Nézem a monitort, ott van, dobog a szíve. A doki ki is nagyította nekem, hogy lássam, most türelmesen várja, hogy jól bevéssem a képet, és elbőgjem magam a megkönnyebbüléstől. Reggel jöttem, bejelentkezés nélkül, mert hétfőn véreztem, és a tüneteim is enyhültek, szóval bepánikoltam.
illusztráció
Persze nem mertem elmenni az orvoshoz, míg a férjem haza nem jött, azt éreztem, nem bírom ki a rossz hírt még egyszer egyedül. És elkönyveltem, és három nap elég volt, hogy bele is nyugodjak, hogy ennek is vége. Nem, nem zavart, hogy továbbra is megvan minden vacak tünetem, a fejemben az dobolt, hogy a múltkor is így kezdődött.
Esélyes, hogy terhes vagyok, válaszoltam a doki múlt heti 'miben segíthetek'-jellegű kérdésére, mire ő összehúzta a szemöldökét, és megkérdezte, ez alatt pontosan mit értek? Pozitív teszt, vagy ilyesmi? Mondtam, igen, pozitív tesztek (halványan elnéző mosoly), elmaradt vérzés, három hete csillapíthatatlan émelygés, mellfeszülés, székrekedés. Hm, mondta, ez tényleg esélyes, nézzük meg. Mikor volt az utolsó vérzés, kérdezte, én mondtam, ő meg csak nézett; megpróbáltam kibírni a szívhangig, magyaráztam. Bólintott, értette. Akkor is alaposan megnéztük a pacát a képernyőn, korának megfelelő méretű, dobogós szívű paca, honnan látják, hogy ebből ember lesz egyszer, nem tudom... de nagyon megható, ahogy ott dobog.
Kaptam aztán egy marék beutalót, labor, belgyógyászat, ultrahang, egyebek, és közölték, hogy mindent majd a 12. héten, egy nap el tudok intézni. Eltátottam a szám: már nem úgy van, hogy első védőnői jelentkezés betöltött 12. előtt? Nem, mondta az orvos komolyan, néhány éve már csak akkor adnak kiskönyvet, ha az első trimnek rendben vége, ne legyen még azzal is nagyobb az esetleges csalódás. Aláírtam a dolgot, komolyan igazuk van. Nem is volt semmi komolyabb agybajom - mindjárt néhány nappal későbbig.
Az első pániknak - úgy tűnik - vége. Kicsúszott a számon, hogy már csak a 18. heti ultrahangnál lesz egy pánik, de az orvos legyintve közölte, hogy aham, aztán már csak a 32. hétig húzzuk ki, csak a szülést éljük túl, és akkor már csak az alszik/nemalszik, eszik/nemeszik mozog/nem mozog, hízik/nemhízik témaköre van hátra, meg a suli, meg a párválasztás... soha nem lesz vége.
Na, ja. Tudnám, miért akarjuk ezt mégis. Mert akarjuk, és újra akarjuk. Én - esküszöm! - most utoljára. Bár az orvos erre is csak azt válaszolta kedvesen: láttunk már karón varjút, kedves, soha ne mondja, hogy soha...
Banyavári
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
