Persze könnyen beszélek, bennem egyik gyerekemnél se tengett túl a fészekrakó ösztön, tehetségtelen lakberendező de elég tehetséges spúrmanci vagyok, tehát az én gyerekeimnek nem jutott vadiúj gyerekszoba egyedi dekorral, dizájnerbútorral vagy saját kezű bármivel.  Akkor a baráti-rokoni köröm már a valahányadik évét taposó gyereknél tartott, és volt alkalmam megfigyelni, a többség mit képes létrehozni már élete első két évében. Mégis szülők milliói festenek, tapétáznak, vásárolnak és dekorálnak rendületlenül szülés előtt két hónappal vagy héttel, és vagy tisztában vannak a várhatóakkal, vagy inkább nem.

A rekordot azt hiszem Balázs tartja, barátaim egyszülött fia, akinek a szobáját tán a szülést megelőző héten festették ki, ő pedig a hazaérkezése utáni első pelenkalevételnél tojta huszárosan telibe azt a bizonyos frissen festett falat. De a többiek se különbek, legfeljebb sunyin megvárják, hogy legalább mászni tudjanak, vagy feltápászkodva lerángatni valamit.

Egy fél és két év közti gyerek beltéri teljesítménye többek vélekedése szerint felér két idomítatlan kutyával, már ami az utánuk maradt kosz-és romhalmazt jelenti. Ha van mondjuk egy krémszínű, süppedős szőnyeged, akkor változatos foltokkal lehet tarkítani, az elején jön a bukás, a kaki-pisi műsor, a gyümölcspép, kutyaszarbaléptem, elejtettemazáfonyásjoghurtot vagy a "csak meg akartam nézni, hogy mutat rajta a virágföld és a zsírkréta elegye" csak később következik. Ugyanez áll minden pasztellszínű falra, a Nagy a legélénkebb színű golyóstollat kifejezetten a nagyanyja szobájára használta, hogy bemutassa egyedülálló nonfiguratív-művészetét, a Kicsi megelégedett mindenféle ide-oda nyomkodott, majd akkurátosan benyálazott-levakart matricákkal. A maszatos kéznyomok persze mindkettőjük kisgyerekkorát kísérték, szépen nyomon lehetett követni, mikor melyik magasságot érték el.

Gyermekünk az elején abban sem biztos, mi is az a tárgy, amibe felálláskor érdemes belekapaszkodni. Mi villámgyorsan leszoktunk az asztalterítő használatáról, amibe a Kicsi folyton-folyvást egyensúlyt keresve belemarkolt, lerántva nagyjából mindent, amit aznap az asztalra tettünk. De a könnyű, borulékony bútoroknak se volt könnyű élete, repültek a szerjózsa minden irányába, még szerencse, ha nem a gyerek fejére.

A gyerek-kutya vagy gyerek-macska páros is frenetikus szinte mindig, nem véletlenül tarol a téma a youtube-on, miután az érintettek egy sima fogócska során is simán le bírják dózerolni a teljes belteret egy álmosan induló, esős délutánon.

A művészi-kreatív hajlamok egyébként is figyelemre méltóak ifjúkorban. Az alábbi videón  a két gyerek például a vécéülőkét festi ki akkurátusan, hálistennek a szülő nem infarktust kap és üvölteni kezd, hanem értékeli a művészi vénát. Más kérdés, mit reagál a felnőtt mondjuk a csillámragasztóval akkurátusan kidekorált ágyneműre, utolsó pillanatban és utolsó tintával kinyomtatott adóbevallásra, a művészeti albumra vagy a tapétára, amelynek a szélét valaki kisollóval kicsipkézte. Régimódi, nádazott székünk hátulján egyetlen pici törés is elég volt annakidején a Kicsinek, hogy  apránként kifűzögesse az egészet, és az apró darabkákat szépen elrendezze alakzatban a szőnyegen.

Szóval ha lerohan a fészekrakó ösztön, ám dekorálj és felújíts, de én szóltam: érdemes olyan szőnyeget választani, amire ha hányás, étel vagy sár kerül, akkor nem zuhanunk magunkba, törődjünk bele, hogy a nagy gonddal készített faldekorációt előbb-utóbb a gyerekünk művészi átiratai fogják egészen más irányba terelni, ne legyenek borulékony, sérülékeny vagy sérülést okozó tárgyaink, vagy lehetőleg gondosan pakoljuk el őket. Tudom, minden beszélgetőcsoportban, blogon vagy játszótéren akad egy Márk vagy Evelin, aki soha nem próbált a nagymama porcelánkészletéből gúlát építeni, soha nem rajzolt török basát a falra zöld csíkos fogkrém alkalmazásával, soha nem akart kollázst készíteni apa műszaki rajzaiból vagy a Honfoglalók élete dedikált példányából kivagdosott papírdarabokból, és nem, soha nem kóstolt cserépből kiborogatott virágföldet, se széjjeltépett dobozból szerteguruló száraz kutyakaját. A tapasztalatom szerint a vandálságot mellőző kisgyerek olyasmi, mint a hathetes korától éjszakákat átalvó csecsemő: létezik ugyan, de ritkán jut pont nekünk ez a szerencse.

Ha már mindenáron lakot akarunk berendezni, lehet, jobban járunk a kölykök ötéves kora után, akkor már nem nőnek ki mindent havonta, és valamivel jobban is értékelik a "menő" szobát. Kamaszkorban úgyis kezdhetjük elölről az egészet, akkor már nem a nonfiguratív zsírkrétarajzokkal, hanem az aktuális tinidivat szín-és formavilágával gyűlik majd meg a bajunk. Aztán elköltözik, és valahány év múlva a festőlétra aljáról mondogathatjuk majd neki: szép, szép, fiam, de számíts rá, hogy az unokám az első hónapban telibe fogja kakálni.

 Vakmacska

 

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?