35. hét

Szombaton anyósomat láttuk vendégül, a férjem elvitte fodrászhoz még délelőtt, aztán délután együtt vittük haza és még egy kis játszóterezés is belefért. Vasárnap állatkertben jártunk, ami szuper volt, bár kívülről vicces lehetett, ahogy minden második padra le kellett ülnöm, míg apja és lánya nézték az állatokat. Azért így is élveztük, bár azt hittem, a végére még a szülés is beindul, annyit keményedtem és kicsit görcsölgettem is. Hétfőn az én szüleimet is meglátogattuk, és délután megvásároltuk a hiányzó ruhákat és a legtöbb apróságot, ami eddig kimaradt. Most már úgy vagyok vele, hogy amit nem sikerült mostanáig megvenni, azt mostantól majd a férjem fogja pótolni, mert én már nem szívesen vásárolgatok órákon át. A kedd nagy részét pihenéssel tölthettem, a család többi része elment itthonról csavarogni.

Néhány adat:

  • 55 kg-ról indultam, most 75 kg vagyok, végre van rajtam mit fogni, a kérdés csak az, hogy meg tudom-e tartani ezt a pluszt vagy megint csontvázzá fogok visszafogyni. A férjem már most kéri minden nap, hogy valahogy tartsam ezt a súlyt majd, mert annyira jól áll ez nekem. Én is látom, és tudom is, csak a megvalósítással volt eddig is probléma, de talán majd most sikerülni fog.
  • aránylag minimális, de már észrevehető vizesedés, amit más nem is igazán lát, én viszont igen.
  • betöltött 35. hét, már csak pár nap és biztosan nem számít koraszülöttnek a kisfiunk
  • a poszt megjelenésének napjától számítva kereken 1 hónap és mindenképp megszületik a babánk, amit egyre türelmetlenebbül várok, de azért élvezem az utolsó terhes napokat és heteket.
  • várható segítségeink száma 0,5 nagymama. Ugyanis az egyedüli nagyszülő, akire ténylegesen számíthatunk, az anyukám, de ő még dolgozik, így nem tesz ki egy egészet. Emiatt is gondolkodunk a fizetős segítségen, de én nem igazán lelkesedek a gondolattól. Viszont vannak és lesznek olyan szituációk, amikor rá kell bízni valakire a gyereket/gyerekeket, és ha a családban nincs elérhető segítség, akkor is kelleni fog valaki.
  • első ctg pipa. A babánk végig aludt, jól meg is ráncigálták a hasamat, szegényemet ilyenkor annyira sajnálom, hiszen ő csak épp az igazak álmát alussza, senki nem örül egy ilyen ébresztésnek. Én igazán mindent megtettem azért, hogy felébredjen, majdnem egy egész zacskó gumicukrot tömtem magamba, de az is kevésnek bizonyult. Hosszú program volt, de a baba köszöni, jól van, csak hagyják őt délelőttönként aludni.

A hátam, pontosabban a derekam fájdalma nem múlt el, csak vannak napok, amikor nem fáj, és vannak napok, amikor nagyon sokszor. Már nem is mindig sugárzik le a combom hátsó részébe, illetve van, amikor a jobb combomba, és van, amikor csak a derekamba. Ráadásul amennyivel nagyobb a baba, annyival erősebbeket rúg, és bizony van, hogy olyan erővel ér, amitől összecsuklik a lábam a fájdalomtól.  

Az éjszakák pár hete rendeződtek, most mindenki hagy aludni, csak a kétóránkénti pisilés miatt kelek fel. Pontosabban nem is arra kelek fel, hogy jön az inger, egyszerűen felébredek, és amíg nem megyek ki, addig nem is tudok visszaaludni. Kicsit furcsa, de ez gondolom, mindenkinél valami hasonlóan történhet.

Krikett

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz. 

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

Családtervezés, terhesség, szülés, gyereknevelés, egészség-betegség, szórakozás – ezekben a kategóriákban témánként tudsz böngészni a tartalmaink között. Kövesd a Bezzeganyát a Google+ -on is!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?