Egy új kutatás szerint a terhesség alatt fogyasztott tehéntej mennyisége hatással van az utódok felnőttkori testmagasságára.

A dán, amerikai és izlandi kutatók 809 dán kismama és gyermekeik megfigyelésével jutottak erre az eredményre. Húsz éven át követték őket és először lejegyezték, hogy a kismamák mennyi tejet fogyasztottak a terhességeik alatt, majd a gyermekek hosszát születésükkor, végül a testmagasságukat 20 éves korukban. Kutatásuk eredményét szeptember negyedikén jelentették meg a European Journal of Clinical Nutrition című táplálkozástudományi lapban.

Miután figyelembe vették az édesanyák saját testmagasságát, testtömeg indexét, életkorát, és még sok más tényezőt, arra lettek figyelmesek, hogy azok a kismamák, akik legalább másfél deci tejet ittak naponta, nagyobb súlyú és hosszabb kisbabákat szültek, mint azok, akik nem ittak tejet, vagy kevesebb tejet fogyasztottak. Ez a kutatás vezetői szerint bebizonyította sok más régebbi kutatás hasonló eredményét. Ám ez alkalommal nem hagyták abba az alanyok követését, hanem újra megvizsgálták őket 20 évvel az 1988 és 1989-es születésük után.  

A kontrollból az derült ki, hogy az újszülöttkori előny megmaradt, és nagyobb felnőttkori testmagassághoz vezetett. Ez mindkét nemre igaz volt, a fiúk is és a lányok egyaránt kevéssel több mint egy centimétert nyertek édesanyjuk terhesség alatti tejfogyasztásának köszönhetően, a nem tejivó kismamák utódaihoz képest. A tejfogyasztás előnyei itt nem értek véget: a vérvizsgálatokból az is kiderült, hogy ezek a magasabb gyermekek magasabb vér inzulinértékkel rendelkeztek , azaz esélyük a kettes típusú cukorbetegségre is kisebb lett.

A fenti eredmény csak egy a sok tudományos konklúzió közül, ami az utóbbi időkben a terhesség alatti tejfogyasztás mellett állt ki.  Ez év májusában a Lancet nevű orvosi lap egy brit kutatás azon eredményt közölte le, amelyben kismamák jódfogyasztását és gyermekeik későbbi magasabb IQ-ját és iskolai  teszteredményeit hozta kapcsolatba. A tej azon könnyen beszerezhető élelmiszerek egyike, amiknek magas a jód tartalma (ugyancsak sok jód van más tejtermékekben és a halakban is). A jód szükséges ahhoz, hogy a pajzsmirigy megfelelően működjön, és a pajzsmirigy működése hatással van a magzat agyának fejlődésére.  Sajnos a kísérleti alany kismamák kétharmadáról derült ki, hogy túl kevés jódot fogyasztottak, és pótlásra lett volna szükségük, ami elkerülhető lett volna, ha több tejterméket fogyasztanak.

Másutt