Sokat gondolkodtam, hol is kezdjem ezt a történetet, mert azt hiszem, két kezdete is van. Az első 2012. március 30. Ekkor született meg első gyermekünk, Flóra. A klinikán minden újszülöttet 1-2 napos korában emissziós vizsgálatnak vetnek alá, ez egy hallásvizsgálat, mely kb. 1 percet vesz igénybe. Flórinál ez a vizsgálat nem vezetett eredményre. Azért mondom, hogy eredménytelen volt, mert sem a pozitív, sem a negatív lámpa nem gyulladt ki. Többször is próbálkoztunk. Volt, hogy hajnal 2-kor szoptatás után vittem át a csecsemősökhöz, de ő felébredt rá. Azzal nyugtattak, hogy magzatmáz lehet a fülében, ezért nem tudják megmérni.
Hathetes korában visszamentünk a fülészetre kontrollra, szintén sikertelen vizsgálat következett ugyanezen gép segítségével. Az indok ugyanaz volt. Havonta visszajártunk hozzájuk. Próbáltuk alvás közben, szoptatás előtt, közben, után elutasítás és sírás lett a vége és persze a vizsgálat nem sikerült. Azzal nyugtattak, hogy túl kicsi a feje/füle a műszer meg nagy, nem fér bele rendesen, majd a jövő hónapban. A háziorvosnál is próbáltunk kulccsal, csörgővel, ezzel-azzal hangot kelteni, hol sikerült, hol nem a figyelemét felkelteni. Hol fordult a hang irányába, hol nem. Mindenhol azt kaptam, hogy még túl kicsi, nem egyértelmű egyik vizsgálat sem, várjunk. Vártunk. Aztán kiderítettem, hogy van egy mélyaltatásos vizsgálat (ASSR), amelyet az altatás veszélyei miatt csak 1 éves kor után végeznek el.
Olyan féléves lehetett, amikor eldöntöttem, nincs értelme minden hónapban a fülészetre járni, majd 1 évesen megcsináltatjuk az ASSR-t. Mindenféleképpen akartam a vizsgálatot, mert voltak jelei, hogy gond lehet Flórinál. Nem gügyögött úgy, mint a többi baba, sikított, visított, ez volt az összes kommunikációja. Erre mindenki azt mondta, hogy szereti a hangját hallani. Most próbálgatja, hogy ez az ő hangja, ő irányítja. Napközben egész csendben csinálta, de délután 5 és 7 között olyan hangerővel nyomatta, hogy néha majd megfájdult a fejem. Nem mindig fordult a hangok irányába. Az én hangom sem tudta megnyugtatni, semmilyen szituációban. Sokat figyelte a szánkat. Apával naivan azt gondoltuk, hogy a bal fülével minden rendben van, a jobb meg egy kicsit gyengébb. Mint utólag kiderült a jobb füle tényleg gyengébb.
A történet második kezdete 2013 áprilisa: megvolt az első szülinap, utána státuszvizsgálat a háziorvosnál. Kértem tőle beutalót az ASSR-re. Nem adott! Szerinte a gyerek kicsi még ilyen komoly vizsgálathoz és amúgy sincs baja a hallásának. Nem hagytam magam. Elmentünk a fülészetre emisszióra. Nem lett eredménye. Kértem az ASSR-t. Megkaptam, de előtte vérvétel, időpont-egyeztetés.
2013. április 29. hétfő
Reggel 7-8 óra között kell megérkeznünk. Hajnalban felébresztettem Flórit, hogy szopjon, mivel az altatás előtt nem ehetett. A klinikán első utunk az aneszteziológiára vezet. Megkapjuk a papírokat, mehetünk az osztályra. Kapunk pizsamát, siettetnek, hogy öltöztessem át, mert mindjárt kezdünk, fülbevalót is ki kellett venni. A szobában három 10 év körüli gyerek van az anyukájával, mandulaműtétre várva. A pizsama nagy. Jön egy másfél éves kisfiú is hasonló problémával. A mandulásokat kezdik el bevinni. 10.30-kor kap nyugtatót, amit én adtam be neki szájon át. Éhes, szomjas. 11.20-kor viszik a műtőbe. Apa pont lecsúszik a búcsúról. Egy óra a vizsgálat, plusz félóra az őrzőben. Mondtam a műtősnek, hogy nem muszáj kivárni az őrzési időt. Szerencsére nem várta meg, 12.30-kor kihozta. Üvölt. Nem ehet, nem ihat. Sír. Kivagyok. Jön apa. Ez sem segít. A főnővérrel veszekszem: egyéves gyerek, reggel 5-kor szopott utoljára és 15.00-kor ehet? Hogy bírja ki? Ezt komolyan gondolják? Több orvos, nővér tanácskozik, konzílium. Baromira nem érdekel, hogy hívják, a lényeg, hogy közlik velem, anyuka megszoptathatja a gyereket, lassan, nehogy hányjon. Szegényem szívja, mint akinek az élete múlik ezen. Elalszik.
