12. hét – már vártuk, hogy eljöjjön, bár majd csak a 13. hét után fogom képzeletben kipipálni az első trimesztert, mert nagyon sokszor azt olvasom, ilyen-olyan szakirodalomban, vagy csak mezei weboldalakon, hogy nem a 12. hét a fordulópont, hanem a 13. Úgyhogy egy kicsit még várok a pipálással.

Óhatatlanul is hasonlítgatom ezt a várandósságomat az elsővel, nézegetem az akkori fényképeket, és számolgatok. Vajon mikortól vált egyértelművé a pocakom oka, és most mikor lesz majd ez? Mivel egymagamban vékony vagyok (a BMI és egyéb kalkulációk szerint előfordul, hogy konkrétan az alultáplált sávba esem), szerencsés genetikával és gyors anyagcserével megáldva. Ebből kifolyólag viszonylag gyorsan eljön az idő, hogy kezd a hasam „gyanússá válni”, de aki nem ismer, még simán azt hiheti, hogy csak felszedtem pár kilót.

A fiammal kerek 20 kg-t híztam, mondjuk egyfolytában ettem (ez most is így van), és tény, hogy az utolsó hetekben rettentően vizesedett is a lábam, szülni is be nem kötött edzőcipőben mentem január végén, mert másba nem fértek bele az elefánt lábaim. Most 2,5 kg plusznál járok, és kicsit már gömbölyödik a pocakom is (lásd a képen, hogy milyen volt akkor, és most), ezért úgy gondoltam, hogy ideje elkezdeni kenegetni is. Tudom, hogy az, hogy kialakulnak e striák a gyorsan növekvő, folyton húzódó bőrön, nagyobb részt szintén genetika és hajlam kérdése, de úgy vagyok vele, hogy egyrészt ártani biztosan nem fog, másrészt jó érzés kencézni, ezt a feladatot pedig legutóbb is a férjem vállalta.

Azt sosem fogjuk megtudni, hogy krém nélkül mi lett volna, mindenesetre a hasamon egy csík sem lett, ellenben az egyik mellemen igen, és azt nem kentük. Most már oda is jut, főleg, hogy így a második körben sokkal hamarabb és gyorsabban elkezdtek nőni, mint múltkor. Nem bánnám, ha ezáltal a szoptatás most majd sokkal könnyebb lenne, mint előzőleg volt, mert akkor bizony jó pár hónapig sírva ciciztünk, a fiam azért, mert türelmetlen volt, én pedig azért, mert baromira fájt. Járt nálunk IBCLC tanácsadó, a védőnőnk is szoptatási tanácsadó, a kórházban is sokat segítettek (ezúton is köszönöm, Erika), és sem szervi/anatómiai oka nem volt egyikünk részéről sem, sem technikai hiba nem állt fenn, simán csak meg kellett szokni a folyamatot. Alig vártam, hogy vége legyen, de tudtam, hogy a babánknak nincs ennél jobb, ezért kitartottam, míg végül a hozzátáplálás annyira bejött a fiamnak, hogy gyakorlatilag 3 nap alatt teljesen leválasztotta magát, mindennemű probléma és cirkusz nélkül, éjszakára is. Nagyon hálás voltam érte, ettől függetlenül most is minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy anyatejes legyen a babánk, ameddig neki jó.

A másik, amit visszakerestem a fényképek között, az az volt, hogy mikor kezdtem el kismama ruhákat hordani? Ezekért egyébként ezúton is szeretnék köszönetet mondani a kitaláló(k)nak, mert nem kismama állapotomban is inkább a laza, sportosabb, „1-2 kisautót, kavicsot, csigaházat zsebre tenni képes” stílust preferálom, de így meg aztán végképp. Mivel tudtuk, hogy legalább még egy babát szeretnénk, anno minden kismama ruhámat eltettem, és most nagy boldogsággal bányásztam elő a gyűjteményemet, amelyet persze muszáj volt bővíteni pár új darabbal.

Egyébként a kisfiam összes ruháját is eltettem/elteszem, úgyhogy, ha ismét fiúnk lesz, enyhe túlzással ruhát egy darabig nem kell majd vennünk neki, hiszen még az évszakok is ugyanazok lesznek, révén mindkétszer január végére-február elejére voltam/vagyok kiírva. Persze elképzelhető, hogy kisebb vagy nagyobb baba lesz (a kisfiam szép szál legény volt, 57 cm és 3450 gramm, így az 50-56-os ruhákat nem is tudtam ráadni, egyből a 62-es mérettel kezdtünk), és persze az is lehet, hogy kislány lesz, akire akkor sem fogok kék kisautós rugdalózót adni, ha rajtunk kívül senki sem látja és senkit sem érdekel.

A férjem szerintem már elmorzsolt pár imát, hogy mi lesz velünk, ha egy komplett, új, kislányos ruhatárat is össze kell gyűjteni. A kisfiam jelenleg 98-as ruhákat hord, cipőből egy évben legalább kétszer vált méretet, és az összes, eddig általa kinőtt holmi egyforma, átlátszó dobozokban, méret és típus szerint válogatva, felcímkézve sorakoznak az anyósom raktárában (ezúton is köszönöm, hogy nem szólt még érte, mert irtó sok helyet elfoglalunk a cuccainkkal), nagyjából 40 darab 20 literes dobozka. Vállalom, hogy ez kissé túlzás, és hogy ez is egy mániám, de imádom öltöztetni a gyereket, és már előre fáj a szívem, amikor majd el kell ajándékoznom vagy adnom az évek alatt levadászott kincseket. Ha pedig lányunk lesz, az ég óvjon mindenkit, mert minden anya tudja, hogy míg a fiú ruhák az üzletekben 2 sorban elférnek, addig a lányosak 8 sornyiban vannak. A játékokról pedig már inkább nem is beszélek.

Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Anna
 

Anna előző naplóját itt találod!