Évente harminc gyermek hal meg bántalmazás, illetve elhanyagolás következtében Magyarországon - mondta az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa szerdán Budapesten. Kovács Zsuzsanna az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) A gyermekbántalmazás megelőzhető! címmel tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: 2010-ben fizikailag 2391, míg érzelmileg 4571 gyermeket bántalmaztak, szexuális bántalmazástól 240 gyermek szenvedett Magyarországon.

Tájékoztatása szerint fizikai elhanyagolás miatt több mint 13 ezer, érzelmi elhanyagolás miatt pedig több mint 10 ezer gyermeket gondoztak. A gyermekjóléti szolgálatok nyilvántartásai szerint a gyermekek tíz százaléka veszélyeztetett - hangsúlyozta az ÁNTSZ országos intézetének munkatársa.

Kovács Zsuzsanna kifejtette: a fizikai bántalmazás az ország középső és keleti részein gyakoribb, az érzelmi bántalmazás viszont az egész országban jellemző. A szexuális bántalmazás az ország középső, "fejlettebb" területein fordul elő magasabb arányban. Kiemelte, hogy a gyermekbántalmazás minden társadalmi rétegben jelen van, csak mindenhol más módon jelenik meg. A szakember úgy fogalmazott: a nemzetközi kötelezettségek - amilyeneket az ENSZ gyermekjogi egyezménye is rögzít - már "mindenkinek a könyökén jönnek ki", mégsem valósítják meg ezeket. Magyarországon is több törvény szabályozza ezt a problémát, ezek betartatása viszont akadozik – tette hozzá.

Kovács Zsuzsanna bejelentette: szerdán elindították a gyermekbantalmazas.hu honlapot, amely gyermekeknek, kamaszoknak, szülőknek, szakembereknek nyújt segítséget.
Ez az első magyar nyelvű oldal ebben a témában. Toma Andrea, a program koordinátora hangsúlyozta: a honlap arra nem ad lehetőséget, hogy egyes esetekkel foglalkozzanak, de megtalálhatóak azon olyan szervezetek, szakemberek elérhetőségei, akik segíteni tudnak. Hozzátette, hogy az oldalon a szakemberek számára számos anyagot, módszertani ajánlásokat gyűjtöttek össze, továbbá egy szakmai blogban van lehetőség konzultálásra. A gyerekek a nekik szóló részben számos játékot találnak, emellett a jogaikról is olvashatnak. A szülőknek pedig a "pozitív gyermeknevelésben", indulatuk kezelésében segít az oldal.
Herczog Mária szociológus, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja arról beszélt: fontosnak tartaná, hogy a honlap megismertetése szisztematikusan történjen, az erről szóló tájékoztatókat juttassák el a gyermekorvosokhoz, az iskolákba.

A szociológus reméli, hogy a honlap a jogalkotók számára is megvilágítja azt a problémát: jelenleg Magyarországon alig van olyan szervezet, ahová a gyermekek bármilyen jellegű bántalmazása esetén fordulni lehetne. Mint mondta, ez különösen vidéken jelent gondot. Hozzátette: vannak olyan helyek, ahová azért nem tudnak elmenni az iskolákba megelőző programokat tartani, mert ha ennek során sikerül kiszűrni a bántalmazott vagy elhanyagolt gyermekeket, a környéken nincs szakember, akihez elküldhetnék őket.

MTI