A színes tavaszi programkavalkádból ezen a héten úgy próbáltunk szemezgetni, hogy minden „műfajból” legyen benne valami, s így kedvetekre tudjatok válogatni.

Múzeumos

Nehéz volt a választás, mert ezen a hétvégén is számos múzeumban rendeznek családi délelőttöt. Végül egy talán kicsit kevésbé szem előtt lévő intézményre esett  a választásunk, az óbudai Kassák Múzeumra. Ide április 18-án szombaton délelőtt várják a családokat az avantgárd maszkkal kapcsolatos előadásra és kézműves foglalkozásra. Ideális azoknak is, akik kimaradtak idén a farsangból, vagy szeretnek jó előre tervezni.

Kiállításos

Mi is lehetne színesebb a virágoknál, főleg ha a virágok egyik királynőjéről, az orchideáról van szó. Ennek a programnak valószínűleg inkább a lányos házaknál fognak örülni: most hétvégén kerül ugyanis sor a Magyar Orchidea Társaság szokásos évi kiállítására a Mezőgazdasági Múzeumban, ahol idén a thaiföldi példányok lesznek a rivaldafényben. A kiállításra öt darab páros jegyet sorsolunk ki a Bezzeganya Facebook oldalán megtalálható játékban!

Zenés

Havonta egyszer látható a Budapest Music Centerben Hajós András és a Modern Art Orchestra gyerkeknek szóló, a jazz műfaját bemutató műsorával. Sajnos személyes tapasztalatunk nincs a dologról, de azt hallottuk, hogy ezeken a délelőttökön a felnőttek is remekül szórakoznak. Az áprilisi eseményt már csak azért sem érdemes kihagyni, mert ebben a hónapban a jazz egyik legjelentősebb alakja, Miles Davis lesz a középpontban.

Sportos

Ha a ti gyereketekben is kiapadhatatlan energiák buzognak, akkor feltétlenül vigyétek el a szombaton a Hungaroringen megrendezésre kerülő Spartan Race gyerekversenyére, a Spartan Kidre. A verseny lényege, hogy a gyerekek futnak egy kicsit, különböző vicces akadályokon kell átjutniuk és még sárban is dagonyázhatnak. Garantáltan élvezni fogják. Az ovis korosztály esetében a szülők a gyerekekkel futhatnak, a nagyobbaknak egyedül kell teljesíteniük a futamot.

Tudományos

Biztos hallottatok róla, hogy az UNESCO 2015-öt a Fény Évévé nyilvánította, ezzel is felhívva a figyelmet, hogy a fény milyen fontos szerepet játszik az életünkben. Ez az apropója a Természettudományi Múzeumban megrendezésre kerülő Fény Napja – Családi napnak is. A nagyobbakat például olyan izgalmas események várják itt, mint programozás okostelefonnal, interaktív robotbemutató vagy kaleidoszkóp készítés, a kistesók ezalatt pedig különleges építőjátékokkal tölthetik az időt.

 Színházas

Egy múlt homályába vesző tévésorozatot idézhetnek fel a szülők és ismerhetnek meg a gyerekek. Rémusz bácsi meséi közül most szombaton a Seprűszínház feldolgozásában nézhettek meg egyet a Stefánia Palotában.

+1

Gubás Gabi biomese koncertjével folytatódik a Családi Akvárium

A vasárnapi programsorozat az erős nyitány után egy nem kevésbé neves fellépőt lát vendégül. Gubás Gabi színművésznő az ország legnevesebb színpadain fordult már meg a Pécsi Nemzeti Színháztól kezdve a Vidám Színpadon át egészen a Nemzeti Színházig, és jelenleg is számos darabban játszik. A felnőtteknek és kicsiknek egyaránt éneklő, sokoldalú művésznő eddig két gyereklemezt (Csigalétra, MákosGubás és Czutorborsók) jelentetett meg. Legújabb Bio-mese című műsora pedig a hat és feledik születésnapját ünneplő Puff Ancsi kalandjairól szól. A torkos apróság történetét egy vidám, interaktív mesekoncert keretében hallhatjuk, sok-sok sütéssel, főzéssel, a végén pedig egy kis tornával fűszerezve. A nagysikerű Családi Akvárium múlt héten nyitotta meg kapuit, amikor is Halász Judit kápráztatta el a közönséget. De érdemes figyelemmel kísérni a programsorozatot, hiszen még olyan neves előadók következnek, mint Apacuka, Szalóki Ági és Dés András duója, illetve Rutkai Bori Bandája.

Szélforgó

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?