A piros pólós csecsemős nővér kivágja az ajtót és harsány hangon képzi a szobatársamat. Néhány órás kisbabám felébred, de szerencsére nyugisan szemlélődik. „- Ez a pelenka eleje, ilyen vastagon kenje a popókrémet...” Aztán rátér a szoptatásra. „- Milyen jó kis vastag mellbimbója van.” Így próbálja bátorítani - gondolom, de aztán jön a folytatás: „- Ezt nem fogja tudni szopni a baba, hozok egy bimbóvédőt.”

Na, ez kiveri nálam a biztosítékot, mondom a lánynak, azért legalább próbálja majd meg nélküle, de már jön is vissza a szaksegítség. „- Majd mutassa meg a férjének, hogy ilyet vegyen, de amíg itt van, használhatja ezt.” A baba rákerül a cicire (bimbóvédőre), a csecsemős nővér távozik. Anyuka egyszer meg is próbálja védő nélkül szoptatni a babát, de pár másodperc után feladja. Én forrongok magamban. Semmit sem változtak a dolgok két év alatt.

Ez a második gyermekem. Mindkettőt itt, az ország egyik legalternatívabb, legjobb hírű szülészetén hoztam a világra. A szülészettel viszonylag elégedett is voltam, de már akkor is megdöbbentett milyen idejétmúlt nézeteket vallanak a csecsemőosztályon. Nagyjából jobb, ha békén hagyják az embert, mint ha segíteni próbálnak. Én egy bábák által tartott egyhetes információs héten vettem részt szülésre való készülődésképp, aminek része volt egy félnapos előadás a szoptatásról, amit egy szoptatási tanácsadó tartott. Az a tapasztalatom, hogy a kismamák nagy része – beleértve engem is – a szülésig gondolkozik, úgyhogy nagyon jó volt, hogy itt a gyermekágyról és a szoptatásról is beszéltek nekünk. Azt hiszem, a "gyermekágy" szót akkor hallottam először. Tehát elméletben rendelkeztem minden szükséges információval, de mikor az első babám megszületett, egyszerűen nem tudtam mellre rakni, mindig kiesett a szájából. Kértem a csecsemősöket, hogy segítsenek, de a segítség abból állt, hogy azt tanácsolták, használjak bimbóvédőt. Nem akartam, mert azt más technikával kell szopni, jó esély van rá, hogy a babát soha nem tudja leszoktatni róla az ember. A végén már könyörögtem, hogy segítsenek.

Csak azt akartam, hogy valaki szánjon rám tíz percet a munkaidejéből, hogy azt az egy mozdulatot megtanítsa, amivel az ember a baba szájába rakja a cicit. (Aztán kiderült, hogy ez a kórház annyira menő, hogy még csecsemős nővért is fogadni kell.) Végül az éjszakás nővér műszak után bejött öt percre, de az is sokat segített. A babám nagy nehezen rám cuppant a második nap végére, aztán szopizott több mint kétéves koráig. De ez csak az eltökéltségemnek és viszonylagos felkészültségemnek volt köszönhető, a csecsemősöktől csak használhatatlan tanácsokat kaptam, zsörtölődést, amiért nem fogadom meg őket, na meg bátorítást, hogy menjek tápszerért, ha kell pótlás. Gyakorlatilag amíg benn voltam, úgy éreztem, hogy harcolnom kell azért, mert kizárólag anyatejjel akarom táplálni a kisfiam.

A babám kék fény alá került, mert besárgult, valószínűleg emiatt már nagyon szomjas volt, még mielőtt beindult volna a tej. Szerettem volna anyatejet kérni, de nem volt, csak tápszer. Ezen kicsit meglepődtem, mivel ki volt írva az ajtóra, hogy anyatejgyűjtő állomás, de aztán megoldottuk ezt is valahogy, és hamarosan jött a tej is.

A szobatársam története sem ért még véget. Nemsokára megérkezett a kórházi védőnő, és örömmel látta, hogy szopik a babája. Aztán rákérdezett, hogy csak bimbóvédővel megy-e neki. Láthatólag nem akart a fizetett csecsemős nővérnek ellentmondani, de végül kibökte, hogy azt a pár csepp előtejet, ami ilyenkor jön, a baba nem tudja átszívni a bimbóvédőn, nagyjából benne ragad. Ez elég logikusan hangzott, bár nem tudom teljesen igaz-e. A megoldás azonban rosszabb volt, mint a probléma: Mivel ilymódon a baba nem jut majd elég előtejhez, kérjen majd tápszert, meg vizet az anyuka. Könyörgöm, nem lenne jobb annak a szerencsétlen nőnek megmutatni, hogy hogyan tud mindenféle segédeszköz nélkül szoptatni, ahogy az évmilliók óta szokás? Vagy ha nem kezdődik el ez az "oktatás", még az is előfordulhat, hogy magától ment volna neki.

Délután már oda volt készítve a tápszer és a cukros víz. Próbáltam valamit habogni, de az én véleményem már a harmadik teljesen ellentétes dolog volt, amit hallott. Azt mondta, most itt a békesség kedvéért csinálja, amit mondanak, aztán majd otthon megtanulják védő nélkül. Végül is ez egy teljesen egészséges hozzáállás, nem akartam még én is paráztatni, hát hallgattam. Szorítok neki, hogy miután a cumiból ömlik a szájába a táp, a baba azért hajlandó legyen az anyai mellből is szopni, ami azért kemény munka.

Csak nem értem. Nem fér a fejembe, hogy mi érdekük fűződik hozzá, hogy gyakorlatilag félrevezessék az anyukákat. Vagy tényleg nem hiszik el, hogy a nők tudnak szoptatni és a csecsemők tudnak szopizni? Annyi információ érhető el ma már mindenki számára. Például, hogy egy egynapos baba gyomra akkora, mint egy cseresznye, egy egyhetesé, mint egy sárgabarack. Hogy az újszülöttek olyan tartalékokkal érkeznek, hogy nem éhesek, vagy szomjasak egy darabig. Bőven elég nekik az a pár csepp előtej, ami a tej beindulásáig rendelkezésükre áll, és ami nagyon értékes táplálék. Miért nem ezt oktatják azok, akiknek ez a szakmája? Miért kell elvenni egészséges kismamák önbizalmát és elhitetni velük, hogy mesterséges eszközökre van szükségük ahhoz, hogy a gyermeküket táplálni tudják?

Azt gondolom, hogy jó lenne egy szoptatási tanácsadó minden gyerekosztályra. Biztos kijönne abból a pénzből, amit tápszerre költenek. (Vagy lehet, hogy a tápszergyártók szponzorálják őket?) Meg hát az ott dolgozóknak is illene naprakész információkkal rendelkezni. És ha nagyon muszáj pótlást adni a babáknak, biztos meg lehetne oldani, hogy lefejt anyatejet kapjanak. Van rá példa.

hajna

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?