Nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz a Nők a Pályán Egyesület, amelyben üdvözlik az előrelépést az otthon szülés szabályozásának kérdésében, valamint kifejtik, hogy azzal, hogy az orvosok a kórházakban vezetik és nem kísérik a szüléseket, elvész a nők teremtő erejének tisztelete. Mivel a Geréb-per kapcsán a jogi értelemben vett igazság ütközik a mélyebb emberi értelemben vett igazsággal, arra kérik Schmitt Pált, írja alá Geréb Ágnes és társai kegyelmi kérvényét. A nyílt levél alant olvasható.

Nyílt levél Schmitt Pál köztársasági elnöknek

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

A női tudás, a női energiák, a női értékek és általában a nők tisztelete sokszor fájóan hiányzik a mai magyar mindennapokból, de riasztóan hiányzik a közéletből.

Megmutatkozik ez a női felsővezetés alulreprezentáltságában, többek közt a nők 9%-os parlamenti képviseleti arányában, amellyel Európában az utolsók vagyunk vagy az olyan, úgynevezett női ügyek rendezésének hiányában, amelyek egy nő számára élhetőbbé tehetik országunkat, és amelyekkel kapcsolatban évtizedek óta egyhelyben topogunk.

Ilyen például a rugalmas munkaidő, a rész- és a távmunka ösztönzése, a bölcsődei férőhelyek számának növelése, a férfiak és a nők bérezése közti különbségek csökkentése, a prostitúció, a családon belüli erőszak ügyének a női érdekek szempontjait is figyelembe vevő rendezése vagy éppen a közelmúlt tragikus eseményeinek következtében ma már talán minden fél számára megnyugtatóan rendeződni látszó otthonszülés szabályozásának régóta húzódó megoldatlansága.

Rengeteg nő érzi úgy, hogy a kórházi szülés bürokratikus világában elvész a nők veleszületett tudása iránti tisztelet azáltal, ahogyan az orvosok vezetik, ahelyett, hogy kísérnék a szüléseiket. Az orvostudomány magas szintű fejlődése mellett, civilizációs ártalomként hajlamosak vagyunk elfeledkezni ennek a tudásnak, a nők teremtő erejének tiszteletéről. Éppen ezért üdvözlendő, hogy a szabályozásban végre előrelépés történt.

A köztársasági elnöki pozíció lehetőséget ad arra, hogy azon ritka esetek kapcsán, amikor a jogi értelemben vett igazság és egy mélyebb emberi értelemben vett igazság konfliktusba kerül egymással, ott az ország elnöke, felülírva a jogi szabályozást, az utóbbit részesítse előnyben.

Mindezt figyelembe véve és mérlegelve kérjük, írja alá Geréb Ágnes és társai kegyelmi kérvényét!

Nők a Pályán Egyesület

Tünde