Súly: 84,2
Edzések: 3x1óra gyaloglás, 2xfél óra Réka torna

Sajnálom, ha mostanában kicsit lehangolt vagyok, sajnos sok problémám van. De elvégre is ez egy fogyinapló és nem rotarix napló… Röviden: összevesztem az édesanyámmal, ilyen még sosem fordult elő és egyelőre még nem találtam meg a megoldást a helyzetre. A férjemmel is vannak problémáink. Ezek mellett még anyagi gondok is fennállnak, meg egy kis magány és szomorúság, mert itthon vagyok kedd óta egyedül minden nap a két kisfiúval, a férjem jóformán csak aludni jár haza, olyan sok munkája van. Ki nem mozdulok a faluból (kivéve szombaton, amikor is bebuszoztam két kisgyerekkel jogsit csináltatni, nagy élmény volt), a barátnőim is hanyagolnak, de nem baj, úgy sem lenne lehetőségem találkozni velük, azt az egy napot, amikor itthon van a férj, arra szánjuk, hogy együtt lehessünk négyen. Kedden sikeresen megfeleltem a forgalmi vizsgán, ami Soma szerint nagyon nagy dicsőség, mert sokat buktatnak mostanában, engem is meg akartak, arra ment ki a vizsga végig. Egyik szemem sírt, a másik nevetett. Bár átmentem, de ezzel együtt vége a gyakorlati oktatásnak, nem fogok kétnaponta bejárni a városba és hiányozni fog a kisautó és a gazdája is, akit nagyon megszerettem és a barátomnak tekintek.  26 évesen, félig még gyerekként céljaim, terveim vannak az életemmel még, de sajnos nem kivitelezhető, hogy tanuljak, vagy többször kimozduljak itthonról. A tehetetlenség és a reménytelenség lehangol nagyon. De mi vállaltuk, nem tudva arról, hogy ennyire nehéz lesz. Az a legfontosabb, hogy a kisfiainkat békében és szeretetben, tisztességesen neveljük fel.

Olyan sok kedves emberhez volt szerencsém a héten, akik elismeréssel és megdöbbenéssel néztek végig rajtam, hogy megváltozott az alakom. Mindenki azt mondja, hogy ez már jó így, de amint a képen is láthatjátok, bejelöltem, hogy hol bújik meg az a 10-15 kg felesleg, ami helyére izmot szeretnék építeni. Réka tornájából egyre több mindent bírok csinálni, aminek már érzem jótékony hatását és talán már icipicit mintha formásabb lenne a combom. Nincs izomlázam, ez a furcsa, de mégis érzem minden izmomat a hasamtól a térdemig, nagyon jó érzés. Bízom benne, hogy nem fog vastagodni a lábam és gyaloglással párosítva vékonyabb és izmosabb lesz majd. A bőröm kicsit lóg, amire szerintem az idő lesz a legjobb megoldás. Nem bízom se a krémekben, se a kezelésekben, meg amint látjátok nem mentem el az edzőhöz sem, mert kiderült, hogy csak olyan gyakorlatot ír elő, amit ott a kondiban tudok csinálni, ahhoz pedig menni kellene hetente 3-4 alkalommal, annyi pénzt pedig nem szánok rá.

Néha az ember, ha szomorú még az étvágya is elmegy, én is így voltam a héten, de előfordult már az is, hogy bánatomban sokat ettem, most ez egy ilyen hét volt. Reggelre mostanában egy szelet fehér kenyeret eszem felvágottal, vagy kenőmájassal, zöldséggel. Ebédre rántott karfiolt ettem magában 3-4 napon át, a többi napon zöldséges gombalevest, egyszer pedig isteni finom és friss tojásos nokedlit és egyszer sajtos-sonkás pennét. Délután, ha éhes vagyok akkor eszek egy joghurtot 2-3 szelet abonett kenyérrel, estére pedig már a jól bevált óriási extra narancsomat. A hétvégén csirkemellet csináltam párolt zöldséggel és az ajándékba kapott konzerves raviolit turbóztam fel házilag. Alig várom, hogy jövő héten kipróbáljam a már régóta gyűjtögetett receptjeim egyikét. A gondok meg majd addig csak megoldódnak, ha meg nem, akkor őrlődök tovább, kibírom, látjátok. Fogyni fogyok, szépen csendben nevelem a fiaimat itt magányomban, most ez van, remélem lesz még jobb is. Azt hiszem, hogy el kellene mennem valahova az egyik barátnőmmel és meginni pár koktélt, jól kibeszélni a gondjainkat és élvezni a társaságot, a zenét, kicsit kizökkenni ezekből az unalmas és feszült hétköznapokból. Van jobb ötletetek? Miskolc környékén lakó bezzeganyákkal szívesen összejönnék egyszer egy baráti csevejre, nagyon örülnék, ha megismerhetném néhányatokat személyesen.

rotarix