27.hét

Ez a hét baromi gyorsan telt. Kezdve a hét eleji dokihoz, védőnőhöz való járkálással, majd a cukorterheléssel. Mire felfogtam, hogy pitymallik, húzhattam is a pizsit. Valahogy itthon, párnák közt, Csipkerózsika-álomban el is felejtem, hogy van külvilág. Fura volt megint sok ember közt lenni, de elkezdett viszketni a tenyerem, bizseregni a lábam, a vérem mozgásért kiáltott, az alapból egészséges fiatal hamvasságom, (mert vallom most is hogy harmincon túl kezdődik az élet, meg az aranyér, meg a demencia...) bölcselkedtem az épphogy betöltött harminc évemmel. Tehát naponta muszáj volt járkálnom, hét napból kettőt töltöttem ágyban, meg is lett a következménye, mert megint jöttek a szokásos nyavalyáim.

Annyi javulás van, hogy mensis görcsök nincsenek, derékfájás is alig, és a keményedések is szinte fájdalommentesek, de van hogy eltart egész nap, néha hüvelyszurka, meg húz a hasam alul, de görcsök nincsenek, ennek örülök, mert a görcsök előbb-utóbb továbbnyitják a méhszájat, és ha tovább tartanak, annak nem lesz jó vége, így görcs nélkül már nem olyan vészes, de doki bácsi megmondja a tutit a hónap végén.

Elhatároztuk, hogy a két lányunkat egy szobába tesszük. Léna júliusban lesz négy, Maja májusban kettő. Léna nem volt hajlandó a húga nagyobb szobájába költözni, így a kicsit tettük be hozzá. Az első éjjel kb. négyszer keltek, és két órát kellett a kicsi mellett dekkolni, hogy elaludjon. Azóta csak az áldásos hatásait élvezzük, beszélgetnek alvás előtt, reggel jól elvannak, nem anyáznak, ahogy kinyílt a csipájuk, és a legfontosabb, hogy sokkal jobban ragaszkodnak egymáshoz. A kicsi majmolja mindenben, felnéz rá, a nagy meg nem akar nélküle semmit csinálni. Megható, amikor jön haza Lénus az oviból és nem felém rohan kitárt karral, hanem a húga felé, és az esti mesét kézen fogva hallgatják, olyan boldogok vagyunk miattuk, annyira szuper hallgatni őket, hogy kánonban horkolnak, mintha válaszolnának egymásnak . Természetük tűz és jég, Léna a szőke, göndör hercegnő, dobálja a haját, gesztikulál, affektálva beszél, olyan madame-os, Maja meg egy kis bika, fiúnak készült, de félúton meggondolta magát, ha olyanja van csak bevág egyet jobb egyenest nekünk, boxolja a plüsseit, csak úgy fejre áll szórakozásképp, nekimegy mindennek és röhög magán, és van, hogy bevág a gyanútlanul hozzá közeledő ötévesnek is. Mi Brutikának hívják, meg miniterminátornak, ő a bohóc a családban, közben meg kis érzékeny... Apropó, azt még jótékony homály fedi, és még bele sem mertem gondolni, milyen is az élet három kicsi gyerekkel! Fogalmam sem lehet róla, bár azt sejtem, hogy nem lesz olyan drámai a változás, mint az elsőnél, és olyan őskáoszos agybaj, mint a másodiknál... Szerintem ezen elmélkedek még egy sort, mert azért tartok tőle, és bármiféle praktikus tanácsot szívesen fogadok, mert azért be vagyok fosva egy kicsit, mi lesz itt!

Tegnapelőtt kiváltottam a várandós csomagot, a tájékoztató végén lévő kuponnal, és bevásároltam az alap egészségügyi cikkeket magamnak. A lányokkal a 24. héten már megvolt minden, most valamiért húztam, valahogy úgy voltam vele, hogy ki a bánatot érdekel, hogy van-e betétem, mikor a 24. héten kell szülnöm. Most nem halogathattam tovább, mert ugye még egy görcsroham, és kórház. Eldobós bugyi, vastag csónakbetét, nedves vécépapír, papírülőke, mert szülés után úgy remeg az ember lába, mint a kocsonya, meg sem próbáltam guggolni, mert a vécékefére csusszannék véletlen, fertőtlenítő vécére, sampon, ilyenek.

A csajokat az apjuk fürdette, addig megkukkantottam a várandós csomagot, benne volt két cumi, pelus, kupon, stb. A kezembe vettem a pelust és a cumit, és elkezdtem bőgni, amolyan nyálasan. Akkor olyan kézzelfogható lett, hogy kisbabám lesz, és élve fog megszületni, és tényleg megint babánk lesz, és sírtam, mert eljutottam idáig, talán már kezdem magam beleélni, és el akarom hinni, hogy minden ok lesz. Persze után hamar odalett a fene nagy önbizalom, mert azért még kell pár hét, hogy biztonságban érezzem a legkisebbet, de ennyire még nem éreztem, hogy sikerülni fog!

A cukorral minden ok lett, kiindulási érték ugyanaz, mint a 2 órás, EKG és mindenféle kézi nyomkodásos, hallgatózós dolog rendben volt. Durva felfedezést tettem, lehet más is írt róla, bocs az ismétlésről, de annyi édességet, cukrot, nasit, szénhidrátot, mint amennyit a diabetológián láttam… vetekszik a sarki kisbolttal! Cukorka, nápolyi, keksz, sós rágcsa, fánk, hatalmas mennyiségben az asztalon, közben míg szurkálnak, az egyik asszisztens kérdezi a másikat reggel fél 8-kor, hogy van-e csokija még... Valahogy olyan ez, mint mikor pszichopata pszichiáterről hallok, és ezek mellett és láttán papolnak a 70 éves bácsikának, hogy szokjon le a kenyérről vagy a szalonnáról.

A rejtőzködőről is pár szót. Saulom (igen, még mindig itt tartunk) szerintem sokat nőtt mostanában, elérkezett annak az ideje, hogy nincs egész napos kuksolás, és én sem baszogatom, hogy moccanj már meg, te kölök! Ugyanis, lassan érzem a finommozgásait, éjféltől hajnali ötig megbízhatóan alszik, de elevenjére csak este 10 után talál, és elérkezett a póló lobogás ideje, mikor már kívülről is simán látható a hasam (és a háj)mozgása.

Most a 27. hét közepe felé kullogva eljutottam oda, ahova jó esetben és 22 hete el kellett volna jutnom. Képletesen persze, most kezdtem felfogni, hogy basszus, terhes vagyok, terhes vagyok! Most kezdett természetes lenni, hogy babám lesz, egy egészséges (élő) babám, és most kezdett a rózsaszín köd és a szirup meglepni, ami az első tesztet követően kéne, hogy jöjjön, ja és persze a szokásosok: eufória, föld felett járás, úgy járok-kelek itthon is, mint akit elvarázsoltak, a különbség annyi, hogy az elején a tesztcsík erősödése volt a bizonyíték, hogy babám lesz, most meg a hasam és a mozgás. Nem lesz már több pofára esés, nem lesz itt semmiféle elkenődés, ígérem magamnak, bár tudom, sok van még hátra a biztonságig!

27.hét (26+2) március 6

Minakó