Nyáron vendégségben voltunk a barátainknál az utcában. A mi lányunk 5 éves, az ő nagy lányuk 6, fiúk pedig 3. Voltak még vendégek; egy 5 éves és egy 3 éves kisfiú.
Kint a kertben vacsoráztunk. Bár a gyerekek pár tucat falat után mentek volna tovább játszani, rohangálni, de a házigazda is és a másik vendégcsalád apukája is rájuk parancsolt: amíg meg nem ették a vacsorát, nem állhatnak fel. Kis küzdést követően módosult az ukáz: ha már jóllaktak, akkor állhatnak fel, ha a tányérra tett zöldség mind elfogyott (péksütemény, felvágott, sajt, na jó, az megmaradhat). Aztán visszakozás: ha a zöldség is elfogyott, akkor is meg kell várni, míg mindenki befejezi a vacsorát – míg zajlik a vacsora, nem állunk fel az asztaltól! És üljenek rendesen, ne mocorogjanak.
Bár nálunk ilyen nincs, kértem lányomat, hogy ő is tartsa be a vendéglátók – számunkra, és a 4,4 éves átlagéletkorú, felpörgött gyerkőctársaság számára is értelmetlenül és logikátlanul szigorú – szabályait. Bár ezt nem értette, de kértem, hogy legyen oly’ kedves, maradjon ő is ülve, míg a többiek nem végeztek. Nehezen bár, de megtette. Persze, ha valamit nem akart megenni, azt nem erőltettem belé, ez elv nálunk, hogy nem erőltetjük a kaját. Mondták is a többi gyerkőcök:
’’L. sem ette meg a vacsorát! L. is hagyott paradicsomot! L. miért fészkelődhet?’’
Mindegy, nem is ez a fő vonulat. Tiszteld embertársaid agybaját, ha azt szeretnéd, hogy ők is tolerálják a tieidet. Kislányomnak pedig itthon elmondtam, hogy ha vendégségbe megyünk, akkor jó vendégként tiszteljük a háziak szabályait, és megtanítottam az ősi mondásra (erre mindig fogékony volt): Rómában viselkedj úgy, mint egy római.
Ezen barátaink most hétvégén nálunk jártak, és vacsoránál pont ugyanez a történet játszódott le: meg kell enni mindent, ami a tányéron van, zöldséget ott nem hagyunk, nem ficergünk a széken, nem állunk fel, míg mindenki nem végzett.
Én pedig azon filóztam, hogy most mi legyen. Konfrontálódjak a vendégekkel? Mondjam azt a kislányomnak, hogy a vendég az első, a jó vendéglátó alárendeli magát a vendégeknek?
A helyzetet L. oldotta fel, a következő kérdéssel:
’’Apuci, azt mondtad, mikor mi megyünk vendégségbe, akkor viselkedjünk úgy, ahogy náluk szokás. Akkor nekik miért nem kell úgy viselkedniük nálunk, ahogy mi szoktunk?’’
Én megsimogattam a fejét, és halkan mondtam neki, hogy nagyon okos, ügyes, de nem a mi dolgunk az ő döntéseiket meghozni, és nem tehetjük meg, hogy a mi szabályainkat rájuk erőltetjük. De ha végzett, akkor mehet játszani, neki minden mehet úgy most is, ahogy szokott. Ő meg azt mondta, hogy
’’Nem, megvárom inkább N-éket.’’
Ebből a vendégek láthatóan nem érzékeltek semmit sem. Mindenki maradt az asztalnál, amíg nem végeztünk.
Nagyon kínosan éreztem magam már nyáron is, de most végképp. Nem tudom, hogy ilyen helyzetben mi tegyek. Remélem, jól jártam el.
PetyApu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
