A csapból is az folyik, hogy Rubint Réka nem hízott meg a terhesség alatt. Brrr. Ez igen riasztó jövőkép az anyatesteknek. Hiszen először is nem a kilók fájnak, hanem a mell, a has, a hát, a fej, a láb. Nagyjából ebben a sorrendben.
Most, hogy már elmúltak a gyerekeim egyévesek, rájöttem, hogy az anyatest egyáltalán nem a várandósság teste, hanem a szülés utáni növekedéseké. Hol itt, hol ott gyarapodik, máshol meg csonkul, ott, ahol nem kéne, fogyatkozik, satnya, remegve ráncosodik, mint a puding. Csíkok nőnek a semmiből. Hájpacni, sörte vagy gödrök keletkeznek, mint egy holdbéli tájon, mintha szél fújta volna kócosra, olyan görbe lesz a test deréktájban. Mert a szülés után még a szőr is másképp nő, ne tagadjuk. Ez az egész hakni pedig nem igazán állítható meg azzal, ha veszek egy Béres Alexandra vagy Rubint Réka cédét a neten. Még úgy sem, ha naplót kezdek írni róla másoknak és a magam örömére. Ha az összes barátnőm szurkol, hogy ne formálódjak szét, akkor is kicseréltek, mert anya lettem.
A reklámok, az orvosok és a védőnők azt ajnározzák, aki terhestornára járt, ez rendben is van. De mi lesz a testtel, ha szült? Ha egy-, két-, hároméves a gyerek, hová növekszik még? Miért kerekedik a csípő és puhul el a fenék? Lóg a mell akár egy szörpöstölcsér? Elkezd nőni a szúrós, női szakáll? Valójában a szülés utáni időszak gömbölyíti el a kismamákat. Úgyhogy minden kismamatornát betiltanék, ami elhazudja azt, ami a szülés után vár a nőkre. A szülés utáni időszakról szeretünk hallgatni. A gyermekágyról aztán végképp. Az tabu. Van, aki síbérletet vesz az egy hónapos csecsemőjének még a szülés előtt, mert látta egy reklámban, hogy bababarát az alpesi kunyhó. Tisztelem a síelő kismamát a negyedik héten. De én remegtem egy óra nyugodt alvásért, könyörögtem, hogy egyedül ülhessek a vécén pár percet.
Csodálatos szülésem volt, mondják a büszke anyukák, de mi volt utána a csecsemőordításban? Altatáskor, etetéskor? Az álmatlan éjszakákon, mikor évekig lóg rajtunk egy vagy két (három, négy) gyerek. A pulya egy hatalmas tégla a hátnak, nyomja, harapja, roppantja. A gerinc majd összedől a teher alatt. És nincs bébicsősz vagy nagymama, aki őrködik az anya testén, lelopja a terhet, mint egy huncut kis angyalka. Csak gonosz angyal van: anyatest. A teher idővel aztán egyre nagyobb, még jobban fáj, a végén már ordítanék. Ordítok is egyedül a teraszon, a nyárban, ááááá.
Nem bírok felkelni a hatodik héten. A gyermekágyban eszembe sem jutott a sport, örültem, hogy mély levegőt veszek magamba roskadva két szoptatás között. Pedig valamit tenni kell, különben a műtőben végzem, elég korán, már a negyedik nap éreztem a hátamban a szúrásokat, a gyulladás első jeleit.
