A PISA-teszten jól teljesítő országok esetében sok pontatlan információ látott napvilágot az utóbbi hetekben. A sokat emlegetett és mostanában kissé leszerepelt finn iskolarendszert nem ismerem, de a japánt, ahol 15 éve élek, annál inkább. Az oktatás terén éllovas Japán a 2000-es években egyre rosszabb teljesítményt nyújtott, majd egyes reformok következtében újra előretörőben van: a 2012-es teszten holtversenyben a 3. lett Dél-Koreával, most 2. helyezett Szingapúr után. Ha figyelembe vesszük az országok populációja közti hatalmas különbséget (5,6 milliós Szingapúr szemben a 127 milliós Japánnal), ez az eredmény még kiemelkedőbb. Halkan megjegyzem, hogy Shanghai sokáig vezető pozíciót töltött be, míg Kína az országos méréskor már nem tudott jó eredményeket produkálni.
Az alábbiakban pontokba szedtem, hogy szerintem miért érhettek el a japánok jó eredményeket a teszteken. Ázsia természetesen nem Európa, ami Japánban bevált módszer, nem valószínű, hogy Magyarországon is alkalmazható. A cikkeket csupán gondolatfelkeltésre szántam.
1. A tankötelezettség, mint rövid ideig tartó állami oktatáshoz való jog
Az állami oktatás egyfajta ingyenes jogosultság mindössze 6 + 3 éven keresztül, 15 éves korig, a Japánban élő fiatalság számára. Az iskolát mindenki kötelezően 6 évesen kezdi meg, a Down-szindrómás és egyéb fogyatékkal élő gyermekek is, akiket integráltan oktatnak; a buktatás ismeretlen fogalom, akkor sem lehet évet ismételni, ha valaki szeretne, mert ténylegesen nem tudta elsajátítani a tananyagot. A kilencedik év elvégzése után a középiskola fizetős, ahogy az egyetem is. Ha valaki kimagaslóan okos és szorgalmas, de szegény, akkor a társadalom ösztöndíjjal segítheti. A középiskola tandíja a szülők adóbevallása alapján változik. Ergo tehetősebb szülők többet fizetnek a gyermekük oktatásáért.
Az iskolából saját felelősségre, szankciók nélkül ki lehet maradni, de senki nem fog segíteni a pótlásban. Mi a fukushimai robbanást követően és a fiunk születésekor is pár hónapot Magyarországon töltöttünk, amikoris a nagylány magyar iskolába járt. Ennek semmi akadálya, de a hiányzásból adódó meg nem írt dolgozatokra egyes jár. Mivel nem buktatnak, ez engem akkor sajnos nem igazan zavart… A probléma inkább abból adódott, hogy a tananyagot így sose pótoltuk be, a lányom egyre nagyobb hátrányt halmozott fel a tudtunk nélkül, mivel a tanárnak nem feladata jelezni a hiányosságokat.
Differenciált oktatás egy osztályon belül nincs, ami az előbb említett integrált oktatásnak kissé ellentmond. Ha megoldható, akkor a fogyatékkal élő/problémás gyerekeknek évfolyamonként, vagy egyes évfolyamok összevonásával egyes tantárgyakból külön oktatást biztosítanak, úgy, hogy a készségtantárgyakat (ének, testnevelés, iskolatakarítás) együtt tanulják az osztállyal. De láttunk olyan osztályt is, ahol a Down-szindrómás kislány együtt tanult az osztállyal, és nem volt arra keret, hogy külön foglalkozzanak vele. Az óvodában, ahova a két kisebb gyermekem jár, szintén van egy Down-szindrómás kislány a csoportban, érdekes módon ugyanazt várják el tőle, mint az egészségesektől. Nem tudom, hogy ez-e a japán terápia, és jó-e, hogy nincs külön fejlesztés számukra, de a társadalom számára rendkívül hasznos, hogy az egészséges gyerekek kiskortól kezdve közvetlenül tapasztalhatják meg a másságot.
2. Nincs szabad iskolaválasztás
Japánban a gyerekek csak a lakhely szerinti illetékes iskolába járhatnak. Minato-kuban (Tokió belvárosa, Budapest V. kerületéhez lehetne hasonlítani) volt lehetőség a kerületen belüli szabad iskolaválasztásra, de a gyermek csak gyalog vagy tömegközlekedéssel járhatott a kiválasztott intézménybe.
Mivel nincs szabad iskolaválasztás, és mi rengetegszer költöztünk, a nagylány hatszor váltott általános iskolát. Egyszer azért, mert igaz, Minato-ku kerületében maradtunk a költözést követően is, de kocsival szerettem volna vinni a gyereket, ami 10 percet vett volna igénybe, míg tömegközlekedéssel 50 perc lett volna az utazás. Ráadásul az iskola mellett dolgoztam. Az igazgatóság javaslata szerint én mehettem volna kocsival, de a 6 éves gyereknek mindenképpen többszöri átszállásos tömegközlekedéssel kellett volna járnia. Végül engedtem a nyomásnak, és iskolát váltottunk, amiben az is közrejátszott, hogy a 2011-es földrengés napján a hidak es utak olyan mértékben károsodtak, hogy szinte képtelenség volt a gyerekért elmenni es hazahozni. A lakóhely szerinti iskola tényleg a legbiztonságosabb, és a gépjármű-közlekedés tiltása is egyszerű logikára épül: kevesebb kocsi, kevesebb baleseti lehetőség az iskolák előtt. Tény.
