Nem sokkal azután, hogy megszületett a nagy, mindenféle konfliktusba keveredtem, de a megszokottól eltérően nem azért, mert én kezdeményeztem. Sőt. Én nem is sejtettem, hogy a szavaim bárkit is bánthatnak, hogy apró tőröket szúrok anyai szívekbe, és akkor még nem állt szándékomban sem bármely anyával ilyet tenni. Változnak az idők.

Nem volt másról szó, csak hogy elmondtam az igazat. A fiam mindent időre, vagy inkább egy kicsit idő előtt csinált. Másfél éves koráig szoptattam, hat hónaposan gond nélkül hozzátápláltam, hat hetes korától tizenkét órát szunyált, egyben, nyögés nélkül. Pár órával a születése után felemelte a fejét és átfordította a másik oldalára, majd vissza, majd oda, majd vissza, három hónaposan ment a hasrólhátra-hátrólhasra, félévesen ült, egy hónap múlva állt, pár nappal később kapaszkodva elment volna a Hétfejű Tündérig is akár. Azon a napon, mikor utánaolvastam, mikor kéne elkezdenie gagyognia, egyszerre kezdte el mondani, hogy tej, baba és apa, parancsszóra integetett, semmi pápá, a frász kitör ettől a szótól, hanem búcsúzzunk el, mucika, integetsz? - és integetett. Tapsolt, két ujjával csettintett, bezzeganya bezzeggyereke, a játszótéri rinyaanyák rémálma.

És én semmit nem tettem ezért, mégis utáltak. Azt gondoltam, hülyék és frusztráltak és bár lenne jobb dolguk, mint azon nyígni, kinek a gyereke nyeri a versenyt. Mikor nincs verseny.

Minap a bölcsiben, mikor mentem ezért a bezzeggyerekért, egyszerre értem oda egy másik anyukával, nagyobbik lánya nagyobbik fiam, kisebbik lánya kisebbik fiam, hónapra. És mit csinált ez a kisebbik lány az én féloldalasan kúszó kölyköm mellett? Állva gagyogott. Szétvetett az ideg. Már tudom, mit éreztetek, rinyaanyák, én is éreztem és szégyelltem magam miatta.

Aztán jól megnéztem magamnak a lusta fiamat és rájöttem, hogy gond van. Nem az, hogy nem szalad még és nem beszél kerek mondatokban és nem tudom akarva, vagy akaratlanul bántani ismeretlen anyák tömkelegét, hanem hogy a féloldalasság tényleges, komoly és folyamatos. Felhívtam egy Dévény-terapeutát és azóta tudom, milyen lehet együtt élni egy sírós babával. Borzalmas, pedig én csak heti egy órán át hallgatom, meg napi párszor tíz percet, míg én kínzom otthon. De megéri.

Becsukja a száját, mert megizmosodott a nyaka és az arca, így napi húsz liter nyál helyett csak pár deci távozik és nincs olyan arckifejezése naphosszat, mint akit épp most rémítettek halálra. Hajlandó balról jobbra is fordulni, nem csak fordítva, mindkét kezét használja. A kúszása féloldalas maradt, de mászni már csodásan tud, egy kisszéket pedig simán odatol az apja íróasztalához, rámászik, feláll és lepakol.

Van tanulság.

Nyina