Jancsó Ladányi Piroska és anyja, Jancsó Borbála nevéhez az egyik legbrutálisabb gyilkosságsorozat története kapcsolható. Az eset Törökszentmiklóson történt, ahol 1954 nyarán kezdtek sorra eltűni leánygyermekek. Egy év leforgása alatt tűnt el a 11 éves K. Marika, a 13 éves H. Piroska, a 17 éves S. Irén, a 13 éves B. Mária, végül a 13 éves Sz. Katalin. Akkoriban Magyarországon a sorozatgyilkosság, mint bűnügyi fogalom ismeretlen volt, ezért a rendőrség eleinte semmilyen kapcsolatot nem fedezett fel az eltűnt lányok eseteiben. A kislányok egy kivétellel törökszentmiklósi lakosok voltak és vásárolni indultak otthonról.

A bűnesetek kapcsán többször felmerült a 13-as szám. A környék babonás lakóit ez rossz érzéssel töltötte el. Lázár Bertalan nyomozó visszaemlékezései szerit az emberek még egy tüntetésre is rászánták magukat, a tanácsháza előtt követelték a gyilkos kézre kerítését. Bár a második világháború után már nem folyt nyílt antiszemita uszítás, mégis előkerült Törökszentmiklóson a vérvád fogalma. (A vérvád szerint a zsidók nem zsidókat ölnek rituális céllal.) A tudatlanság és a meggyökeresedett, elmúlt évtizedekre jellemző vérvádhisztéria a településen is felütötte fejét, pedig ott akkoriban csupán néhány zsidó élt. A nyomozati tervben is szerepelt, míg Lázár Bertalan meg nem szüntette ez ügyben a nyomozást.

Az, hogy a rendőrség mégis nyomra bukkant, B. Istvánnénak köszönhető. Az asszony 1954 szeptemberében jelentkezett a rendőrségen, és feljelentést tett Jancsó Ladányi Piroska ellen, aki meg akarta ölni. A lány nem tagadta tettét, készséggel elmesélte a történteket a nyomozóknak. Azok átkutatták a házat, melyben a lány élt anyjával és 11 éves féltestvérével. Gyermekruhákra bukkantak, melyekről kiderült, az eltűnt lányok viselték őket.  A ház minden szegletét átkutatták a nyomozók, s a tornác alatt egy betonlappal lefedett kútra bukkantak. A kútból előkerült az öt holttest. Mivel a lány nem követhette el tettét anyja tudta nélkül, ezért mindkettőjüket letartóztatták.

A két nő többször tett vallomást, majd visszavonta azt, ellentmondó történeteket meséltek, legfőképpen Jancsó Borbála, az anya szerepe nem volt tisztázott. Jancsó Borbála nem járt iskolába, négy apától született öt gyermeke, de hárman korán meghaltak közülük. 1950-től éltek abban a házban, ahol a gyilkosságok történtek. Prostitúcióból élt, pénzért, ételért, ajándékokért feküdt le férfiakkal. Lánya, Piroska 14 éves korától követte példáját, emellett italozott, lopott, csavargott. Két gyermekét – egy lánya és egy fia született – „erkölcsi és anyagi elhagyottság” címén állami gondozásba vették tőle. Érdeklődése a férfiakról a nők felé fordult, nemi ösztöneinek kiélésére ponyvaregényekből szerzett inspirációt. Akkor hatéves öccsét is abuzálta, perverziójának már semmi sem szabott határt. Bátyi Zoltán, aki részletesen írt az esetről, cikkében megjegyzi: „Megkíméljük az olvasót, s nem idézünk az erről szóló vallomásából…”

A gyilkosságokat egytől egyik Piroska követte el. A lányokkal többnyire délelőtt találkozott, majd házukba csalta őket. Könyvekkel terelte el figyelmüket, és villanydróttal, pamutzsinórral, vagy nadrágszíjjal fojtotta meg őket. Általában ezután élte ki rajtuk perverz vágyait. Marikának, az első áldozatnak azt mondta, majd később visszamegy vele krumplit venni a piacra, mikor már nem lesz olyan hosszú a sor. H. Piroskának, aki csirkét árult a piacon, azt ígérte, ha hazakíséri, megveszi tőle a csirkéit. Tőle 200 Ft-ot is rabolt, illetve a lány ruháit, melyeket Jancsó Borbála, az anya próbált később eladni. S. Irén gyári munkásként dolgozott Törökszentmiklóson, Piroskához szoros barátság kötötte. A lány szintén a nőkhöz vonzódott, de meg kellett halnia, hiszen Piroska attól tartott, elmondja másoknak is, amit róla tud. Nála 30 Ft-ot talált, ruháit szintén elvette. B. Máriát arra kérte, segítsen neki kivinni egy csomagot a vasútra. A lány néhány perc múlva halott volt, Piroska 7 Ft-ot rabolt tőle. Sz. Katalint szintén ezzel a történettel csalta házukba.

Utolsó áldozata egy pusztakengyeli asszony, B. Istvánné volt. A szolnoki vasútállomáson találkoztak, Piroska rávette, hogy menjenek együtt a vidámparkba. Az asszony táskáját elvette, megszökött, majd elrejtette azt. A nő rendőrökkel talált rá a tolvajra, de megegyeztek, hogy Piroska visszaadja a táskát. Így csalta házába a nőt, aki úgy döntött, megpihen újdonsült barátnőjénél. Miután B. Istvánné elaludt, Piroska megpróbálta megölni, de nem járt sikerrel. A nő kiszabadította magát szorításából, és meg sem állt a rendőrségig.

Jancsó Ladányi Piroskát halálra ítélték. Anyját két év hat hónap börtönre és három év közügyektől való eltiltásra ítélték. A anya ellen felhozott vád: közveszélyes munkakerülés, ifjúság ellen elkövetett bűntett, valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás. Fellebbezés után az ügy a Legfelsőbb Bíróságra került, ahol megállapították, hogy az anyának ennél komolyabb szerepe volt a rémtettek elkövetésében. A lány vallomása alapján kiderült, hogy az asszonyt erősen motiválta a haszonszerzés vágya, így több esetben ő biztatta lányát arra, hogy ölje meg az áldozatokat. Halálra ítélték, de az Elnöki Tanács élt kegyelmi jogával, így életfogytig tartó szabadságvesztés lett az ítélet. Jancsó Ladányi Piroskát 1954. december 12-én a Szolnok megyei börtön belső udvarán felakasztották. Bár a törvény akkoriban kötelezővé tette, hogy minden halálra ítélt ügyében nyújtsák be a kegyelmi kérvényt, Piroska esetében azt senkinek sem jutott eszébe aláírni. A lány közönyös kegyetlenséggel vitte véghez a bűncselekményeket, bár személyiségét beteges torzulások és indulatok jellemezték, a vizsgálatot végző orvosok szerint, büntetőjogi felelősségre vonásának nem volt akadálya. „Nem akarok tovább szenvedni, nem kérek kegyelmet.” – mondta az ítélethirdetés után.

Juditty

Forrás:

http://www.tankonyvtar.hu/historia-1995-07/historia-1995-07-utolso

http://www.interpressmagazin.hu/index.php?page=archivum&cid=304