Azt szokták mondani, hogy a sok rossz után már csak jó következhet az ember életében, mi azonban sajnos egyre mélyebbre süllyedünk a rosszban. És ez most egyáltalán nem túlzás, minden életterületünkön csak a rossz ér bennünket, és még mindig nem látni a fényt az alagút végén. A legtöbb ember a külső szemlélő számára olyan nyugodtan éli az életét, és van, akinek az a legnagyobb problémája, hogy éjszaka nem hagyja a kutyája aludni. Bár nálunk is ilyen egyszerű lenne minden!
Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, akkor nálunk 2010-ben az esküvőnkkel kezdődtek a dolgok. Amikor elkezdődne a közös, boldog élet, csak valahogy a boldog szó felcserélődött a nehéz, küzdelmesre. Jöttek sorban a gondok. Gyereket akarunk, nyugodtan élni? Na, ne már!
Alig négy hónappal az esküvőnk előtt egy péntek délután hívtam volna anyukámat, de nem vette fel a telefont, jobban mondva nem ő. Kiderült, hogy kórházban van, sürgősen megműtötték vastagbélrák miatt. Nem túlzok, hogy ez nagyon hirtelen jött, többször fájlalta a gyomrát, de mindig idegi alapra fogta az orvos, és amikor már nagyon rosszul lett, az azonnali műtét mellett döntöttek, és így az életét legalább sikerült megmenteni. Akkor úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk az esküvőt, de ebbe nem egyezett bele, és végül ez bizonyult életem legjobb döntésének.
Az igazi mélyrepülés azonban tavaly januárban kezdődött. Másfél év után sikerült teherbe esnem, de sajnos még két hétig sem örülhettünk, nem maradt velünk. Ezután az orvosom clostys kúrát javasolt, de mivel egyszer sem ellenőrzött, nem ultrahangozott, teljesen felborította a ciklusomat, így inkább váltottam. Mármint dokit. Az első utamba tévedő orvos egyből intézetbe küldött a férjem eredményei miatt. Sokszor gondolkodtunk rajta, ha nem váltunk orvost, akkor még mindig fizetném a 12 ezreket a nagy semmiért? Persze, nem a nagy semmiért, mert mindig olyan lelkesen mondogatta, hogy majd fog sikerülni, csak legyünk türelemmel. Így legalább kaptunk egy esélyt, bár még ott is a kivizsgálásoknál járunk. Teljesen ledöbbentem, amikor októberben telefonáltam az egyik meddőségi centrumba, és idén májusra tudtak volna adni konzultációs időpontot... Szerencsére egy másikba két héttel később már bejutottunk... Itt is szépen elkezdődtek a kivizsgálások, és igaz az a mondás is, hogy az ember csak egyszer kerüljön el orvoshoz... Az EKG kimutatta, hogy néha kihagy a szívem, és nem normálisan működik. Feltehetném a kérdést, hogy mi jön még?
Szóval, egy majdnem babával indult a január, és zúdította magával a lavinát. Rá két napra anyukám kórházba került, bár teljesen jól érezte magát, tele volt már áttétekkel, és leállt a veséje. Pár hónap alatt alig 30 kilóra fogyott. Áprilisban hirtelen elvesztettük a férjem nagyapját is néhány nap leforgása alatt. Nyáron a férjemmel elmentünk nyaralni Görögországba, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk, és eltereljük a gondolatainkat. Az egész valami fantasztikusan sikerült, ez volt az első tengerparti utunk, és azóta is sokszor emlegetjük, hogy jó lenne majd egyszer visszatérni.Napsütés, tenger, pihenés, tengeri herkentyűk... Utolsó éjszaka kint anyuval álmodtam, elbúcsúzott tőlem, hogy nagyon szeret, és ő már angyal lesz, küld maga helyett nekünk egy másik angyalt... Alig vártam, hogy hazaérjünk, de akkor már nem beszélt, bementünk hozzá a kórházba, megfoghattam a kezét, el tudtuk tőle búcsúzni...
Aznap, amikor anyu meghalt, július 13-án, pénteken elromlott az autónk is. Gyakorlatilag a nagy intézkedés közepette ott maradtunk autó nélkül, hozzá kell tennem, mi máshol lakunk. Kicseréltek az autónkban pár dolgot 360 ezer forintért, elhoztuk hétfőn, szerdán már megint egyáltalán nem indult, visszavittük, ott volt 11 hétig, kicseréltek benne megint valamit, újabb röpke 300 ezer. Az autónk azóta sem jó. A szerelők persze egymásra mutogatnak, hogy kinek a hibája, de valószínűleg mivel az először kicserélt alkatrész a hiba forrása, nem jól tisztították át a rendszert, de nem akarják elismerni. Veszekedtem, kiabáltam, sírtam, de nem tehetünk semmit, újra ki kell fizetnünk azt a 300 ezer forintot, hogy kicseréljék. És arról a veszteségről már nem is beszélve, hogy amikor reggel fél nyolcra kellene mennünk, hála a közlekedésnek, és hogy eléggé messziről vagyunk, sem a busz, sem a vonat nem megoldott. De szerencsére nagyon jó barátaink és rokonaink vannak, akikre mindig, feltétel nélkül számíthatunk. Csak éppen megint elmegy az összes kezelésre félretett pénzünk, sőt elég sem lesz, ami van, ráadásul idén januártól havi 35 ezerrel kapok majd kevesebbet. És lássuk derűsen a jövőt.
Közben most elkezdtem diétázni a 175 cm és 61 kg ellenére, hogy hátha az majd segít a babadologban, plusz mellette igyekszem kerülni a fehér lisztes, élesztős, cukrozott dolgokat. De ez sem olyan egyszerű, mert anyósom, akikkel egy fedél alatt élünk, hol rétest süt, hol vesz egy tálca mignont, mert azt nagyon szeretjük, és az annyira nem is cukros... Közben ha hetente néhányszor tornára adom a fejem, a férjem csak mosolyog, ahelyett hogy esetleg beállna mellém. Nehéz így változtatni.
Csak nekem tűnik ez olyan soknak, hogy olyan iszonyú nagy próbatételnek? Mit kellene másképp tennünk, hogy jóra forduljon az életünk? Nem is emlékszem rá, mikor volt egy gondtalan hetünk, amikor nem kellett semmivel foglalkoznunk, és tudom, hogy gondok mindig lesznek, de ez most így ránk zúdulva nagyon sok így hirtelen. Olyan jó lenne végre egy jó hírt kapni valamelyik területen. Biztosan másnak is van sok problémája, de amit két és fél év alatt átvészeltünk a férjemmel, más 50 évnyi házasság alatt nem tapasztalja meg. Viszont legalább mi itt vagyunk egymásnak, és abban bizakodunk, hogy majd csak lesz egyszer jobb is. Tudom. Hiszem. Érzem. Mi is megérdemlünk talán egy kis jót...
Mari407
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
