A héten csupa sikerélményekről számol be a Bezzeganya fogyicsapata. Nekem a kezeléseknek köszönhetően centiben mérhető a fogyásom, Meni számlálós-jegyzetelős módszerrel több mint egy kilót fogyott.
Citabella eljutott végre jógázni, és nála is folytatódik a lassú csökkenés, Almajemimának sikerült tartani az étkezési tervét, és súlyvesztéstől függetlenül elégedett magával.
Tünde: Egy kiló zsírral vagyok kevesebb
A héten terveimmel ellentétben nem sikerült összeírni az elfogyasztott ételeim kalóriáit, de ezen a héten muszáj lesz, mert a Klinikán is jelezték, hogy szeretnének egy újabb heti étkezési naplót látni, hogy változtattam-e az alakformálás elején tapasztalt étkezési szokásaimon. Könnyebb lesz a dolgom, mint hittem, ugyanis mától két hónapig napi két főételt (egy ebédet és egy vacsorát) kapok a Foodmanagertől, amelyek mellett minden esetben feltüntetik, hogy mennyi kalóriát tartalmaz. A cég dietetikusa segített kiválasztani a megfelelő ételeket, és abban is tanácsokat adott, hogy a javasolt 1400 körüli kalóriát hogyan osszam el egy napra. Reggelire 300, tízóraira 100, ebédre 500-550, uzsonnára 150 és vacsorára 350-400 az „előírt” kalóriamennyiség. Természetesen rugalmasan kezelve.
Sikerélményem is volt a héten, ugyanis a fogyi kezdete óta először ellenőrizték a súlyomat, és centivel is megmértek. Mivel szinte minden nap ráállok a mérlegre itthon, nem ért váratlanul, hogy csak egy kiló ment le, az viszont bizakodásra ad okot, hogy ez az egy kiló mind zsír volt, legalábbis a testzsír-százalékot is mérő szerkezet szerint. A centiméteres vizsgálat ezt alátámasztotta, egy-egy centivel kisebb mindkét combom, a csípőmből pedig három centit sikerült lefaragni a kezelések segítségével. Fogyinaplómban hamarosan fotókkal is szemléltetem a javulást.
Meni: Számok bűvöletében élek
Nem szeretem a számokat, hadilábon állok az alapműveleteken kívül szinte bármivel. Ennek ellenére azt vettem észre, hogy az életem per pillanat a számok bűvöletében zajlik. Számolom, hogy mikor kéne felkelnem ahhoz, hogy el tudjak menni nyugodtan futni. Számolom, hogy a tervezett táv hány kilométer (köszi, Google Maps). Számolom, hogy mennyi idő alatt lenne optimális ezt a távot megtenni. Futás után kiszámolom a pulzusomat, majd nekilátok számolni a felüléseket. Egész nap számolom, hogy hány kalóriát fogyasztottam, egy régimódi portás szigorúságával feljegyezve minden kalóriát (tudtátok, hogy egy tejeskávé édesítővel is megvan vagy 115 kalória, ha 3 százalékos tejjel isszátok?). Nap végén összesítek, lejegyzek, tervet készítek a következő napra. Szintén számolom, hogy hány deciliter vizet ittam meg, erre még jobban szükségem van, mint a kalória-fogyasztásnál, mert hajlamos vagyok egész nap elfelejteni inni, aztán csodálkozom, hogy délután leesik a fejem a migréntől.
Mire jó ez a sok számolgatás? Hát elsősorban elfojtott mosolyt csalok a férjem arcára, és kicsit megtapasztalom, hogy milyen lehet – szerintem – a Cosmo-lányok élete. Magam is jól szórakozok magamon, és nagyon tudatosan igyekszem nem szóbahozni a témát minden nap. Mert eddig én is csak röhögtem azokon, akik minden darab mazsolát gondosan felvéstek a kis füzetükbe. Amerikai filmekben láttam ilyet, aztán amióta itt élek, az életben is láttam jó párszor. Viccesnek hatott. Soha nem gondoltam volna, hogy be bírom ezt így, ebben a formában emelni az életembe, önként és dalolva (mert orvosi utasítasra kétszer már megtettem, de esküszöm, nem voltam akkor sem ilyen alapos). Most viszont, hogy benne vagyok, azt látom, hogy hű, azanyját, ez működik. Hosszas szenvedés és rákészülés után másfél hete csinálom komolyan a dolgot, és ez idő alatt lement 1,3 kg. Amitől örömtáncot járok a fürdőszobában minden második reggel, de még ennél is fontosabb, hogy tele vagyok energiával, rendben van az emésztésem, sikeresnek és egészségesnek érzem magam. Ide nekem az oroszlánt is! Persze csak ha tudjátok, hány kalória van benne.
Citabella: Hullapózban relaxáltunk
Végre sikerült elegendő mennyiségű mozgáshoz jutnom: a héten kétszer futottam és eljutottam életem első jóga foglalkozására. Szinte egész nap mozgásban vagyok, reggelente mégis szívesen kocognék, akár minden nap, annyira más a valódi sportolás és a gyerekek utáni rohangálás. A hároméves naggyal kergetőzünk, birkózunk, a tizenegy hónapos kicsivel pedig napi több órát totyorászni kell, mert kitalálta, hogy rögtön a lépcsőzés megtanulásával kezdi a járástanulást, a síkföldi hat önálló lépés után rögtön magasabb szintre lép. Szó szerint.
Mindezek fényében nagyon vártam már a pénteket, hogy kiderüljön, mi az a jóga, és hogy tetszik-e majd nekem. Tetszett. Kiderült, hogy rém nehéz, nagyon-nagyon kell figyelni az oktatóra, egyensúlyérzék sem árt, ráadásul a két agyféltekém közti összeköttetés sem szuperál. Néhányszor fejre estem, bénáztam, nem találtam kezemet, lábamat, de valahonnan el kell kezdeni. Az egyetlen, ami jól ment, az az óra végi hullapóz volt: az instrukcióknak megfelelően szétdobtam a végtagjaim és tökéletesen ellazulva pihentem.
Másuttnak (mint mindig) most is igaza volt, a foglalkozás utáni euforikus jókedv mellékhatásaként borzalmasan megéheztem, pedig még csak kicsit sem volt megerőltető a gyakorlatsor. Példás önuralommal csak egy salátát ettem vacsorára, pedig jöhetett volna a hűtő teljes tartalma, simán befért volna. Így – bár több mozgással – de teljesíteni tudtam a minimális, de folyamatos csúlycsökkentési tervemet ezen a héten is.
Almajemima: Futás helyett hasizmozok
Az elmúlt hét több szempontból is sikeres volt. Az étkezésre odafigyeltem (a vasárnapi pihenőnap kivételével, de akkor sem ettem rengeteget, csak ebédnél bűnöztem egy kis rántott hagymakarikával) és a tervezett mozgást is mind elvégeztem. Egyetlen dologban nem jutottam eredményre: egy dekával sem lett kevesebb a súlyom. Na jó, igen: a múlt heti méréshez képest tíz dekával. Nevetnem kell. Keserűen. Talán, talán a derékbőségem kicsit kisebb lett, mintha érezném a nadrágomon, de az is lehet, hogy örök optimistaként csak bebeszélem magamnak. Ami katasztrófa viszont, hogy napok óta nagyon fáj a bokám, egyre erősebben, ma reggelre már sántítok is. A futásnak így egyelőre lőttek, pedig már pont kezdtem nem kínszenvedésként megélni, és a jóga sem fog menni. Remélem, hamar találok egy jó ortopédorvost, addig is hasizmozom majd a földön, jobb híján.
