Nemrég írtam második gyermekem születéséről. Az azóta eltelt nyolc hónap nem volt túl fényes, mert a hároméves Nagy szinte egyfolytában beteg volt, és ezt természetesen, jó testvér módjára megosztotta az öccsével is. A betegségeket egész jól tudom kezelni, de az ezzel járó bezártságot annál kevésbé. A hosszú tél folyamán nem sokszor tudtunk kimozdulni, vagy az idő, vagy a különböző kórságok miatt, ami egy háromévessel nem egyszerű. Hiányzott neki a mozgás, a társai a bölcsiben, a szabad levegő. Gondolom, ez is növelte a hisztik számát. És elérkeztünk A témához. Mikor hazahoztuk Öcsit a kórházból, a Nagy igazán örült neki is és nekem is. Néhány nap múlva egy sokadik "nemakajom" és "nem is sejetsz engem, ejmentéj a kójházsba" után kiborultam és sírva fakadtam, ezen a Nagy is elsírta magát. Lényegében együtt sírtunk. Ezután néhány feszültségmentes nap következett, a Kicsi eszik-alszik-nézeget üzemmódban volt, így a lányommal is egész sokat tudtam foglalkozni. Ezt igényelte, sőt, ki is követelte magának. Mint kiderült, rendkívül sok dolgot lehet játszani, míg az ember szoptat.

Egy idő után ez nem volt elég, rendre választás elé állított, ezeket főleg szoptatás közben adta elő pl :"anya kééééééész vadoook" felkiáltással jelezte, hogy jó lenne kitörölnöm a fenekét(oké ezt az ingert nagyon szabályozni nem lehet, de a lányom bármikor képes magából kipréselni egy adagot). Vagy éhes, vagy szomjas, vagy akármi, csak rá figyeljek, hagyjam ott az öccsét, félbeszakítva az etetést. Ezeket a kéréseket(a fenéktörlést leszámítva) igyekeztem kb. fele-fele arányban teljesíteni-nem teljesíteni, arra gondoltam, így kijelölök egy határt, amíg elmehet, ebben a válassz engem, anya! játékban. A testvéréhez kedvesen beszélt, simogatta, puszilgatta. Ismerősök idióta kérdésére, miszerint: "Elvihetjük Öcsit?" határozott nem volt a válasz. Legtöbbet velem hisztizett, mintegy leverve rajtam a kistesó érkezése miatti feszültséget. Voltak napok, mikor összeszorított fogakkal vártam a fektetést, de volt olyan is, hogy minden gördülékenyen haladt, szépen csinálta, amit kértem tőle, stb. Ám ezután két nap terror jött általában.

Ezt egy újabb, csendesebb, szófogadóbb időszak követte. Együtt vártuk a tavaszt, hogy süssön a nap, lehessen kimenni. Ez el is érkezett. A bölcsiben eltöltött napok száma nőtt, a betegség miatt itthon töltötteké kevesebb lett. Boldogan megy a kis társai közé, ebben nincsen változás, mindig is szeretett járni. Néhány hete egyre több lett a "nemakajom" és a hiszti, szinte napról napra lehetett érzékelni, hogy egyre kevésbé szófogadó, illetve egyre durvább az öccsével. Elveszi a játékait, a sajátjához hozzá sem érhet a Kicsi, rálép, ráül, megharapja, mindezt "véjetjenüj", és van, hogy csúnyán beszél hozzá, vagy rosszindulatúan megjegyzi, hogy most ő eszik és nem a Kicsi. Egyik nap ez nagyon elfajult, az egyik ajtót próbálta a Kicsi kezére ráhúzni. Én megfogtam az ajtót, és többször kértem, hogy ne csinálja (azt is, hogy engedje el, hátha a "NE" rögtön dacot szülne), és magyaráztam, miért nem kellene ezt csinálnia. Igyekeztem türelmesen, szépen, kérni. Körülbelül az ötödik után felemeltem a hangomat és úgy beszéltem hozzá, egyik kezemmel az ajtót, a másikkal az ajtót szorító kezét fogva. Csak nézett maga elé és rángatta tovább az ajtót, mintha a falnak beszéltem volna.
Itt elszakadt a cérna, rávertem a kezére és kiabáltam is. Persze nagyon sírt, és eközben azt kiabálta, hogy: „Nem sabad a dejmekekre jácsapniiiiiiiii!” Én meg bevittem a szobájába higgadni, Öcsit is betettem az ágyába, és kimentem én is megnyugodni. Ezután szemtörlés, orrfújás, hegyibeszéd (mi történt, miért, hogyan, többet nem csinálom, átbeszélés).

Rosszul érintett ez az eset. Nem csak az, hogy megütöttem, hanem az, hogy már nincsen eszközöm, hogy ezeket megakadályozzam. Hogyan lehet azt megértetni vele,hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem tehet meg a Kicsivel? És azt elérni, hogy pont csak annyira védjem meg a Kicsit, hogy a Nagy ne utálja meg, hogy mindig rászólunk, ezt se, meg azt se, meg nem így, hanem úgy kell Öcsivel csinálni/játszani.

Békapofa

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?