Előre szólok, ez most egy hisztiposzt lesz, tanulságok nélkül, mindössze a mérgemet akarom világgá kiabálni a saját jobb közérzetem reményében.
Egygyermekes szülőpár vagyunk a férjemmel, egy 4,5 éves kislánnyal próbálunk túljutni a hétköznapok nehézségein - és persze a szépségein is. Ez a kislány immáron óvodás, az oviban pedig közeleg a négy hetes zárás. Már tavasszal megbeszéltük a férjemmel, hogy két hetet én, két hetet ő lesz otthon vele, a munkahelyen kiadták a szabadságokat, minden ment, mint a karikacsapás. Azonban egy hónappal ezelőtt változtak a tervek, a férjemet felvették egy új helyre sokkal jobb feltételekkel. Egy probléma akadt csak: legkorábban augusztusban tudnak neki nyári szabit adni. Addigra az ovizárás számunkra már csak a múlt lesz.
Nem ijedtünk meg, mivel nekem olyan munkahelyem van, ahol létezik a home office, így gondoltam, jobb híján kikérem magamnak a maradék két hetet, és majd otthonról dolgozom. Hiszen idén még nem kértem egyszer sem, ezzel szemben mások minden gond nélkül megkapják mindenféle komoly, esetleg komolytalanabb indokkal (a teljesség igénye nélkül: jön a vízóra-leolvasó, másnapos vagyok, hazalátogattam a szülőkhöz, nem akarok még visszamenni Pestre, a barátnőm kutyájára kell vigyáznom... stb.) Szerintem egyébként ezzel semmi baj nincs, egyáltalán nem olyan a munkánk jellege, hogy az megkövetelje az irodai jelenlétet.
Szóval félrehívtam a főnökömet, elmeséltem, mi a helyzet, mit szeretnék és vártam a választ. Itt jött a feketeleves:
„Ez egy munkahely, nem charity-pont.”
(Ezt ő monda így, nem is szeretném megváltoztatni.) Most az egyszer megadja, de ezentúl ha a gyerekre kell vigyázni, oldjam meg másképp. Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam a megdöbbenéstől. De annyira sem – pedig kellett volna –, hogy elmagyarázzam neki, hogy annyira azért nem egy nagy buli ám nekem ez az otthoni munka gyerek mellett. Sőt... Nem véletlenül nem szoktam kérni szinte sohasem.
Most itt ülök, írom a posztomat, és komolyan nem értem, miért vörös posztó néhány ember szemében a gyerek. Nem értem miért elfogadhatóbb indok a home office-ra az, ha előző este buliztam és most szarul vagyok, mint az, hogy nekem a gyerekemre kell vigyáznom. A legjobban pedig azért bánt ez az egész, mert baromira nagyon próbálok odafigyelni, hogy ne én legyek a „kisgyerekes anya, akivel mindig baj van”. A betegségeket is 70-30 százalékban a férjem vitte, mert a régi helyén ő ténylegesen lehetett home office-ban, és így nem esett ki senki a munkából, csak ha neki valami miatt bent kellett lennie, akkor voltam én otthon a gyerekkel. Némelyek saját betegséggel többet hiányoztak, mint én a kislányom miatt. Családbarát munkahely, vállalj minél több gyereket... Hát persze...
Első mérgemben azt gondoltam, akkor viszlát, én sem vagyok Teréz Anya, keresek egy másik helyet, de azután ezt az ötletet elvetettem, mert munkaidő és bejárás szempontjából nagyon ideális a mostani helyem. Igen, így megoldható, hogy a férjem viszi reggel a gyereket az oviba, én meg délután kényelmesen odaérek érte. Szóval végül a gyerek érdekei miatt maradok. De amúgy oldjak meg vele mindent, ahogy akarok. Rendben. Következő alkalommal, majd azt hazudom, a kutyához jön az állatorvos oltásokat adni, meg pont akkor lesz az éves karbantartása a lépcsőházunknak, vagy nem tudom. Lényeg, hogy a gyerekemhez köze ne legyen, mert ez a hely nem charity-pont, hanem munkahely.
Orsi