Tapasztalatom szerint a baba-mama torna egyáltalán nem megoldás. Ha egy élősúlyt emelgetek, amit amúgy is egész nap rossz tartásban hordozok bölcsőtől a kanapéig és vissza a kádba, még jobban kikészül a hát. Feszül, beragad, van, aki órákra merev fekvésre kényszerül, Nekem a gerinctornatanárom maga maradt lent a földön, mikor lenyúlt a féléves babájáért. Ha elkezdődik a gyermekágy, azon nyomban összecsomósodnak az izmok, a gerincre rossz helyen kerül a súly, általában a keresztcsont bánja, és ez napról napra nagyobb fájdalomhullámokat okoz, gyullad, ég, sajog. A borogatás vagy a gyógykenőcs semmit sem ér. Egészen odáig megy ez, hogy már képtelen vagyok arrébb tenni egy üres pelenkát. Az öltöztetőpadtól a járókáig: pokoljárás. Hiába adom le a kilókat, ha szörnyen nyom a derekam, és alig bírok kiegyenesedni. Nekem komoly gerincproblémát okozott az ikerszülés, és senki sem szólt előre. Mélyen hallgatott a szakirodalom, amúgy meg mindenki csak a méhvágásom gyógyulása iránt érdeklődött.
Maradjunk a sportnál. Úgy szerettem volna. De nem lehetett. Igenis van olyan terhesség, aminek nem tesz jót a torna, mondjuk egy nyitott méhszáj, veszélyeztetett magzat, ikrek. Hiába a dévédé és az ezer reklám, hogy ne szedj fel egy kilót sem, ha babát vársz. Olyankor, ha ez ment a csatornán, azonnal átkapcsoltam, vagy lejöttem az oldalról. Inkább a várandós osztályon született betegbeszámolós blogokat olvastam, közelebb állt hozzám és a helyzetemhez. Taszítottak az aerobikos terhesek, mert irigykedtem.
Szóval nem sportoltam én, hanem hallgattam a gyerekek szívverését egy géppel, cétégéztem. Feküdtem és számoltam a napokat, órákat, perceket, hogy minél tovább odabent lakjanak. Felnéztem azokra, akik csak egy gyereket várnak, tornáznak, ugrálnak, netán kajakoznak, vagy átússzák a Balatont gömbölyű hassal. Sosem múlik el a rettegés, ahogy a csodálat és a bámulat és a keserűség sem. Basszus, de jó neki! Bosszúból szülök még egy gyereket.
Most épp ezért irigylem Janics Natasát. Szurkolok neki, hogy minden rendben menjen az anyatestében. Ő kiszámolta, időben szült egy babát, hogy indulhasson a londoni olimpián. Drukkolok, hogy ügyesen szoptasson és tornázzon, tudja váltogatni e kettőt. De akkor ő nagy kivétel lesz ám. Mert ezer szálon ezer dolognak össze kell jönni ahhoz, hogy valakinek tankönyvi terhessége legyen, úgy, hogy közben álmokat valósít meg és végig dolgozik a baba mellett. Amúgy persze sokkal menőbb olimpián egyedül evezni, mint baba-mama tornázni egy fülledt, kicsi tükörteremben, izzadós kismamákkal. Akik legszívesebben otthon maradtak volna aludni.
Én lemondtam a baba-mama tornáról, a babaúszásról is, hiszen eleve hárman vagyunk. De mikor már végképp nem bírtam megbirkózni a testi fájdalommal, elmentem egy csontkovácshoz. Rám nézett, és azt kérdezte, miért vagyok ilyen hajlott hátú öregasszony, mi voltam ezelőtt? Fiatal, rendes test, csak közben anyatest lettem. Töpörödött néniként kúsztam fel a vizsgálati padra. A csontkovács rábeszélt a gerinctornára, azonnali hatállyal, különben sérvem lesz. Amit szépen el is kezdtem, mikor két hónaposak lettek az ikrek. A tornán kipihentem a velük töltött huszonnégy órákat. Mint akit kicseréltek, úgy értem haza. Hetente kétszer, este, ha már lefeküdtek, elmentem egy órára mozogni, akkor is, ha hullának vagy egy döglött halnak éreztem magamat. Utána gyorsan haza, tejet fejni. Egyik alkalommal beszagoltam a kondigépekhez, hiányzott az áporodott sportlevegő a babaszagú hálónkból, lassan elkezdtem a kerékpárt, ekkor már hat hónaposak voltak a gyerekek. Nem fájt többé a hátam, vagyis ha fáj, futok tornázni. Plusz néha hátmasszázs Julikánál.
