V. EGY KIS PÁNIK
Eljött a szeptember vége. Kezdtek hűvösek lenni az éjszakák. Nekünk meg nem volt plafonunk. Néztünk fel a padlásra, és megállapítottuk, hogy bizony, hideg van így. Ráadásul kandallónk sem volt még. Férjem intézte. Azt mondta, megvan, hozzák, csak arra vár, hogy befejeződjön a burkolás, mert be is hozzák, és ne kelljen már nekünk a több száz kilós kandallót emelgetni. Egyik este jön kétségbeesetten: megrendelte a kandallót (azt hittem, már rég megtette), de nem a megígért 3-4 nap a szállítási idő, hanem 4-6 hét. Mi lesz így? Csak október közepén lesz fűtésünk.
A nappali és a folyosó nyílásába feltettem egy jó vastag függönyt, ami elég jól lefogta az éjszaka a padlásról leáradó hideget. A gyerekek szobájába betettünk egy kis olajradiátort, éjszakára bekapcsoltuk, és becsuktuk a szemünket, amikor a villanyóra a szemünk elé került. Számoltuk a napokat, hogy mikor lesz kandallónk. Aztán mielőtt eljött volna a nagy nap, a férjem megmutatta nekem a kiszemelt darabot, és büszkén mondja, hogy napokon belül az étkezőnket fogja díszíteni. Olvasgatom a leírást, és szinte leesek a székről. Nem jó. Miért is nem néztem meg előbb? Hívom a férjemet, és mutatom neki, hogy látta-e, hogy a vízoldali teljesítménye 8 kW. Azt mondja, látta, de nem tudja az mit jelent, de a befűthető légköbméter. És már nem tudok figyelni, kattog az agyam, hogy most mi lesz. Valószínűleg újabb egy hónap várakozás. Hová menjünk addig, a gyerekek miatt ezt nem lehet… Látja, hogy nem figyelek, megkérdezi, mi is az a vízoldali teljesítmény. Mondom neki, hogy a legegyszerűbben úgy tudom elmondani, hogy amennyi a vízoldali teljesítmény, annyi teljesítményű radiátort lehet maximum rákötni.
Hozza a jegyzeteit, nekünk most van 11, és lesz még 2. De hát a légköbméter… Elmagyarázom azt is: ahol áll a kandalló, annak a helyiségnek akkor kell radiátor, ha a légköbméter meghaladja azt, amit a kandalló be tud fűteni. Nem érti. Látom rajta, hogy feszeng, mert ezt az egy dolgot bíztam rá, és nem sikerült megcsinálnia. És mindjárt itt a kandalló, megrendelte. És drága. Nagy levegő, leülünk. Elmagyarázom neki, hogy ha neten rendel valamit, azt visszamondhatja. Még akkor is, ha már kihozták, és nem használta, de nem jó. Látom, hogy kicsit megnyugszik, de még mindig pánikol egy kicsit, hogy akkor most mi lesz. Hiszen ő ezt a kandallót több hét kutatása után találta. Leülök a géphez, beírom a keresőbe, hogy vízteres kandalló. A találatok közül megnyitom az elsőt. Jónak tűnik. Megnézem a műszaki adatokat: van mindenféle méret, teljesítmény, kivitel. Szuper. Lázasan keresgélek, majd úgy fél óra múlva odahívom a férjemet: nézd, ez jó lenne, szerinted? Az álomkandallónk: a vízoldali teljesítménye 15 kW, de van 17 is. Nem nagy, jól néz ki, és még egy kis sütő is van a felső részében. Hirtelen kisüt a nap, és már tervezünk.
Hogy hideg téli estéken milyen jó lesz nézni a lobogó tüzet, érezni a frissen sült hús, vagy kenyér, vagy sütemény illatát… Már csak egy kérdés van: mikor tudják hozni? Nem írogatok, szokásaimtól nagyon is távol áll a telefonálás, de most megteszem. Felhívom a céget, előadom a gondomat: mindjárt itt a tél, itt a két kisgyerek, kandalló kell sürgősen, mert kiderült a máshol megrendeltről, hogy nem jó. Kedvesek, várjak egy percet. Nem egészen egy perc múlva hallom a motozást, valaki visszajött a telefonhoz. Jövő héten jön a kamion, van még rajta a kiszemelt típusból kettő is, ha most megrendelem, akkor biztos, hogy megkapom. Naná, hogy megrendelem.