Várok. Ülök az ágy mellett, betakargatom és várok. Így utólag már tudom: az ítéletre. Akkor azt gondoltam, csak jönne már valaki, aki megmondja, hát anya, nem tökéletes a gyerek hallása, a jobb oldal kicsit gyengébb, mint a bal, talán készülékre lesz később szüksége, de egyelőre várjunk ezzel. Jöjjenek vissza fél év múlva, aztán meglátjuk, mi lesz. Megjött a doktornő, aki a vizsgálatot végezte. Közölte, hogy a bal fülén nagyfokú hallásvesztés állapítható meg, a jobb fülén pedig hallásmaradvány. A kezembe nyomta az eredményeket, és el akart menni. Mondom ácsi, tessék ezt nekem megmagyarázni. Semmit nem tudok a hallásról, talán el kéne ezt nekem magyarázni. A bal fülével kicsit jobban hall, mint a jobbal. Készülékre lesz szüksége mindkét fülére. Újra el akar menni. Visszatartom. Honnan tudok készüléket szerezni, mikor. Válasz: itt a klinikán, kb. 1 hónap.
Nincs időm ezen gondolkodni, mert Flóri felébred. Adok neki joghurtot háztartási keksszel. Meg persze utána még szopik. Közben megkérdeztem az egyik nővérkét, mi kell ahhoz, hogy hazamehessünk, ne kelljen estig megfigyelésen maradni. Egyen a gyerek és benne is maradjon. Ez megy. Meg mi is. El innen jó messzire. Egy óra múlva már otthon vagyunk. Flóri újra eszik pár falatot, majd alszik.
Mi szülők? Mi mit tudunk ebben a helyzetben csinálni? Összetörtünk. Teljesen. Hol az egyikünk sír, hol a másikunk. Tízpercenként felmegyünk a szobába és nézzük a kiságyban békésen alvó gyerekünket. Olyan világossá vált, miért is olyan jó alvó baba ő. Miért lehetett mellette bármit csinálni, semmire se ébredt fel. Kivéve a porszívózást. Arra mindig felkelt. Látjuk a múltat, ezt az egy évet, oly tisztán, mintha eddig csak valami ködfelhőn keresztül néztük volna. De most minden a helyére került. Legalábbis pár percig az egyikünk ezt érzi. A másikunk pedig ennek az ellenkezőjét. minden zavarossá vált. Az eddig tisztának látszó jövőkép most egy olyan fekete felhő mögé bújt, amin átlátni lehetetlen. Csak sejthetjük, mi vár ránk. Ránk szülőkre és rá gyerekre.
Elfogadja-e a hallókát? Be tudjuk-e tenni? Hogy néz ki? Mi a különbség egyik meg a másik között? Kicsi, nagy rózsaszín, kék, testszínű? Megtanul beszélni? Persze, hogy megtanul, hisz nekem be nem áll a szám, most ez jól jöhet. Fogják csúfolni az oviban, iskolában? Tutira fogják. Hogy fogja ezt elviselni? Mi hogy fogjuk kezelni? Fog bennünket hibáztatni, mert beteg? Beteg egyáltalán? Persze hogy hibáztatni fog minket, ez nem is kérdés, de meddig, mikor kezd el ezzel foglalkozni? Aztán cserélünk. Az egyikünk előtt kezd el egyre zavarosabbá válni a jövő és a másikunk szeme előtt tisztul ki a múlt. Kérdések tömkelege, amire a válaszokat megkeresni nincs erőnk. Ma este biztos nincs. A mai nap a fájdalomé. Talán holnap. Holnap új nap indul új esélyekkel.
Ági
Bezzeganya az Instagramon!
Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.
Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
