Repülünk. Gyerekkel. Mert muszáj (mert mondjuk a fél család a világtúlvégén lakik, mi meg látni szeretnénk őket), vagy mert hasznos (van egy esélyünk dolgozni, tanulni, vagy világot látni) vagy mert szeretnénk, mert húsz éve kitaláltuk már, hogy oda el akarunk jutni, egy baba már csak nem lehet akkora akadály.

Vannak köztünk rutinosak, akik úgy szállnak fel mondjuk a Frankfurt-Boston járatra, mint más a hatos villamosra, két-három tíz éven aluli kiskorúval, fejből köpnek menetrendeket, súlyhatárokat, a repterek belső térképét (rajta pirosan villogó jelzés a vécéknek), a gyerek pedig, ha már tud beszélni, szépen előre bemondja, most fogunk elmenni Prága felett, és az ott pedig az Atlanti-óceán.

A többség nem ilyen, aggódó arccal csomagolja hatodjára is újra a bőröndöt, ismerősöket és ügyfélszolgálatokat hívogat, hogy a plüssmackó vagy a kirakós a veszélyes, fedélzetre fel nem vihető áruk közé tartozik-e, rettenetes forgatókönyveket vizionál holmi nyakig szaros rugdalózókról, mogorva biztonságiak által szétszedett kedvenc babáról, esetleg találós kérdések és mesék tömkelegét tölti fel a mobiljára szórakoztatás gyanánt, hogy aztán egy repülős ginnel a gyomrában szemlélje elégedetten, ahogy a kisded csendben végigalussza a Bangkok-Sydney útvonalat. A posztot elsősorban nekik ajánljuk, némi konkrétummal megfűszerezett tapasztalat-csokorral, némi kihegyezéssel a Lisztferihegynek csúfolt pesti repteret elárasztó fapadosok szokásaira.

A legfontosabb: Te ne legyél betojva!

Egy egyszerűen öltöztetett gyerek hatékonynak látszó mamával sokkal inkább elnyeri a személyzet és az utastársak rokonszenvét, mint egy habos-babos, csokrokba és fodrokba öltöztetett, üvöltő csomag, hasonlóan túlcicomázott, ám az idegösszeomlás szélén álló, tehetetlen anyjával, figyelmeztet az örök klasszikus, Libby Purves (Hogyan ne legyünk tökéletes anyák, Hogyan ne neveljük tökéletes gyereket). A gyerek hajlamos átvenni a nyugalmunkat vagy az idegességünket is – amikor az akkor másfél éves Nagyot felraktam a barcelonai járatra, meglehetősen rutinos légiutas voltam, egyedül a rémült bömböléstől tartottam valamicskét. A gyerek azonban megtapsolta a le-és felszállást, ha épp ébren volt, amúgy pedig békésen szunyókált, vagy húzogatta a kedves osztrák légikisasszony által átnyújtott berregő katica berregős farkát (oda és vissza is kaptunk e remek játékból, még ma is megvannak, bár berregni már csak az egyik hajlandó).

Fontos – légy tisztában a szabályokkal!

Ma már Ferihegy (tudom, Liszt….angoloknak talán Floury Frankie lenne a megfelelő fordítás) se az a kedélyes-laza hely, mint akár öt-tíz éve, nem is beszélve a vasszigorú Heathrow-i biztonságiakról, akiket amúgy teljesen megértek, egy efféle nagyüzemnél nincs idő családias kompromisszumokra. Vedd tehát komolyan az előírásokat – egyetlen édes baba kedvéért se lehet a fedélzetre Tilalmas Tárgyakat vinni, a fapadosok pedig berághatnak akár egy kelleténél nagyobb kézitáska, egy kézben tartott játék, vagy egy mindenáron a gépre vonszolandó babakocsi láttán is. A jó hír viszont az, hogy a biztonságiak megtanulták a saját házi feladatukat, hasonlót várnak tőled is.

Apropó, babakocsi, hordozó. A régebbi, kedélyesebb időkben számos társaság engedte meg, hogy a gyereket felvigyük a gépre kis helyet foglaló esernyőbabakocsiban vagy hordozóban, ezeket aztán a stewardessek helyezték biztonságba felszálláskor a pilótafülke mellett. Bár lehet, hogy létezik még ez egy-két társaságnál, a fapadosoknál biztos, hogy nem – a Wizz Airnél például fel kell adni poggyászként becsekkoláskor bár fapadostól gáláns megoldásként a babakocsiért, hordozóért nem kell külön poggyászdíjat fizetni, ha a „belevaló” csecsemő, kisgyerek is velünk utazik. Ha tehát arra számítasz, hogy a gyerek a becsekkolás idejében valószínűleg aludni fog, akkor jársz jól, ha elfelejted az esetleges előítéletedet a kötődő nevelés és kőkorszaki babahordozás tárgyában, és beszerzel egy puha kengurut, egy mei tait, vagy egy hordozókendőt, és beleszoktatod a gyereket, máskülönben cipelheted kézben a beszállásig. Csővázas háti hordozó nem ér: ez ugyanúgy a feladandó tárgyak közé sorolt, mint a hordozó vagy a babakocsi, tekintve, hogy se az utasülés alá, se pedig a felső rekeszbe nem fog beférni.

