Érdekes poszttal állt ismét elő a Kiszámoló blog: gyerekeink pénzügyi neveléséről, amit szerinte már hároméves kortól el lehet kezdeni, már csak azért is, mert ebben a korban még általában hallgatnak ránk, míg egy tinédzserről már hajlamos leperegni a mondandónk, és kortársai általában jobban irányítják a véleményét, tetteit, mint a szülői útmutatás.
Nem is ez az annyira érdekes (bár erről is lehet vitatkozni, a gyerekek számfogalma ugyanis szép fokozatosan alakul ki, óvodában általában csak az „ötös számkörben” végeznek műveleteket, még ha mindenki ismer is egy-egy kivételt, aki pl. vidáman játszik az ezreseket is tologató „Hotel” társasjátékkal öt-hat évesen), hanem az, hogy Kiszámoló szerint idejében kezdjük el a gyereket a „pénzkeresére” is szoktatni, méghozzá nem is a suliban már megismert „papírgyűjtés, kézműves vásár, jótékony célú előadás” tárgykörében, hanem a családon belül, ahol egyszerű vagy kevésbé egyszerű otthoni feladatokkal kereshet a gyerek pénzt – az előre megállapodott zsebpénzen felül. Amit aztán - figyelem! - saját célokra ÉS adakozásra lehet és érdemes költeni.
„Találj ki olyan házimunkákat, amit már el tud végezni. Nem biztos, hogy a kétszáz éves porcelánkészlet mosogatásával kell kezdeni, de például az evőeszközöket már el tudja pakolni. (Figyelj arra, hogy minden gyerek fejlettsége más és más egy adott korban.)
Ne bízd rá az egész fürdőszoba kitakarítását, de a kagylót már ki tudja törölni. (Persze, hogy utána neked is újra kell majd csinálni, ha még túl fiatal a gyerek, de most nem erről van szó.)
Ezekért a házimunkákért találjatok ki fizetést, amit megkap, ha a munkát rendesen elvégezte. Minden munkának az ára a nehézségével legyen összhangban. Figyelj arra is, hogy például 50 forint rengeteg pénz egy négyévesnek, egy nyolcévesnek már kevésbé.
A feladatok nehézsége az életkorral együtt változzon, ne legyen túl könnyen elvégezhető a munka, ne a semmiért fizess.
Nagyon-nagyon fontos! Legyen a házimunkának egy olyan része, amit azért kell megcsinálnia, mert tagja a családnak és neki is ki kell vennie a részét a közös tennivalókból. Fizetős munka csak azután lehet, ha már az “ingyenmunkát” elvégezte.
Például levinni a szemetet a kötelessége, az edények elpakolása a szárítóról már pénzszerzési lehetőség.”
Érdekes meglátás, kíváncsi vagyok, akinek már van megfelelő korú gyereke (én még egy értelmes négyévesnél is szinte kivitelezhetetlennek látom a dolgot), a megkeresett pénz elköltéséről azonban már nemcsak Kiszámolónál, hanem pl. Vekerdynél is olvashatjuk a javaslatot:
„Tűzzetek ki célokat, hogy mire gyűjt a gyerek. Fontos, hogy ő mondja meg, mi legyen az és ne kritizáld a döntését. Ha egy ócska, agyonreklámozott műanyag játékra gyűjt, ne tegyél rá megjegyzéseket. Inkább most vegyen ócska túlárazott játékokat és tanulja meg a leckét, mint 20 évesen vegyen túlárazott autókat hitelből, milliókért. Nagy célokat tűzzetek ki, ne olyat, amit két hét után elér. Mondjuk egy playstation-re már kell pár hónapot gyűjteni, ahogy majd az autóra és a lakásra is felnőtt korában.” (Hm, én nem tudnék a gyereknek annyit fizetni jelenleg, hogy pár hónap alatt mondjuk egy Kinectet vásároljon…ez nem neki, nekem volna megerőltető, hogy az egyéb kiadási-megtakarítási tételeken túl ekkora összeget bírjak havonta effélére fordítani).
Vekerdy (és Kiszámoló, a posztja első részében, amit szintén a blogon lehet elolvasni) a pénzköltésre vonatkozó részt még azzal egészítette ki anno, hogy a gyerek szabadon elverheti a zsebpénzt az első napon, ám ez sose jelentse azt, hogy ilyenkor kipótoljuk – tanulja meg, mi a különbség aközött, ha tudatosan beosztja, és ha elherdálja egy pillanat alatt az egészet. Azt hiszem, e javaslatot érdemes megfontolni – egy nemrég látott felmérés szerint rengeteg olyan ember is létezik, akinek tulajdonképpen megfelelő szintűek a bevételeik, mégsem jönnek ki belőle – a havi 250 ezres jövedelemmel rendelkező csoportból körülbelül 85 százaléknak volt valamilyen hitele. Igaz, nekik megtakarításuk is van általában (83%), míg a teljes lakosság körében ez az arány mindössze 34%, más források szerint ennyinek sincs, és a többségnek gondot jelentene egy váratlan, 50 ezres kiadás.
Kiszámolóhoz annyit tennék még hozzá: nem árt a „csereértéket” is tudatosítani: adott összeg mire fordítható. „A Zemesének van olyan nagy színes játéka” típusú nyafogásra lehet bizonyos koron túl már érvelni azzal, hogy mi viszont családostul látogattunk a múlt hétvégén az Állatkertbe, ahová egy családi jegy legalább annyiba kerül, mint a Zemese színes játéka, ami esetleg pár nap után a sarokba kerül, de a zebrákat fél év múlva biztos meg akarjuk megint látogatni. Még nagyobbaknál már azt is bedobhatjuk, azért játékért, illetve az áráért apa vagy anya X napot dolgozik – szeretnél inkább pár olyan hétvégét, amikor ő nincs velünk, mert különmunkát vállal a nagy, színes nemtom miért? A hét-kilencéves korosztály még elég megbízhatóan adja a választ: isten ments, az a gumiállat különben is bandzsa volt.
A tinédzserkor, az sajnos más tészta. De Kiszámoló idejében szólt:
"Ebben a korban rakod le az alapigazságokat az életében a jóról, a gonoszról, a becsületről, bűnről. Ezek a legmélyebb fundamentumok egy ember gondolkodásában."
Mármint három-négy éves korban. Tizenhárom, tizennégy évesen már alighanem késő.
Vakmacska
Kiegészítő olvasmányként a poszt első felét itt találod.>>>
