2018 márciusában PCOS-el és inzulinrezisztenciával diagnosztizáltak. Több nőgyógyász is azt mondta, hogy annyira vészes a helyzet, hogy nagyon nehezen lehetne kisbabám. 2019. januárjában úgy döntöttem, hogy elengedem a dolgot, fiatal vagyok még, majd jön a baba, ha jönnie kell. Nem sokkal később, februárban pozitív lett a terhességi tesztem, ami miatt nagyon boldogok voltunk.
A terhesség zavartalanul ment, végig igen aktív voltam. Minden vizsgálat jó eredménnyel zárult. Aztán a vége felé közeledve, a 34. héten a szokásos nőgyógyászati látogatáson nagyon magas vérnyomást mértek az asszisztensek. A doki, látva a vérnyomásomat, ami visszamérve is nagyon magas volt, még aznap beküldött a kórházba, hogy ott csináljanak egy sürgős labort, mivel ő toxémiára gyanakodott. Be is mentünk a kórházba, pár óra várakozás után haza is küldtek, mivel a vér, illetve vizelet eredmények tökéletesek voltak.
A 36. heti ultrahang vizsgálatra egy héttel későbbre kaptam időpontot. El is mentem, megvizsgált a szonográfus hölgy, ám a szokottnál hosszabb ideig vizsgálódott. Kérdezősködött, számolgatott, majd a vizsgálat végén közölte, hogy a magzat jóval kisebb a kelleténél. Első terhességem volt, így nagyon megijedtem, nem tudtam, hogy mi történik ilyen esetben. Lementem a szülészeti osztályra, ahonnan hazaküldtek, hogy nem tudnak mit csinálni. Olvasgattam az interneten, ahol ilyenek jöttek velem szembe, hogy retardált a magzat és hasonlók. Ezután pár nappal ismét mentem nőgyógyászhoz, aki a magas vérnyomást összefüggésbe hozta a pici méretekkel. Azt mondta, hogy másnap be kell feküdni a kórházba, úgy készüljek, hogy még a héten baba lesz.
Péntek reggel be is feküdtem a kórházba, minden nap ctg, szombaton ultrahang vizsgálat, a baba még mindig nem nőtt egy grammot se. Szombat este megkeresett egy nővérke, hogy este 10-re menjek hátra a szülőszobára, ballont helyeznek fel, beindítják a szülést. Meg is kaptam a ballont, amitől pihenni nem tudtam túl sokat, illetve ideges is voltam, hogy mi fog történni.
Reggel 6-kor levették a ballont, majd előkészítettek a szüléshez. Kb. 8 óra körül jött a nappalos doki, hogy burkot repesszen, illetve kötöttek be oxitocint. Az oxitocintól folyamatosan esett le a baba szívhangja, így kérdéses volt, hogy sikerülhet-e a hüvelyi szülés. Kb. 10-re 3 perces fájásaim voltak, viszont a méhszáj nem tágult, nem vékonyodott. 11-re lecsöpögött az első adag oxitocin, így utána elmehettem zuhanyozni, illetve sétálhattam kicsit a szülőszobán. A mozgástól egyre jobban megindultak a fájások, viszont sajnos hamar vissza kellett mennem, mivel figyelni kellett a kicsi szívhangját. Délben újabb adag oxitocint kötöttek be, ami még jobban megindította a fájásokat, azonban a kicsi nem akart lejjebb jönni, illetve ezután is esett le a szívhangja.
Délután 3 körül már nagyon kimerült voltam, úgy éreztem, hogy sose lesz vége, nem bírom végigcsinálni, ragadtak le a szemeim, aggódtam a kislányomért, nehogy komplikáció lépjen fel. Ezután már nem figyeltem az időt, mivel nagyon durva fájások voltak már ekkor. Egyszer csak bejött az ügyeletes orvos, az osztályvezető főorvos és két szülésznő, megvizsgálták a baba helyzetét, illetve a méhszájat, majd elkezdtek előkészíteni a császárra.
Amint végzett a szülésznő az előkészítéssel, éreztem, hogy megváltoznak a fájások, sokkal erősebb volt, mint eddig. Szóltam, majd hirtelen megjelent a doki, átalakították az ágyat, már csak annyit vettem észre, hogy nyomni kell. Egyik oldalon a párom, másik oldalon a doki fogta a lábam, hogy ne zárjam össze véletlenül se. A következő, amit hallottam, hogy majdnem kint van a feje, ezután hangos ollócsattanás. Sajnos nem sikerült a gátvédelem. Baromi nehéz volt, de utána pár nyomásból meglett a baba, 17:13-kor.
Számomra, akármennyire is történtek beavatkozások, nagyon pozitív lett a szülésélmény.
A szülésznő iszonyatosan profi volt, nagyon sokat segített, támogatott végig a vajúdás és a szülés közben. Illetve ami nekem nagyon sokat segített, hogy a párom végig jelen volt, fogta a kezem, együtt lélegzett velem, amikor látta, hogy jönnek a fájások, extrán koncentrált ő is arra, hogy velem együtt ellélegezze a fájásokat. Nagyon hálás vagyok, hogy sikerült egy egészséges pici babát a világra hoznom, aki valóban igencsak kicsi volt. 47 centivel és 2230 grammal látta meg a világot a mi csodababánk.
Mint kiderült, a magas vérnyomás miatt a 34. héten megállt a babánk a növekedésben, ezért lett ilyen kis picuri. Szerencsére semmilyen komplikáció nem volt, így három nap múlva már itthon is voltunk.
Azóta is hálás vagyok a szülésznőnek és a páromnak, akik rávezettek, hogy hogy lehet hang nélkül, mosolyogva szülni.
Viki
Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:
Elfolyt a magzatvíz, azonnal jöttek a tolófájások
Tolófájás nélkül kellett nyomnom
Tartsa vissza a tolófájást, még foglalt a műtő!
