Súly: szerda este 91,8 kg, vasárnap este 92,7 kg                   
Edzések száma:0

Súlyt mérni mindig lehetőleg este, vagy (ha netán megittam egy fél liter vizet gyaloglás után) másnap reggel, nagy és kis dolog elvégzése után szoktam. A szorulásos problémára eddig semmi nem vált be, amiről hallottam, így visszatértem a szűzteához. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton iszom a teát, így nincs hasmenésem. De sajnos nélküle nem megy, az ötödik napon feladtam a kínlódást, és mikor megkönnyebbültem, akkor kb. egy kilóval ment lejjebb a mérleg mutatója (múlt héten 93 kg és most szerdára már 91,8 kg). A vasárnap esti súly nem reális, mert jóllakva, jó adag innivaló után és két napja nem vécézve mértem.

Múlt kedd óta KRESZ tanfolyamra járok minden hétköznap délután e hét szerdáig, így összekötve a kellemest a hasznossal a buszállomásról sétálok fel és le gyors tempóban az autóiskolához (2x20 perc), bár ez korántsem helyettesíti az egy óra gyaloglást. Sajnos pár hete észrevettem, hogy kicsit lóg a bőröm, hiába mozgok, nagyon jelentős volt és lesz még a súlyvesztés, ezért is érzem egyre sürgetőbbnek a személyi edző felkeresését, bízom benne, hogy javasol megfelelő tornát, vagy elfogadható kezelést (szauna, krém). Ha más nem, marad a plasztika, mert még csak 26 éves leszek, és úgy érzem, most kezdek el élni, egészségesen, csinosan. És ha már ott vagyok, mellnagyobbítást nem, de felvarratást is kérek, mert az a régi 80B méret, ami most 95C, már megereszkedett.

Nem ettünk olyan egészséges ételeket, ahogy terveztem, nem is voltam délutánonként itthon, édesanya főzött májat, tarhonyát hússal, gombás pörköltet. A férjemnek télen nincs sok munkája, így sokat itthon van, vagy ő és Anyuci vigyáz a babákra, vagy Anya és Anyósom. Rajtam kívül nincs senki, aki egyszerre elbír velük. Csütörtökön délután a tanfolyam alatt végig kellett néznem, ahogy a fiúk csokit esznek kb. egy órát át, szép lassan… nem kértem belőle, amikor kínáltak, de lehet, jobban jártam volna azzal az egy kocka csokival, mint utána itthon a jó pörkölttel és csokis croissant-nal. Pénteken megint megettem a gyerekek maradék pörijét vacsorára, szombaton ettem ebédre két karéj fehér kenyeret, vasárnap pedig édesanya szülinapi buliján ettem végig a menüt tortával bezárólag. Elgyengültem és kiéheztem, főleg a cukros és szénhidráttal teli kajára. El is teltem vasárnapra, így folytatom jövő héten újult erővel, lendülettel. Hó végére elérem a 90 kg-t, február végére a 85-öt, március 25-re a szülinapomra pedig a 80-at.

ISTEN ÉLTESSE MA DRÁGA ANYÁT 55. SZÜLINAPJA ALKALMÁBÓL!

Ez alkalomból engedjétek meg, hogy írjak róla pár szót: Az én drága anyukám nagyon jó ember, kedves, segítőkész, békés, házias. Nehéz élete volt, a szülei már meghaltak, az egyik testvére is sajnos, édesapámat pedig 10 éve temettük el. 15 éves kora óta dolgozott az első és egyetlen munkahelyén. Tavaly novembertől nyugdíjas. Ha ő nem lett volna, nem is tudom, hogy vészelem át mindkét fiamnál a gyermekágyi időszakot, a szülés utáni depressziókat. Ennivalót és pénzt adott, amikor rá voltunk szorulva költözés után, felújításkor, vagy ebben a hónapban is, amikor kifizettünk egy  kisebb hitelünket. Négyszeres nagymama, mindkét gyermekénél mindig tárt karokkal várják, az unokák ujjongva fogadják. Mindent megvett nekünk a nővéremmel  gyermekkorunk óta, talán hozzám kicsit engedékeny is volt, hiába óvott, védett volna, én mentem a magam feje után és tanultam a saját káromon, szenvedve, sírva is. Nagyszüleim egyszerű munkásemberek voltak, nehéz és magyaros ételeket főztek, Anya is így tett később, mikor férjhez ment. Nem zavarta a kövérségem, és nem buzdított soha, hogy fogyjak le. Sajnos nem támogatták Apával soha, hogy sportoljak, pedig lett volna lehetőségem, mert magasugróként és kosarasként kimagaslóan teljesítettem, még így kövéren is.

Mindenki elhízott a családunkban. Anyuci 50 fölött szedett fel kb. 15 kilót, a nővérem mindig is túlsúlyos volt, bár már kétszer leadott 30 kilót, de eddig visszaszedte mindig. Először érettségi után fogyott le, aztán mire lediplomázott és doktorált, addigra megint duci volt. Most újra felvette a harcot a kilókkal, újra elszánt. Az egyik ok az, hogy az orvosok megállapították, hogy a túlsúly miatt is problémák vannak az agya vér- és oxigén-ellátásával (nem tudom a pontos diagnózist) és súlyos rosszullétek jönnek rá. Édesapám balesetben hunyt el, de talán még ma is élne, ha nem kapott volna kétszer trombózist a sok fekvés miatt, és ha a második újraélesztésnél nem adja fel a harcot a gyenge szíve. 51 éves volt, 192 magas és kb. 120 kg. 16 éves voltam, amikor elment, sosem tudom már neki elmondani, hogy kamasz lázadó idióta viselkedésem ellenére nagyon szerettem. Nem érhette meg az unokái születését.
Miért csak akkor kezdünk törődni az egészségünkkel, amikor már baj van? Amikor már 118 kg vagy és lelki beteg? Amikor már döntened kell, hogy meghalsz, vagy változtatsz, harcolsz, tovább élsz? Miért csak akkor megyünk már orvoshoz, amikor már nagyon fáj? Miért nem járunk szűrővizsgálatokra?

rotarix