Szabad tanárválasztás és osztályválasztás sincsen. Az osztályokat évente keverik, és a tanárok 1-2 év után cserélődnek. Ezáltal a kialakuló klikkeket felbontják (a láthatóan jó barátokat biztosan szétválasztják év végén és különböző osztályba teszik őket), lehetőséget biztosítva szélesebb körű emberi kapcsolatok létrehozatalára. Nagylányom 5. osztályba is járt pár hónapig Magyarországon, el volt képedve a különböző bekövesedett osztályok egymással való, szinte gyűlölködésbe csapó rivalizálása láttán.
Természetesen lehet drága magániskolába is járni, ott lehet, hogy van némi választása a diákoknak. Mi nem próbáltuk.
3. Közös, szilárd társadalmi alapértékrend/ jó modor és etikett
Ha a mi kultúránk társadalmi értékrendje/valláserkölcse a Tízparancsolatra épül, akkor Japán az 1001 parancsolat országa. És mese nincs. A nagy különbség a két kultúra között a mennyiségen kívül az, hogy a japánok ezeket a viselkedési szabályokat egytől egyig be is tartják. Az említett 1001 parancsolat sokszor íratlan szabályok tömkelege, de megsértésükért a gyanútlan külföldit is kíméletlenül szankcionálják. A szankció általánosságban az egyén ignorálása a társadalom részéről; megbélyegzés, kiközösítés. Mivel az ember ez által elleheletlenül, kifejezetten hatékony büntetés is. Tapasztalatból mondom.
A tokiói reptérre (Naritára) érkezve nagy angol feliratú transzparens figyelmezteti rögtön a japán etikettre a külföldieket: „Enjoy your stay, but please follow the rules.” A hangsúly márpedig a szabályok betartásán van, nem pedig a kedélyes közérzet elvitathatatlan élvezetén.
Az 1001 parancsolatból adódó rengeteg szabály egy szilárd társadalmi értékrendet képez, ami összegzi a japán embernek a társadalom és embertársai iránti vitathatatlan, örökérvényű kötelességét. Erre a szokásrendszerre azért van szükség, hogy a 127 milliós társadalomban rend legyen. Ezt a szokásrendet a mai napig egyetlenegy japán nem vitatja, a társadalmi értékrendről teljes megegyezés van, mindenki számára ugyanaz a helyes és a helytelen. Ebből adódóan rendkívül kevesen mennek bíróságra, és a világon Japánban a legnagyobb a közbiztonság. Ha bűncselekmény történt, azt nagy valószínűséggel külföldi követte el. Külföldiként Japánban talán a legnehezebb ezt az emberi szabadságot szinte megbénító leszabályozottságot elfogadni.
Tilos utcán/tömegközlekedési eszközökön/kórházban, középületben enni, hangosan beszélni, nevetgélni, szemetelni. Gyerekeknek is. Tilos orrot fújni, ezért mindenki szipog. Tilos dicsekedni magunkra, teljesítményünkre, gyerekünkre. Tilos cipővel bemenni bárhova; iskolába, kórházba, sokszor az étteremben, cukrászdában is papucsot kell húzni. A barátnőimet kérdeztem, hogy ez nem zavaró-e számukra: a kiskosztümhöz nem illő papucsot húzni pl. a gyerek évnyitóján. Szerintük ez nem probléma: az ember vegyen csinos kis papucsot, és tartsa mindig magánál; bárhol többféle színben, dizájnban kapható. Tilos nem úgy és nem akkor csinálni dolgokat, mint ahogy az ki van jelölve. Tilos a szemetet a kijelölt helyen tetszőleges időpontban kirakni. Ez irritál a legjobban, 8-9-féleképpen kötelező a szemetet szelektálni, de kirakni a kukába csak meghatározott napokon és órákban lehet. Reggel 7 előtt nem, de 9 óra 1 perckor már késő. Nekem 2 évbe tellett, hogy megjegyezzem, mikor melyik szemetes jön. Egyszer rosszul raktam ki, és 4 közhivatalnok kopogtatott az ajtómon, 20 oldalnyi, a szemétlerakás szabályairól szóló pamflettel a kezükben, hogy személyes ráhatással is nyomatékosítsák a nem szabálykövető magatartásomat. Tavaly volt a tévében egy műsor az időskorú szülők gondozásával kapcsolatosan. Ott említették, hogy az időskori szenilitást jól méri, ha szeretett édesanyánk már nem jól szelektálja és nem jó időpontban helyezi ki a szemetet.
Egyébként van olyan külföldi, aki rajong a japán rendszerért. Mint például az én rendmániás magyar férjem, aki miatt folyton tolódik a hazaköltözésünk.
Az oktatásra visszatérve, mivel a társadalmi értékrend egy megkérdőjelezhetetlen, homogén rend, amit mindenki betart, az iskolai tanórák is sokkal fegyelmezettebben, zsinórozottan zajlanak az ország egész területen ezáltal. Az oktatásügyet nem aprózzák el az individuum előtérbe helyezéséből adódó szerteágazó kérdéskörök.
Magyarországon élő japán kétgyermekes barátnőm kérdezte minap, hogy voltam-e már magyar szülői értekezleten. Kuriózumként mesélte, hogy Magyarországon mindenki egymás szavába vágva mondja a véleményét, és aztán a végén nem történik semmilyen megegyezés vagy döntés az adott ügyben.
Folyt.köv.
Miyake
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
