Játékteszt sorozatunkban ma egy partijátékot mutatunk be, melyet a felnőttek éppúgy élvezhetnek, mint a gyerekek. A Firkaland többoldalas játékszabálya ne riasszon el senkit, amint felfogja az agy a feladatokat és megismeri a játék kellékeit, a homály abban a pillanatban eltűnik, és minden érthetővé válik. A 12,5 éves nagylányomnál elszakadt a cérna, és némi hisztit levágott, hogy ez túl bonyolult, majd nagy dérrel-dúrral kivonult a szobából. Maradt még két csillogó szempár, aki alig várta, hogy az édes jó anyja megértse a játék lényegét, és gyereknyelven el is magyarázza azt. Aztán a nagylány is visszatért, én pedig összefoglaltam neki a játékszabályokat. Megkísérlem írásban is, bár nem lesz egyszerű (holott játszani tényleg az).

A körítésről (Árkádia öreg királya lovagi tornát rendez, hogy a nyertes átvegye majd tőle a trónt) most nem beszélek részletesen. Mindenkinek van egy átlátszó, műanyag lapja és egy letörölhető filctolla. Van továbbá 42 db pálya (7 szinten), melyen meghatározott startról kell meghatározott célig eljutni – azaz csak a látványra alapozva lerajzolni az útvonalat a műanyag lapra. Ez így nem hangzik nehéznek, de természetesen az egyre nehezedő pályákon egyre több akadály és ellenség lesz, melyeket ki kell kerülni. Vannak olyan köztes célok, amelyek elérésekor jutalmat kap a játékos. A játékosok egyszerre (homokórával mért fél percig) dolgoznak saját lapjaikra – teljes mértékben a szemmértékükre hagyatkozva. A kör végén mindenki ráhelyezi az átlátszó lapot a pályára, és a szabályok szerint összeszámolja a pontjait.

Ellenség vagy akadály érintésekor mínusz pontokat kap a játékos, ha pedig csapdát érint a vonala, akkor büntető korongot kap, mellyel a következő kört nehezíti meg saját magának: például fél szemmel, bal kézzel, vagy kinyújtott könyökkel kell rajzolnia. Pontok a küldetés teljesítéséért járnak, de a mellékküldetések végrehajtásával össze lehet szedni többletpontokat és jutalomkorongokat is. A pontok összeszámolása után annyi mezőt kell előre lépni a pontozósávon, amennyi pontot szereztünk a körben. A pontozósáv egyébként zseniálisan lett megoldva: a játék dobozán, körben találhatók a számok, a játékosok pedig egy-egy (saját) figurával (karakterrel) díszített jégkrémpálcaszerű jelölővel léphetnek úgy, hogy a doboz oldala és fala közé csúsztatják a jelölőt a megfelelő számnál.

Vannak egyéb akadályok is: például lézersugarat kell hatástalanítani úgy, hogy mielőtt a lézeren átmennénk, meg kell nyomni (azaz a rajzolt vonallal érinteni) a hatástalanító gombot. Különleges szintekkel is találkozhatunk: egyes pályákon tündérek találhatók, melyeket ha érintünk, különleges játékszintet játszhatunk le. Lehet tovább is nehezíteni a játékot (bár mi idáig nem jutottunk el): mielőtt az órát elindítjuk, felcsapjuk a legfelső büntetés korongot, és a rajta lévő büntetést minden játékosnak alkalmaznia kell az adott körön.

Firkaland
Életkor: 8+
Játékosok száma: 2-5
Játékidő: 20 perc
Ár: 7690 Ft
Kiadó: Gémklub

A Firkalandban hét világ pályái találhatók, melyek egyre nehezednek. Javasolt az egyes szinttel kezdeni, és a nehezebbek felé haladni. (Mi is így tettük.) Nagyon érdekes felnőttként is ez a „vak” rajzolás, és persze izgalmas nézni a többieket is, hogy hogyan rajzolnak: gyorsan, elnagyolva, vagy precízen igyekeznek megoldani a feladatokat, milliméterről milliméterre haladva. A hangulat a tetőfokára hág, amint rákerülnek a műanyag lapkák a pályára, és a játékosok összedugják a fejüket és együtt számolják ki, ki hány feladatot teljesített és sajnálkoznak (vagy épp kárörvendenek), ha valamelyik játékostárs vonala büntetőtárgyhoz ért. Állítólag felnőtteknek még izgalmasabb a játék, ha olyan játékszabályokat találnak ki például, hogy minden kör előtt meg kell inni egy felest, de ezt még nem próbáltuk ki.

Tünde

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?