Kezdjük talán az elején. Nagyon szerettünk volna már gyereket, de nem jött össze. Elmentem orvoshoz, aki többször is elküldött vérvételre, majd mikor az eredményeket bújta, nevetve azt mondta: "önnek nem lehet gyereke." A párom kint várt, emelt fejjel kimentem, mint aki meg se hallotta, mit mondott, de pár perccel később nagyon összetörtem. Úgy még soha nem sírtam, mint akkor. Egyszerűen nem akartam elhinni, amit mondott. Nem akartuk feladni. Nem kértem tovább orvosi segítséget, mert nem tetszett, hogy nevetve közölt egy ilyen hírt. Tizenegy hónappal később elkapott a hányinger újra és újra, csináltam egy tesztet. Pozitív lett. Ugyanahhoz az orvoshoz mentem vissza közölni a hírt, köpni-nyelni nem tudott. Természetesen egyből orvost váltottam.
Sajnos nem volt problémamentes a terhességem. Már a hatodik héten veszélyeztetett terhes lettem vérzés miatt. Ez megismétlődött a 8. és 25. és 28. héten is. Hánytam rengeteget, sokszor fájt a hasam, és volt, hogy napokig nem éreztem mozogni a babámat. A vérnyomásom nagyon alacsony volt mindig, és a cukorterhelés eredményei sem lettek jók. Jött a diétás étrend, aminek köszönhetően lefogytam 3 hét alatt 3 kilót. Nem örültem ennek, hisz terhesség alatt nem olyan jó fogyni, de gondoltam, ez biztos így jó.
28 hetes terhes voltam, mikor elmentünk babakocsit nézni, és közben szörnyen elkezdett fájni a hasam. Ismét vérezni kezdtem. Bementünk egyből a kórházba, ahol megvizsgált az ügyeletes orvos, és annyit mondott, hogy menjek haza pihenni, majd mikor az ajtóban voltam, utánam szólt, hogy valószínűleg pár napon belül találkozunk ismét. Egész éjjel vergődtem, úgy fájt a hasam, és másnap délelőtt 11 órakor nem bírtam felállni az ágyból a fájdalomtól. A párom egyből vitt a kórházba, ahol szerencsére nem ugyanaz az orvos volt, aki előző nap. Nagyon kedves volt, és azt mondta, hogy nyitva van a méhszájam egyujjnyira. Felvett a kórházba, kaptam infúziót, megpróbálták visszatartani a babát. Nézték a szívhangját, adtak tüdőtágítót, hogy ha meg kell születnie, akkor fejlettebb legyen a kis tüdeje. 16 órakor beindult a szülés, akkor már 3 ujjnyira voltam kitágulva.
Így tehát 2011.05.15-én 16:30-kor, 28 hétre megszületett a kislányunk 1190 grammal. Ő lett a kis Vandácska. Apa átment a PIC-re megnézni és megkérdezni, hogy van, én csak másnap láttam először. Sajnos a tüdőtágítónak nem volt elég ideje hogy hasson, így lélegeztetőre tették. Már úgy vártak, hogy írjam alá a papírt, hogy ha vért kell kapnia, akkor beleegyezek. Még szép hogy aláírtam, még csak el se olvastam. Közölték, hogy az első 10-14 nap kritikus, nagyon nehezen teltek a napok, de eljött a várva várt tizennegyedik nap is.
Pár nap múlva elkapott egy fertőzést, ami szörnyen megviselte. Eddig is csak 5 ml-t evett, most már csak 1-et. A súlyát már napok óta nem mérték, annyira lefogyott. Közölték, hogy a fertőzés akár végzetes is lehet. Megint összeroppantunk. Most mi lesz? Nem élem túl, ha baja lesz! Szerencsére pár napon belül elmúlt a fertőzés.
Négy napig volt lélegeztetőn, majd CPAP légzéstámogatást kapott. A tizedik napon nap ismét lélegeztetőre tették, amit hét napig alkalmaztak, majd ismét CPAP jött. Négy napig felváltva használták a két lélegeztetőt. Majd jött a bura és a légtéri oxigén kilenc napig. Egyhetes szteroid kúrát kapott, hogy el lehessen hagyni a lélegeztető minden fajtáját. Összesen 41 napig kapott légzéstámogatást.
Öt napig volt kék fény alatt sárgaság miatt, alacsony volt a vércukra. Zörej miatt kardiológus vizsgálta, ahol kiderült, hogy nyitva van a Botall vezeték. 16 naposan kapott rá gyógyszeres kezelést, de nem járt sikerrel. Elmagyarázták, hogy ha nem zárul be, akkor műteni kell majd. A későbbiekben bezárult magától. Pont egy hónapos volt, mikor végre a kezembe foghattam, és nem csak az inkubátoron keresztül nézegethettem. Csak pár percre adták a kezembe, de életem legszebb pillanatai voltak. Ekkor volt kb. 1300 gramm.
Június harmincadikán evett először cumisüvegből az 1400 grammos súlyával, nagyon büszkék voltunk rá. Július másodikán tarthattam ismét a kezeim közt, másodszor. Július negyedikén elérte végre az 1500 grammot és 42 centimétert. Talán az volt a legszebb, amikor július hetedikén kitették inkubátorból kiságyba. Akkor már nem szóltak, hogy ne nyúlkáljunk be annyit és ne tapogassuk. 1540 gramm volt akkor. Nehéz volt megállni, hogy ne fogjuk meg, hisz az első kb. 3 hétben az inkubátorba se nyúltunk be, nehogy elkapjon valamit.
Két hónaposan 1830 gramm és 45 cm volt. Összesen ötször kapott vért.
Július 22-én 2070 grammal és 45 centiméterrel hazahozhattuk. 69 napot töltött a koraszülött osztályon, ahol nagyon-nagyon sokat segítettek neki az orvosok, hogy felépüljön. És persze mi is ott voltunk apával nap mint nap háromóránként, az etetéseknél.
Minden második héten visszük gyógytornára és köszöni szépen, nagyon jól van. Nem lett semmi következménye annak, hogy ilyen kicsin látta meg a napot.
Nyolc hónaposan 5640 gramm és 64 cm volt.
Nagyon büszke szülők vagyunk, hisz csodálatos, ügyes kislányunk van.
Teréz
