Végre elérkezett a várva várt nap, pillanat, amikor értelmet nyert az összekészített babaruhás táska és babahordozó. Hurrá, hazahozhatjuk a kisbabánkat a NIC-ről! Elérte a 2 kg-ot! Milyen fura ezt ilyen távlatokból leírni, mikor már másfél éves, és elhagytuk a 10 kg-ot is!
Természetesen a kiválasztott ruhácskák, melyeket a várva várt napra tartogattam, válogattam nagy odaadással, mind nagynak bizonyultak, de a nővérke szavaival élve – és ehhez már én is tartom magam –„inkább nagy legyen, mint kicsi” alapon, tökéletesek voltak. Még a babahordozóban, a szűkítő használatával is eltűnt kicsi lányunk, olyan csöpp volt.
A hazaindulás előtt célzottan, füzettel, tollal a kezemben felvértezve az összes, jól átgondolt, férjemmel átbeszélt kérdéseken pontról pontra átmentünk a doktornővel, aki készségesen válaszolt nekem. (Sajnos ekkor a férjem szintén nem lehetett bent, hiszen a NIC házirendje ezt nem tette lehetővé).
Milyen kérdések is kavarogtak ekkor a fejemben? Mikor és mennyi tejet adjak neki? Meddig maradjon a mennyiség? Mikor szoptathatom? Milyen vizsgálatok várnak még rá? Mikor kell visszajönni, ha kell? Hogy öltöztessem? Vihetem-e közösségbe? Mikortól? A vérszegénységet hogy kezeljük? Hogy veszem észre? És mi lesz, ha krónikussá válik? (Merthogy kétszer kapott a kislányunk vért a kórházban töltött idő alatt.)
Mostanra úgy gondolom, elég sok mindent megtapasztaltunk és sok mindennek utánajártunk. Például, hogy a testsúlyának megfelelő mennyiségű tejet kell adni, lehetőleg igény szerint, de az elején szigorúan 3 óránként. Mivel 2 kg volt, etetésenként 40 g anyatejet adtam neki, és nyolcszor evett. Mivel még pici volt, 3 óránkénti szigorú etetéseket írtak elő, mondván, olyan pici, hogy a pocakja nem ébreszti még fel, szóval én keltsem fel enni. Ezeket én mind szigorúan betartottam. Szerintem többek között biztos ezért is fejlődik ilyen szépen.
Én továbbra is szigorúan 3 óránként fejtem magam, nehogy elapadjak. Mivel jóval több tejem termelődött, sok került fagyasztásra. Minden etetés után fejtem, kivéve a hajnali 3-asnál, mert ott csak etettem és visszafeküdtem aludni. Hogy fárasztó-e? Persze. Hogy nem tudtam napközben sem aludni, mert leginkább rajtam aludt a kislányunk, ez mind nem probléma, mert nem kellett kórházba járni és akkor foghattam meg, vehettem fel, amikor szerettem volna! Persze amikor apuka tehette, átvette és rajta aludt tovább, melyből a kislányunk észre sem vett semmit. Szerintem ez is hatással volt a tejtermelésre és a méhösszehúzódásra is, nem is beszélve a lelki oldaláról.
Más korababás anyukával beszélgetve, bár nekem nem volt ilyen tapasztalatom, de biztos van benne valami alapon, az etetések 90 százalékát én csináltam, merthogy kell az agyamnak az inger, nehogy elapadjak.
Amikor hazaérkeztünk, természetesen megpróbáltam szoptatni, nehogy elfelejtse, hogy azért az lesz az igazi. Ezt minden 500 grammos hízás után ismételtem, tehát kb. hetente. Az első itthoni szoptatás után azonban nagyon megijedtünk férjemmel, mert zöld lett a széklete. Mint utóbb kiderült, valószínűleg azért, mert sok volt az előtejem. Ennek persze az lett az eredménye, hogy kb. másfél óra múlva jelzett a kisasszony, hogy bizony valamit még enne.
A további vizsgálatokról mind-mind a zárójelentésben szó esett. Minden oda volt írva, hogy mikor, hova kell érkezni, illetve ahova nekem kell időpontot kérni, ott telefonszám is meg volt adva. Ezek a vizsgálatok a következők: pl. szemészet, hallásvizsgálat, koponya- és hasi ultrahang, fejlődés-neurológia, anyagcsere-vizsgálat. Ezek mind-mind nagyon fontos mérföldkövek annak érdekében, hogy minden rendben fejlődik-e, bár még pocakban kellene lennie a babának, vagy van-e bármi olyan eltérés, ami már kezelésre szorul.
Kicsit kanyarodjunk vissza a történet elejére. A kórházban azt az instrukciót kaptam, hogy kb. 3,5 kg-t érje el, amikor átállunk a szopira. Nos, kislányunk ezt nem várta meg, kb. 3,2-3,3 kg-an elkezdte a szopizást, amibe annyira belejött, hogy este még most is kéri!
Eleinte még mindig több tejem volt, mint amennyire neki szüksége volt, így fagyasztottam, de nemsokára visszaállt a szervezetem az ő igényeire.
Hogy mi történt a töméntelen mennyiségű fagyasztott tejjel? Most jön a legmegdöbbentőbb talán az egész történetben! Kb. 85 százaléka a kukában landolt! Igen, jól olvassa mindenki! Miért? Én aztán tényleg megpróbáltam mindent, hogy másnak hasznára legyen. Beszéltem a gyerekorvossal, a védőnővel, a gyógytornász sok más védőnőnek felhívta a figyelmét arra, hogy rengeteg plusz tejem van. Jött egy anyuka, aki vitt tejet, de végül a kislánya nem fogadta el a tejemet. Hívtam a tejgyűjtőt, ajánlottam mindenkinek, de senkinek nem kellett. Mivel az eltarthatósága is nemsokára lejárt, nem volt mit tenni. Nem voltam vizsgálatokon, mert úgy gondoltam, hogy elsősorban a koraszülött kislányomnak szeretnék mindenképpen adni, és ha marad tej, akkor viheti, aki szeretné. Nem kellett senkinek! Nos, erre is talán nagyobb figyelmet kellene fordítani, hogy ilyen ne történjen meg!
Folyt. köv.
E.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
