A fiam 18 hónapos és szopik. Ezt a tényt napról napra nehezebben viselem. Ő a harmadik gyerekünk. A nagylányom 24 hónapos koráig szopott, a nagyfiam 21 hónapos korában választotta el magát. Hat hónapos korukig mindketten csak anyatejet kaptak. Mindkettőnél jól működött az elválasztás: a hozzátáplálásnál havonta kiváltottunk egy-egy szoptatást szilárd étellel, így egyéves korukra már csak reggel ébredés után és este lefekvés előtt igényelték az anyatejet.
Gondoltam, most is ez lesz. A pici fiam 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, aztán megkezdtem a hozzátáplálást. Szépen fokozatosan kiváltottam nála először az ebédet. Azaz csak váltottam volna, mert – bár a szilárd ételt szívesen fogadta –, nem volt hajlandó lemondani a szopiadagjáról. Először azt hittem, nem lakott jól. Aztán azt, hogy szomjas. De végül be kellett látnom, hogy neki maga a szoptatás hiányzik. Sebaj, gondoltam, majd ha elindul, leköti magát, nem akar állandóan a mellemre kéredzkedni. Nos, nagyot tévedtem, mert jöhetett bármi, ő ragaszkodott a szoptatáshoz, naponta 6-szor, plusz éjszaka 2-szer.
Betöltötte az egyéves kort, járni, majd beszélni kezdett, de a szoptatások számát csak nem tudtuk napi 4-5 alá szorítani. Időközben visszamentem a főiskolára is, amit a baba születésekor félbehagytam. Az első néhány alkalom maga volt a pokol. Reggel 5-kor szoptattam meg indulás előtt, és este 6-kor szoptattam meg, hazaérkezéskor. Addig a mellem fájt, feszült a tejtől. Ő – apa elmondása szerint – teljesen jól elvolt a pótlásként kitett teával, tejpéppel, gyümölccsel és neki főzött étellel, amíg haza nem értem. Amint meglátott, rákezdte a jellegzetes – szoptatást kérő – sírását, és abba sem hagyta, míg meg nem kapta a jussát. A hét többi napja ugyanúgy telt, a szoptatások száma – bárhogy trükköztem – nem akart csökkenni.
Mikor 17 hónapos lett, már éreztem, hogy – vessetek meg, ha akartok – teher nekem a szoptatás, nem akarom már tovább csinálni. De mivel még naponta 4-5 alkalommal szopott a babám, valahogy le kellett volna szoktatnom, mert a tejem csak nem akart apadni. Fordultam doktornőhöz, védőnőhöz, mindkettő azt mondta, hogy szoptassam csak, ameddig akarja. De mi van, ha ÉN NEM AKAROM? Előfordul, hogy rászorít a mellemre a fogával, hogy csillagokat látok, vagy olyan erősen szívja a mellem, hogy fáj. Ha azt mondom, nincs tej, fáj anyának, a füle botját sem mozgatja, csak hajtja tovább, hogy „cici-cici”. Nem szeretek már szoptatni, szabadulnék, de nem tudok. A síró babámnak nem tudok nemet mondani, pedig tudom, hogy azt kellene. Hiába próbálom elterelni a figyelmét, csak percekre működik a dolog, utána kezdődik elölről a mantra: „cici-cici”. Játszunk, olvasunk, nevetgélünk. Rengeteget eszik, iszik. Nem válogatós. Sokat szeretgetem, puszilgatom. Minden tökéletes, csak ez ne lenne…
Mivel egy szakember sem segít, hogyan tudnám leszoktatni, kérlek, segítsetek! Volt valaki hasonló helyzetben? Hogyan oldotta meg? Már annak is örülnék, ha csak reggel-este kellene szoptatni, de még eddig sem tudunk eljutni…
kiriád
