November 11-én nagy az izgalom az egész városban. Minden bölcsődés, óvódás és kisiskolás azt a pillanatot várja, amikor végre besötétedik és felgyúlnak a lámpások fényei. Aztán megjelenik ő, Szent Márton, avagy zánktmáááártin, aki bizony nagyon jó ember volt, megosztotta a köpenyét egy szegény koldussal.
A magyar gyerekek szíve külön repes, mert Márton Savariában – Szombathelyen – született, amit a városi előadáson nem is mulasztanak el megemlíteni, így még inkább magunkénak érezhetjük ezt az ünnepecskét.
November elején minden a Márton-napi körmenetről szól. Szerveznek maguknak egyet a bölcsődék és az óvódák, szépen összehangolva, nehogy véletlenül valaki ne tudjon elmenni egyikre vagy másikra. Lázas sütés folyik, sülnek a kis Márton-napi kalácsok, hogy mindenkinek jusson, emlékeztetve arra, hogy amink van, azt meg is tudjuk osztani másokkal (ami a karácsonyi ajándékozási láz előtt külön pedagógiai értékkel bír). Készülnek a lámpások – Laternék – is.
Az igazi Márton-nap, november 11-e a városi körmenet napja. A körmenet előtt minden évben végignézzük az előadást, ahol az amatőr színészek teljes átéléssel tárják elénk a legendát, majd a színpadról egyenesen lóhátra pattan Márton, hogy a menetet vezesse, amely végre elindul, lassan, énekelve, zenélve, ezernyi kis pislákoló lámpással, amelynek mindegyike egyedi, saját kezűleg készített remekmű. Laterne, Laterne, Sonne, Mond und Sterne, Ich gehe mit meiner Laterne und meine Laterne mit mir… Csilingelnek a hangocskák, és magabiztosan viszik a fényt a sötétbe, a szív melegét a hűvös novemberi éjszakába.
Az egyik kedvenc, nem mainstream ünnepem ez itt. Imádom a gyerekek izgatottságát, minden évben kapható vagyok újabb és újabb Laternék készítésére, nem érdekel, hogy a tavalyi meg az azelőtti, sőt még az azelőtti is a pincénkben porosodik. Szeretem a dalait, a hosszú sétát a novemberi hűvösben, a végén a máglyát, aminek a melegénél végül pihenhetünk, kalácsot eszünk, amit Szent Mártonhoz hasonlóan mindig megosztunk valakivel, isszuk a gyerekpuncsot meg a forralt bort és örül a szívünk, hogy valami nagyon szépnek kedvesnek és különlegesnek lehetünk a részesei.
Ruju
