Amíg a gyerekek kicsik voltak, rendszeresen kézműveskedtem, kreatívkodtam velük: dolgoztunk üvegfestékkel, festettünk kavicsot, mozaikoztunk, gipszfigurákat öntöttünk és festettünk, és a szkubidút meg a dekupázst is kipróbáltuk. Aztán ahogy nőttek, azt vettem észre, hogy már csak saját szórakoztatásomra festegetek, többnyire a Youtube-ról másolva-tanulva a technikákat. Az olajfestéknél megállapítottam, hogy nem nekem való, így áttértem az akrilra. Részt vettem egy alap festőtanfolyamon is, csak hogy nagyjából tisztában legyek a színekkel és megtanuljam látni őket. Néha a gyerekek is csatlakoztak egy-egy estére a festőtevékenységhez, jól szórakoztunk, és az elkészült képek sem a kukába kerültek: egyik-másik a szobák falát díszíti, emlékeztetve minket az alkalomra, amikor festettük.
Fluid art
Ahogy telt az idő és nézegettem a neten az újabbnál újabb technikákat, egyre többször jött velem szembe a fluid art, azaz a festékfolyatós technika. Annyira tetszettek az elkészült alkotások, hogy mindenképp szerettem volna kipróbálni, bár sokáig vártam, míg megvettem végül az első festékszettet (a sima akrilfesték nem alkalmas a fluid arthoz). A módszer lényege az, hogy nem ecsettel festünk, hanem a direkt erre a célra kifejlesztett „folyós” festéket különböző módokon a vászonra öntve/kenve/csöpögtetve készítjük el a képet. Legtöbbször eszköztelenül, csak a gravitációra bízva a dolgot, de igénybe vehetjük a kezünk, spatula, hajszárító vagy egyéb eszköz segítségét is. A speciális festéknek köszönhetően a festmény „saját magát készíti el”: folyás közben csodaszép, színes cellák képződnek, különböző absztrakt formák és színárnyalatok, minták és alakzatok jönnek létre (többnyire tőlünk függetlenül).
Az első alkalom
Amikor megvettem a festékeket és a vásznakat (fa alapú lapok), nem bírtam várni, aznap este áthívtam a festőművész barátnőmet, hogy próbáljuk ki közösen a fluid artot. A 3 fokos garázsban leterítettem néhány kartonlapot a földre, hogy majd oda folyjon a festék, beizzítottam a hősugárzót. Mivel így mindössze 6 fokosra sikerült felfűteni a helyiséget, kénytelen voltam beöltözni olyan ruhába, amit nem sajnálok, ha festékes lesz. Egy babarózsaszín, plüss, malacos kezeslábast húztam (értsd: farkincám is volt, meg a kapucnin orr és fülek), és ebben a gúnyában kezdtem neki a műveletnek. (Barátnő alig bírta abbahagyni a röhögést.)
A témában teljesen járatlanként, a neten olvasottak alapján bőségesen bántunk a festékkel (értsd: a fél garázs akrilban úszott). Először a legegyszerűbb, „flip cup” technikát próbáltuk ki, ami annyit jelent, hogy egy műanyag pohárba elkezdtük rétegezni a festéket: bázis + színek különféle sorrendje. Nyilván itt is hibát vétettünk rögtön az elején: nem érdemes 3-4 színnél többet használni, mert se harmonikus nem lesz, se szép. Sőt. A hajszárítót pedig érdemes a legkisebb teljesítményre állítani, és alkalmazni a csőrt rá (ami nekem persze nem volt már meg). Hajszárító csutkára tekerve, a festményre irányítva, eredmény: minden összemosódott, és „csodálatos” barna massza lett a vásznon. Még szerencse, hogy papírtörlővel el lehet távolítani az elrontott képről a festéket, és kezdhetjük elölről. Ja, elrontás. Ha az alapokat betartja az ember lánya, nincs olyan, hogy elrontod. (Ha nagyon nem tetszik, letörlöd, ahogy fentebb írtam.)
„Too much”
Ami miatt tetszik a fluid art, hogy gyors. Nem kell órákat, napokat tölteni a festővászon előtt (bár azt is élveztem!), és ahogy később tapasztaltam, hosszas előkészület sem szükséges az alkotáshoz. A legtöbb idő a színek kiválasztásával megy el, utána pár perc, és már kész is vagyunk. Instant művészet.
