Itt van az ősz, itt van újra, nem csak a hulló levelekről látjuk, hanem onnan, hogy a gyerek tavaszi zárt cipője szoríííít, a lány szoknyája szét akar repedni a fenekén, a fiú melegítőnadrágja meg valahol féllábszár táján lengedez, hasonlatossá téve a viselőjét a Pál utcai fiúk gyerekszereplőihez.
Oké, veszünk új cipőt, pulcsit, nadrágot, lassan majd kabátot is, de itt a régi, még nem ment széjjel, mit tegyünk vele?
Hát, erre vannak mindenféle stratégiák, lássunk pár közkedveltet, az előnyével és árnyoldalaival együtt:
- Elsuvasztjuk valahová gyorsan a lakásban vagy valami tárolóban. Egyszerű, időtakarékos módszer – egy darabig. Megtelik a nagyszekrény felső polca (oda úgyis kényelmetlen nyúlkálni), aztán áthömpölyög az alsóra (de anyaaa, ez már rég nem jó, mért van itt???), rejtélyes dobozokba költözik (jesszus én raktam ide, de mi is van benne???), kivisszük a garázsba, felrakjuk a szekrény tetejére, nejlonzsákban az ágy alá. Haladók találnak még érdekesebb helyeket is: egy ismerősnek cége van, a cég raktára annak ellenére van tele babakocsival, rollerrel, babaruhával és játékkal, hogy a fő tevékenységük informatikai karbantartás, és ennek megfelelő műszaki eszközök kereskedelme. Aki a raktárba pillant, az valószínűleg azt hiszi, babaholmit árulnak. A baj ezzel az, hogy az agyunk megoldottnak tekinti a problémát, ott van, enni nem kér, baj nincs vele, aztán egy távoli (ja nem) pillanatban egyszerre omlik a fejünkre az egész, amit évek alatt felhalmoztunk. Addigra esetleg divatjamúlt, elavult, porosodik, romlik, korábban még piacképes volt, vagy a környezetünkben akadt volna, aki örül neki, de most már egyben megy a kukába meg a lomtalanító konténerbe. Mert ha nem, lépni se lehet tőle.
- Eladjuk. Online piacterek, helyi kisvásárok, egyedi közösségimédia-csoportok útján keressük a vevőt, és sokszor találjuk is. Némi vigasz azért a rettenetes mértékű pénzköltésért, amibe a beszerzésük került újonnan. Pénzt is keresünk vele, a lakásban se foglalja a helyet, a legjobb, de van-e valami árnyoldala? Persze, mindennek. Rengeteg időt töltünk árusítással, fotózással, szortírozással, kínálgatással, adminisztrációval, aztán vagy viszik, vagy nem. Cipő nem kell, nemegészséges, mondják, hiába, hogy bizonygatod, átnőtte, még a cédula is rajta. Vitatkoznak, alkudoznak, néha nem fizetik ki, vagy telekürtölik a netet azzal, hogy szakadás volt az overállon, jaj babám, a képen is látszott jól. Meghirdeted, hogy Érden laksz, szállítani nem tudod, de méééért, Piliscsaba nincs olyan messze! Ilyen piros nem kell, kék mért nincsen? (Azért, mert nem babaruhaboltot üzemeltetek) Csak este 8 után ér rá átvenni, vagy váratlanul rádcsönget reggel félhétkor, kisgyereked van, biztos nem alszol már.
- Elajándékozzuk barátnak, ismerősnek. Ez is jó. Mindenki örül, nálad nem foglal helyet, neki komoly megtakarítás, és még a gyerek is örül valami menő cuccnak. Vagy nem, morogva veszi tudomásul, hogy már megint „valaki más” nadrágjában megy iskolába. Hátad mögött hümmögés, neked miből telt ennyi Adidasra. Esetleg nincs kinek, sajnálkozó pillantás, a te gyereked duci, az övé hámozott giliszta vagy fordítva, lilát nem hord, olyat se, amin gomb/cipzár/felirat/akármi van. Válogasd ki nagy gonddal, egy hét múlva visszahozza a kétharmadát, sajnos mégse. Vagy az egészet, másfél év múlva, az enyémek is kinőtték, hát a tiéd volt, tessék, nálam meg nincs hely. Nálad sincs, de az kit érdekel.
- Elajándékozzuk jótékonysági szervezetnek. Bár munkás, de remek dolog: főleg ha minden fél tisztán kommunikál, és az igény találkozik a kínálattal. Akkor is, ha közvetlenül látjuk a megajándékozott örömét (veszélyes ügy, a legtöbbször nem ajánlják azok, akik rendszeresen dolgoznak ebben), és akkor is, ha nem, csak tudod, jó helyre kerül, nagyon hasznos lesz az, ami nálad már csak lom. Izzadva cipeltem ólomsúlyú ládát a Pozsonyi úton, egyenként válogattam kis nadrágokat a BOK csarnokba menekült kisgyerekeknek, kora reggel száguldottam át a városon iskolatáskával-füzettel-ünneplő ruhákkal, feledhetetlen. De mielőtt glóriát rajzolgatnánk a saját fejünk fölé: ez tüneti kezelés, és valódi áldozatot nem hozunk, hiszen ezeket a holmikat mi nem használjuk már.
Gond akkor van, ha valamelyik fél nem egyértelmű. Amikor a helyszínen derül ki, nem ilyenre gondoltak – de ezt veled nem közölték, csak állsz a félresikerült jószándékkal. Anyuka ez most nem kell, kéne viszont tartós élelmiszer vagy pénz...persze, csak négy év gyes után utóbbiból neked se nagyon van esetleg. A szervezetek munkatársai pedig néha kifakadnak: miért kapunk piszkos vagy szakadt ruhát-könyvet, törött játékot, babakocsit? Miért kapnak olyan játékot, ami elemmel működik, amire a megajándékozottaknál nincs pénz? Miért ömlesztve jönnek holmik, amiket több óra alatt lehet csak szétválogatni? - Kidobjuk. Rossz érzésekkel, többnyire. Még használható, valaki talán örülne neki.... Mi lesz így a környezetvédelemmel? Hova kerül, lerakóba, szemétégetőbe? Pedig valaha olyan aranyos volt benne, a kedvenc fényképen ezt a macit szorongatta....A múltad darabjait hajigálod ki, lelkifurdalás kíséretében, dehát itt és most már semmire se jók, csak a helyet foglalják. Ez a legegyszerűbb, de érzed, valami mást kéne csinálni velük. Ha a kezedbe kerül olyasmi is, amit már eleve meg se kellett volna venni, duplán érzed rosszul magad. De talán a legközelebbi vásárlásnál körültekintőbb leszel tőle.
Ti mit csináltok a kinőtt, megunt gyerekholmikkal?
Vakmacska
