Szóval végre elérkezett a 16. hét, és egy kis előrehozott ultrahang, némi vérvétellel párosítva. Az előző két terhességhez képest már igen gömbölű pocakom nem hagy kétséget, itt bizony jönnek a kis trónkövetelők.
Természetes, hogy a szekvenciális teszt az előzővel együtt annyira negatív lett, hogy szerintem alacsonyabb kockázatot már elvből nem fognak kiadni. Ez jó, remek, és közben már valóban férjhez is mentem, mert kelleni fog a papír majd a jövőben. Sokan kérdezték, hogy miért a téli fagyok közepette házasodtunk össze. A frappáns válasz pedig, hogy akkor éppen 10 millió okunk volt rá.
Viszont kiderült, maradunk a nőies vonalon, mert kislányok jönnek újra a családba. Én örültem, mert így nem kell a fiú ikreknek hároméves korukig rózsaszín tüllszoknyában rohangálni majd a kertben.
Aztán amire az ember nem is gondol, hogy ebből még baj lehet. Egypetéjűek, de szerencsére külön belső burokban. Viszont egy közös méhlepénnyel. Szóval nagyjából öt perc múlva már kaptuk is az információt, hogy itt bizony 10 százalék eséllyel léphet fel valamilyen komolyabb szövődmény köztük: az iker-iker transzfúziós szindróma. Ráadásul az egyik baba kisebb, ami ebben a korai korban még nem szokásos. Az ultrahang specialista doktor néni meg kezdeti lelkesedésünket alaposan letörte, hogy borúsan megjegyezte: ez ebben a felállásban nem lesz egy mosolygós terhesség. Férj persze már a buszon hazafele googlizta az információkat és pánikolt kedélyesen, én meg nyugtattam: nem lesz gond.
Az ultrahangos orvos tanácsára bejelentkeztünk egy magzati szívultrahangra és kéthetenkénti ellenőrzésre is. „Most már” férj mivel műszaki vonalon nem fogad el, csak hiper-szuper gépet, már biztos voltam benne, ez drága mulatság lesz, de fő a biztonság.
A 19. héten lett máris egy negatív szív ultrahangunk, de majd azért újra ránézne a doktornő, és egy igen jó genetikai ultrahang is, ami alig 4-5 napnyi eltérést mutatott. Szóval megnyugodva csattogtam el a dokimhoz, hogy itt nincs semmi gond. Méhszáj zárt, bent minden oké. Persze a kéthetenkénti ellenőrzés maradjon, mert ki tudja, mit hoz a sors.
Két hét múlva páros lábbal rugdaltam el dolgozni a férjem, hogy egyedül is el tudok menni ultrahangra, őt meg a munkája amúgy is külföldre hívta, így kisebb huzavona után elment a reptérre. Anyukámra bíztam a meglévő két rosszcsontot, és vígan vonatoztam ismét Budapestre. Így ismertem meg a harmadik ultrahangos dokit is, aki nagyjából öt perc elteltével csak annyit kérdezett, hogy felvilágosítottak-e az iker-iker transzfúziós szindrómával kapcsolatban?
Ott megállt bennem az ütő. Jeleztem: tudom, miről van szó, és csak bámultam a nagy képernyős plazmatévét, amin a babáim haskörfogata közötti különbség még egy igen laikus számára is nyilvánvaló. Nagyjából egy virsli és egy jól megtöltött hurka keresztmetszeti képéhez tudtam hasonlítani.
(Folyt. köv.)
lolacska
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