Nekem azért volt még különösen érdekes az egész, mert én olyan típus vagyok, mint a matekórán az egybemenetű gép: bedobok valamit, abból a szabály szerint kijön az eredmény. Na, hát itt nincs ilyen. Megtervezheted te, hogy majd melyik szín hova folyik és hogy cellásodik, de kb. annyi eséllyel találod el (főleg az elején) a végeredményt, mintha a lottószámokat tippelnéd meg. Inkább zsákbamacskához tudnám hasonlítani, és pont ez adja az izgalmat: nem tudod előre, pontosan hogyan fog kinézni az elkészült alkotás. Ja, és soha nem fogsz tudni kétszer ugyanolyat készíteni. Amit te választasz ki: a vászon mérete és alakja, a színek, amiket használni fogsz, és a technika (mert abból is van bőven).
Hogyan működik?
Elsőként a flip cup módszerről írok, később elmesélem majd azt is, hogy mik a tapasztalataim a többi fluid art technikával. Szóval fogod a vásznat, egy műanyag poharat, amibe először fehér bázist teszel. Ha erősen cellásodó végeredményt szeretnél, mehet bele 2-3 csepp szilikon olaj, elkevered. Belecsorgatod a pohárba egyesével a kiválasztott színeket, rétegelve, közéjük menjen még fehér alap. A vásznat a pohárra teszed, hirtelen mozdulattal megfordítod a kettőt együtt, majd a poharat nagyon óvatosan és nagyon lassan leveszed róla, vagy emelés közben végighúzod a vásznon. Ezt követően szintén nagyon lassan megemeled a vászon egyik oldalát, hogy a festék elkezdjen kúszni valamelyik irányba. Ha túl gyorsan folyatod, nem lesznek szépek a cellák!
Használhatsz spatulát is a festék elkenéséhez, (kesztyűs) kézzel is belenyúlhatsz, a hajszárítót is bevetheted, de ha kisebb részeket szeretnél fújni, szájjal vagy szívószálon keresztül is megteheted.
Ki kell tapasztalni, hogy kb. mennyi festékre van szükség egy adott méretű vászonhoz, mert ahhoz azért drága az alapanyag, hogy fölöslegesen folyassuk. Viszont ha túl kevés kerül a vászonra, akkor nem fogja beborítani teljesen, nekem pedig az a tapasztalatom, hogy az utólag odaöntött festék sehogy se lesz szép. (Persze lehet, hogy később majd ezt is megtanulom, hogy kell…)
Amikor mindenhol van már a festékből (bár a legjobb, ha csak a vásznon van, de azt fedje be teljesen!), egyenes helyre teszed a képet és nekiállsz táguló pupillákkal, rácsodálkozó arckifejezéssel bámulni, és figyelni, hogy változik percről percre a látvány. Mint egy ovis, ha lufit fújnak neki, úgy fogsz tapsikolni és sikoltozni: Nézd, ott egy cella! Anyám, de jól néz ki ez a két szín együtt! Nézd, egy más színű buborék! Abban meg még egy másik szín! Hű, bakker, lefolyt a cucc, persze véletlenül sem a kartonra, amellett ment a garázs padlójára. Sebaj! Nézd! Újabb cella képződött!
Két dolog, amit jó, ha tudsz: egyrészt a festék száradási ideje akár több nap is lehet (főleg, ha nagyon vastagon kented – ekkor még akár fel is buborékosodhat száradás közben, szóval tényleg érdemes csak a kellő mennyiséget használni), valamint a száradás során a festékek színe valamennyit sötétedni fog. Használhatsz egyébként fekete alapot is, azon is szépen át fog jönni a többi szín.
Aznap este úgy elment az idő, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy a gyerek is kint fest velünk (ő unikornisos plüss kezeslábasban), nincs több vászon, nincs több hely, ahova pakolhatnánk az elkészült képeket, és már majdnem éjfél volt. Malacruha ide vagy oda, úgy megfáztam a hideg garázsban, hogy pár napig azt hittem, elkaptam a Covidot. De megérte! Pláne úgy, hogy kiderült: nem is kellett volna száműzni magunkat a garázsba: ma már a konyhaasztalnál készülnek a képek (igen, függő lettem…), és általában nem kenünk össze semmit (jó, a múltkor a kutya farka lila lett, egy kis rózsaszínnel keverve).
Egy következő posztban mutatok egyéb technikákat, tippeket és tapasztalatokat. De most megyek egy kicsit a konyhába, már leterítettem az asztalt. A kutyákat ezúttal kizárom.
Tünde
