de a kicsiknek még ez is kevés, a gyerekem keze három napig jeges volt. Egy bodyt és egy vékonyabb rugdalózót adtak rá, saját ruhát nem kell bevinni. (Azt nem tudom, hogy egyáltalán lehet-e a hazamenetelen kívül saját ruhát adni a gyerekre.) Ráadásul szerintem a fürdetés se az újszülöttnek megfelelő kb. 37 fokos vízben történt, hanem sokkal hidegebben. (Erre már itthon jöttünk rá, amikor hőmérővel megmértük az elkészített vizet, és kellemesebb volt, mint a kórházban tapasztalt. Amúgy meleg víz mindig volt a zuhanyzóban.)

A kórházban kapott étel ehető, nekem még elég is volt. Látogató a gyerekágyas osztályra nem jöhet be, csak üvegen keresztül lehet az újszülöttet megmutatni a családnak, ami nem éppen kényelmes. A folyosó, ahol a látogatót fogadni lehet, kicsi, a frissen szült nő le se tud ülni, hiába van pad, és ha sokan vannak, akkor zsúfolt és zajos is. Talán ha nem ősz lenne, lemehettünk volna a kórház parkjába, ami amúgy szép és gondozott. 

Összességében én nem bántam meg, hogy a Szent Imrében szültem, az egyágyas szobáért is megérte számomra fizetni, ugyan nem a Hilton, de kényelmesebb volt egyedül. A többágyas szobák se zsúfoltak és kényelmetlenek. A gyerekágyon tapasztalható apró kellemetlenségek szerintem beleférnek, és a nálam előforduló komplikált szülésnél is profin jártak el, tudtam, mi fog történni, mi a feladat, és mindig igyekeztek megnyugtatni (a farfekvés miatt két szülész-nőgyógyász volt jelen, a választott orvosom és az ügyeletes, ez utóbbi is sokat biztatott, segített).

Én 10 pontot adok a kórháznak.

Judit

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?