Terhesen sem számíthatsz különleges elbánásra, bár a gondok egy része kivédhető a feláras szolgáltatásokkal, garantált ülés, soron kívüli biztonsági ellenőrzés, neadjisten a néhai „kormányváró” igénybevétele. Ha nem élsz ezekkel, ott fogsz állni a sorban és senki se szán meg székkel, hiába van nagy hasad vagy pici baba a kezedben, tanúja voltam, amikor a Luton Airport faarcú biztonságijai vidáman csevegtek, miközben mellettük az erőteljes késésben lévő katowicei gépre nagyhasú kismama és apró gyerekkel ácsorgó család is várakozott. Ha a pesti gép késett volna, nyilván rákérdezek, nem segítene egy emberi gesztus egy akármilyen műanyagszék képében, ami beszálláskor semmi plusz problémát nem okoz? Talán akkor előveszik az emberibb arcukat, de efféle segítségre nem nagyon érdemes számítani – az alapállás bizony az, hogy te döntöttél a repülés mellett, és efféle gondok bizony előfordulhatnak.

Kimért löttyök és pótolhatatlan plüssök

100 milliliternyi folyadék, cumisüvegben, sportkupakos üvegben vagy hasonlóban felvihető, ma már talán kevesebbszer szólítanak fel rá, hogy kóstold meg az így előkészített tápszert, Kubut, hasonlót. Ez nem valami nagy mennyiség – az én fiam kb. 3 perc alatt szlopál be ennyit, ha szomjas – tehát vagy osztanak a gépen (almalét, vizet be lehet tölteni a cumiba, ha attól félsz, a kölök végigloccsantja a hasán), vagy nincs mese, meg kell venni wizz-vagy ryanairéknál, ez a szokásosnál olcsóbb utazás egyik mellékhatása. A magam részéről amúgy nem biztatnám rövid utakon a gyereket lőtyölésre, mert akkor mindjárt itt a következő probléma, a vécé, vagy az így-úgy megejtett pelenkázás.

Szoptatott babák előnyben, a tápszerkészítés lehet inkább gond: a "natúr csomagolásban felvitt" anyatej mennyisége természetesen nem korlátozott, és olyat sem hallottunk egyetlen légitársasági képviselőtől sem, hogy tilos lenne a fedélzeten szoptatni. A diszkréció persze ajánlott, mint minden nyilvános helyen (Wizzék azóta megerősítették, semmi akadálya a fedélzeti szoptatásnak, és a pici gyereket is csak a fel-és leszállás idejére kötelező ölben tartani).

Libby Purves ugyan előnyt is vélt felfedezni a dologban, egyik ismerőse állítólag a London-New York járaton szoktatta szobatisztaságra a sarjat, mivel az égegyvilágon nem volt más dolga, mint kétóránként kivinni a gyereket a vécére. Fel-és leszállás közben azonban gyerek se mehet ki: ha még nem megbízható, akkor tessék inkább bevetni a pelust, alátenni valami vízhatlant, és kézitáskába készíteni némi váltóruhát. Leszállás után a legtöbb reptéren szinte a kiszállás után találunk mellékhelyiséget, még útlevél-ellenőrzés előtt – én is közelítettem már meg ilyet szapora futólépésben, pedig bőven elmúltam már kétéves. A kézben tartott holmikról – egy aprócska macit a gyerek kezében általában minden biztonságis elnéz, de ha nem számíthatunk ezért üvöltő hisztire, inkább tegyük mi el.Képzeljük el ugyanis AZT az üvöltő hisztit, amikor a felszálló gépen döbben rá a kölyök, hogy a reptéri padra ültette a pótolhatatlan tárgyat, ami aztán jól ott is maradt.

Van viszont egy jó hír – aki utoljára tél elején tanulmányozta a fapadosok helyzetét, az elhűlve (szó szerint) láthatta, hogy fűtetlen, komfort nélküli sátrakban vagy a reptér betonján ácsoroghattak az utasok akár egy órán túl is, a beszállításra várva. Gyerekkel a dolog lényegében lehetetlen volt (mit lépsz, ha felhangzik az „Anya, pisilni kell!” vezényszó?), de azóta, legalábbis a Wizznél, visszaállt a korábbi rend: az utasokat közvetlenül a beszállás előtt a jól ismert buszok viszik a géphez. (kiegészítés: már ameddig nem dönt másként, a többi fapadosnak ugyanis elkészült a könnyűszerkezetes „váró” a budapesti reptéren, ahová és ahonnét gyalogolni kell, a Wizz egyelőre nem nyilatkozott, beáll-e a sorba, de a többiek ezt fogják használni, ami gyerekeseknek nem jó hír, bár lesz ott „alapszintű WC”, bármi légyen is az – egyébként a megoldás nekem hungarikumnak tűnik, például London Luton semmi ilyesmivel nem szórakoztat, kimész a tranzit-kapuhoz, majd kiballagsz vagy kibuszozol a táv függvényében a géphez közvetlenül indulás előtt, oszt annyi…)

