Ma van a házassági évfordulónk. A kilencedik. Ennek apropóján gondoltam, megosztom megismerkedésünk történetét, hátha más is kedvet kap hozzá. A nyári melegben és uborkaszezonban talán jól fog esni a jéghideg limonádé/mojito mellé, ha hétről hétre bekukucskálhatunk mások családi életének kezdetébe.

Tünde hogyvolt megismerkedésphoto © 2009 Grand Velas Riviera Maya | more info (via: Wylio)

 

Bár akkor még nem sejtettük, hogy a pasi, akit megismertünk épp, egyszer gyermekeink apja/férjünk lesz, utólag elmesélve biztosan sok emléket idéznek majd fel a történetek másokban is. 

A kilencvenes évek végén csatlakoztam az egyik legmenőbb internetes társ(aság) kereső klubhoz, a BuliNethez, ahol sok érdekes embert ismertem meg. 2001-ben az egyik tag rendszeresen szervezett klubbulikat a kávézójában, ahol a netes nicknevekhez végre arcok is kapcsolódtak, és új embereket is megismerhettünk. November 30-án egyedül mentem el, tudtam, hogy lesznek ismerősök, és bulizunk egy jót. Rögtön kiszúrtam egy srácot, de mivel akkor én már komoly kapcsolatot kerestem, hiába jött oda ismerkedni, azt mondtam neki, hogy túl fiatal hozzám. Közben kiderült, hogy a látszat csal, három évvel idősebb nálam. De akkor már kinéztem magamnak egy harmincas évei végén járó jóképű pasit, és megkértem a fiatalt, hogy mutasson be neki.

Következő héten az idősebbel randiztam, a Moulin Rouge-t néztük meg, ami után felfokozott érzelmi állapotba kerültem, ám a pasi nem mozgatott meg bennem semmit. Másnap a BuliNeten megkerestem a fiatalt, és egész nap leveleztünk, melyet megkoronázandó, randit beszéltünk meg estére. Mikulás napja volt és nagy hó. Felmentünk a Normafához, sétáltunk a sötétben, és jókat hülyültünk a domboldal csúszós haván. Aztán egyszer csak megcsókolt. Olyan forróság öntött el, hogy tudtam, ezúttal jól választottam.

Két hétre rá megkérte a kezem, egy hét múlva Velencében gyűrűvel ismételt, majd családi körben is megünnepeltük az eljegyzést. A következő hónapban (tervezetten) már terhes is voltam, és kilenc éve ezen a napon összeházasodtunk. 

Update: Azóta elváltunk, békével és szeretetben engedtük el egymást, a mai napig jóban vagyunk és megbeszéljük a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat. Egyetlen másodpercig nem bántam meg, hogy minden hirtelen és gyorsan történt a kezdetekkor... Három csodálatos lány édesanyja lehetek...

Tünde