A tavalyi év végén már az ötödik évfordulóját „ünnepelte” a #metoo mozgalom. A szexuális visszaélések, zaklatások és a nemi erőszak ellen indult kezdeményezés valójában már 2006-ban elkezdődött, de igazi nemzetközi figyelmet 2017-ben, a „hashtag” online terjedésével nyert.

Az elmúlt fél évtizedben sok víz lefolyt a Dunán. Több globálisan is figyelmet követelő per, állítás, vádak és különböző, korábban szőnyeg alá söpört ügyek is napvilágra kerültek, amelyek közvetve vagy közvetlenül a #metoo mozgalomhoz köthetőek.

Így 5 év távlatából, mennyiben segítette a kezdeményezés a szexuális zaklatások áldozatait és mennyiben változott meg a társadalom viszonya a sértettekhez és úgy általában a szexuális bűncselekményekhez?

Az első legjelentősebb ügy a #metoo idővonalán egészen biztosan a Harvey Weinstein-féle amerikai botrány volt. A nők nyilatkozatai és a későbbi per az Egyesült Államokon kívül is felkavarta az állóvizet és Magyarországon is rendszeresen cikkezett róla a sajtó.

Ahogy rengeteg más tartalom és hír, a folyamatosan érkező friss információk ezzel kapcsolatban is megosztották a magyar olvasók és nézők táborát. A többség természetesen elítélte a szexuális zaklatás minden formáját, tekintet nélkül arra, hogy hány évvel ezelőtti sérelemről van szó, de minden alkalommal akadtak olyanok is, akik szerint felesleges felhánytorgatni az évekkel korábbi ügyeket és különben is, miért most jut eszükbe panaszkodni?

Az igazán extrém véleményt megfogalmazók között olyanok is voltak szép számmal, akik szerint szó sincs semmiféle erőszakról, hiszen egy tehetős üzletember a vádlott fél, valószínűsíthető, hogy a panaszkodó hölgyek „megfelelő ellentételezésben” részesültek a különböző szexuális szívességekért, így aztán alaptalan minden vád. Nincs itt semmi látnivaló.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy változott-e valamit az emberek véleménye az elmúlt 5 évben. Milyen következményekkel jár(t) a #metoo mozgalom globálisan és lokálisan, sikerült-e számokban mérhető változást elérnie társadalmi szinten?

Egy 2018-as amerikai kutatás eredményei szerint, a nők 81, míg a férfiak 43 százaléka tapasztal valamiféle szexuális zaklatást, legalább egyszer az élete során. Így számszerűsítve a tényeket, elkeserítő, hogy szinte biztosra vehető, hogy a lányaink (és fiaink) előbb-utóbb meg fogják tapasztalni a számukra kényelmetlen figyelmet, de ha személyesen nem is, a környezetükben mindenképpen találkoznak majd szexuális zaklatással.

Meglepően nagynak tűnnek ezek a számok, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a szexuális zaklatás nem csak a nemi erőszakot jelenti. Szexuális zaklatás a buszon való kéretlen dörgölőzés vagy az is, ha az építkezés mellett elhaladó tinilány után füttyögnek és kurjongatnak az ott dolgozó munkások.

Sajnos szemmel látható hátránya van annak, hogy ennyire beépültek a szexuális zaklatások és visszaélések a társadalalmi viselkedési normákba. A gyerekek abba nőnek bele, hogy ezt látják és tapasztalják változó súlyossággal maguk körül, így idővel nem lesz olyan „nagy durranás” a dolog, felnőve elfogadjuk, hogy ez az élet velejárója.

Ki kell bírni a kéretlen közeledést, igyekezni kell minél láthatatlanabbnak tűnni és akkor kisebb eséllyel kerül nagyobb bajba az ember. A „kicsi bajon” meg tegye mindenki túl magát, nem kell belőle ügyet csinálni.

Egy 2009-ben, 33 Európai Uniós ország résztvételével végzett kutatás során megállapították, hogy vizsgált nemzetek közül Magyarországon fordulnak a legkevesebben a hatóságokhoz nemi erőszak miatt. Valóban kis hazánkban történne a legkevesebb ilyen eset vagy ez inkább annak az indikátora, hogy az áldozatok nem jelentik az ügyet?

Segített vajon ezen a statisztikán a #metoo mozgalom? Elérte a célját a kezdeményezés, hogy az áldozatok ne érezzék szégyellnivalónak a dolgot és merjenek beszélni a velük történtekről? Hogy az elkövetők ne ússzák meg méltó büntetés nélkül az esetet? Hogy a per lezárultával a sértettek megkaphassák a megfelelő pszichológiai segítséget a trauma feldolgozásához?

A KSH magyarországi statisztikái szerint nem jelenthető ki egyértelműen, hogy többen és bátrabban fordulnának az érintettek a hatóságokhoz, de az Egyesült Államokban a bejelentett nemi erőszak ügyek száma jelentősen megugrott a 2010-es évektől kezdődően.

Írhatjuk ezt a #metoo számlájára vagy csak szimplán a nagy számok törvénye alapján több áldozat több feljelentést is jelent?

Ahogy a statisztikákból kikövetkeztethető, Magyarországon talán nem volt olyan jelentős utóhatása a kezdeményezésnek, mint nemzetközi szinten, de a saját mikrokörnyezetében tapasztal-e bárki a #metoo-hoz kapcsolódó változást?

Abban remélhetőleg konszenzus van, hogy az erőszak rossz és elítélendő, de a mozgalom kritizálói szerint a „habzó szájú feministák” túlzásba viszik a dolgot, már minden szexuális zaklatásnak minősül és ezzel szinte képletesen „kiherélik” a férfiakat. Az erősebbik nem képviselői már nem mernek ismerkedést kezdeményezni és nőket megszólítani, attól tartva, hogy túlérzékeny fülekre találnak a bókjaik és zaklatónak bélyegzik őket.

Én már régen nem vagyok egyedülálló, nem ismerem a mostani „piaci helyzetet”, valóban érezhetően változtak az ismerkedés íratlan szabályai és már nem találkozni agresszívan „nyomuló” egyénekkel? Már nem görcsbe rándult gyomorral sétálnak el a tinilányok a kocsmák és az építkezések mellett? Nincs már olyan, hogy a diszkóban táncolók fenekét véletlenszerűen megmarkolják a sötétben kivehetetlen arcú, gyanús alakok?

Ha van pozitív változás, az vajon (legalább részben) a #metoo mozgalomnak köszönhető vagy csak felnőtt egy újabb generáció, akik már érzékenyebben reagálnak egy-egy kimondott mondat vagy korábban a társadalom által ártatlanként elkönyvelt érintés érzelmi következményeire?

Van még hová fejlődnünk vagy már így is túlzásba vittük a szexuális visszaélések ellen folytatott harcot?

Salty