Retikül, hátizsák, nejlonzacskó

A reptéren vett dolgokat a Wizzair felengedi a gépre (vehetsz például szomjas gyereknek innivalót, valamivel olcsóbban mint a fedélzeten), a Ryanairnél már nem ilyen egyértelmű a dolog, bele kell tuszkolni a holmit a kézipoggyászunkba, vagy fizethetünk ezért is. A fedélzetre vihető táskák mérete is társaságonként változik – a nol.hu nemrég terjedelmes összeállításban informálta az európai helyzetről a magyar olvasókat, mivel a társaságok eltérő csomagkezelési díja és szokásai már az Európai Uniónak is szemet szúrtak, és lehet, központi szabályozással akarják a jövőben az elejét venni a kellemetlen meglepetéseknek. Addig marad a társaságfüggő szabályozás alapos áttanulmányozása – a Wizz a 42x32x25-nél nem nagyobb csomagot (hát, ez bizony egy kicsi sporttáska vagy „gyerekbőrönd”, nem több) ingyen, az 56x45x25 cm-eset pedig 2750 Ft-ért engedi fel a fedélzetre, a többit meg sehogyan sem. Hátizsák ezek szerint nem nagyon rulez, a csővázas háti gyerekhordozó pedig bizony EGY db kézipoggyásznak számít. Ha pedig a gyerek kezében is van kézipoggyász, azt általában neki illik vinnie.

Ha nem akarsz az egyetlen sporttáskában kotorászni percenként, mentőötlet az övtáska: ha nincs benne más, mint útlevél, beszállókártya, pénztárca, mobil és pézsé, lazán felengedik a gépre, sorok írója így védte ki a turkászást. A biztonsági ellenőrzésnél persze le kell venni, de utána visszacsatolod és marad két szabad kezed.

Ha ott ragadunk….

Remélhetően már elfogytak azok a remek utazási irodák, amelyek utólag kiderült, hogy csak egy irányba voltak képesek eljuttatni a klienst, aki aztán a saját pénzén vagy rokoni-baráti segítséggel keveredett csak haza. Ez remélhetően már a múlté, de ragadhatunk reptéren sztrájk, járattörlés, időjárási probléma miatt tetemes késés miatt is. Még tavaly nyáron beszéltem egyszer a Wizz sajtófőnökével, aki akkor azt állította, pár versenytárs gyakorlatával ellentétben nem kell az utasnak magának keresnie szállást és megelőlegezni a költségeket (sokan erre képtelenek, mert nem beszélik a nyelvet és pénz sincs náluk, ezért a reptéren éjszakáznak,ami senkinek sem jó), hanem szerződött partnerekkel ők intézik a kényszerű tartózkodás-hosszabítást és ők is fizetik, ez azóta sem változott. Az uniós szabályok szerint egyes jól körülhatárolt esetekben a költségek megtérítésén túl kártérítés is járhat az utasnak  , egy friss ítélet pedig olyan esetekben is kimondta: jár az utasnak gondoskodás (és ennek költségeinek kifizetése) ha a különleges körülmények kialakulásáért a légitársaság semmiképpen nem felelős. A cégek szerint ez hosszabb távon drágíthatja a repülést, viszont mégis megnyugtató arra gondolni, hogy nem kell a reptéren kempingeznünk, adott esetben kisgyerekkel, akkor sem, ha nincs nálunk komolyabb összeg, és a kommunikáció is nehézkes az adott ország nyelvét nem ismerve.Ha csak ettől féltünk, ettől ezek szerint nem érdemes.

A legtöbb gyerek amúgy nem fél a repüléstől, ha nincs valami nagyon-nagyon kellemetlen korábbi élménye. A BA törzsközönségéből talán Másutt és Meni gyerekei repültek a legtöbbet, hosszú-hosszú utakon, és még nem mondták sose, hogy gyerekkel soha többé nem szállnak gépmadárra. Egyikük a nyugalomra, csak-semmi-faxni hozzáállásra és az alvó gyerekekre, másikuk az aprólékos szervezésre és ezer apró, kényelmet és otthonosságot sugalló tárgyra esküszik – egyelőre úgy tűnik, mindkét stratégia bevált.

A blogbejegyzést a WizzAir támogatta.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?