Közben jött ugyan egy erősen fagyos hétvége, de azt anyukámnál vészeltük át mindhárman, míg a férjem Ausztriában dolgozott. Ideális időzítés volt, pedig teljesen véletlenül jött ez a munka. Amikor hazaértünk, másnap itt volt a kandalló. Ugyanazon a napon végre lett plafonunk is. Második napon beszerelték a kandallót, a radiátorokat, és befűtöttünk. Azt hiszem, soha olyan jó meleg nem volt még kályhánál, mint akkor nálunk.
Aztán jöttek a melegek…
VI. VÉGE VÉG NÉLKÜL
Októberben elkészült a konyhabútor, a nappali bútor, az előszobabútor, a meszelés, a festés, a szigetelés (külső a tégla és ytong részeken), és birtokba vettük az új lakásunkat. Elkezdtünk kipakolni a dobozokból. Kezdtük kiűzni a port, a párát, a reménytelenséget. Eközben persze a férjem dolgozott. Augusztus vége után annyit, hogy átlag hetente egyszer Pesten aludt. Szeretett volna többet segíteni, főleg a gyerekek körül. De tudtuk, hogy ha nem fejezzük be szeptemberre, akkor ez lesz.
Van tanulsága is a dolognak. Több is. És vannak szállóigévé vált mondatok. Hogy mik ezek? Hát az egyik tanulság az, hogy meg lehet ezt csinálni így is. Vannak nehéz pillanatok, vagy épp hetek. Vannak nagyon kemény, és fárasztó napok, amikor este lefeküdni nem volt erőnk, csak ültünk kint az ytongpadokon, és néztünk fel az égre, és elaludtunk ott ülve. De ha nem fogunk össze mi ketten, nem tudtuk volna végigcsinálni. Kellett hozzá az én minden tapasztalatot felülíró optimizmusom, és a férjem minden haladás ellenére meglévő pánikszerű félelme. Az optimizmusom átlendítette őt a legnehezebb időkön, az ő félelmei pedig arra sarkalltak, hogy ne csak álmodozzak, hanem megoldjak dolgokat. Kellett hozzá a gyerekek viháncolása is. Erőt adott, nevetést. Nem is tudom, mi lett volna, ha nincsenek itt. Ha valaki vigyázott volna rájuk a nyáron, nem éltünk volna át ennyi kalandot együtt. Nem ültünk volna a még ablak nélküli, poros „nappaliban” téglákon és deszkákon jégrémet kanalazva. Nem szedtük volna békákat kisvödörbe, és nem kacagtak volna akkorát, amikor elugrott előlük egyik-másik. Nem tudtam volna meg például, milyen hangosak is éjszaka a birkák – két napig egyetlen nyílászárónk sem volt.
Az egyik kedvenc mondatom, a már említett: „nem tudom elképzelni” volt. Azóta már más téma kapcsán is említette a férjem, és nevetett jóízűen. A másik ilyen a „majd áthidaljuk”. Ugyanis számomra felfoghatatlan mennyiségű áthidalót vettünk. Volt olyan, hogy egy ablakhoz három is kellett. Vastag vályogfalak ugye. Aztán amikor arról beszélgettünk, hogy a folyosó és a nappali közti különbséget hogyan hidaljuk át, már nevettünk. Hogy máshogy, mint lejtős ösvénnyel. Gyalog galopp után szabadon. Aztán volt a „valahová tettem”. Egy olyan házban, ahol egyetlen helyiség sincs, amihez ne nyúlnának hozzá, nem olyan egyszerű megtalálni egy-egy ritkán használt tárgyat. Sokszor a gyakran használtat sem. Egyszer a férjem azt mondta, hogy ha letesz valamit, akkor az többé nincs meg. Így nem tesz le semmit. Kérdeztem, hogy ezt hogy csinálja. Mire a válasz: „egyszerűen. Nem is fogok meg semmit”.
A szállóigévé vált mondatokon ma is tudunk nevetni, pedig éppen ebben a pillanatban, amikor írok, a munkások még dolgoznak odakint. Január van. Ebből is sejthető, hogy nem végeztünk. Decemberben, épp karácsonyra készült el a pince. A krumpli a kamrában, a répa, a kelkáposzta a pajtában, a hagyma, a fokhagyma a konyhában van. Ami meg tönkrement, az tönkrement sajnos. De nem sok ilyen van. Készült vagy 35 bébiételes üvegnyi házi ketchup, 20 ugyanilyen üveg sűrített paradicsom, baracklekvár, lecsó. Van a fagyasztóban borsó, tök, kapor, egy kevés zöldbab is.
Most épül a műhely, és a vendégszoba, valamint a fedett terasz. Aztán lesz még autóbeálló, meg térkövezés. És lesz majd szőlőlugas is. A másik oldalon meg egy pergola lilaakáccal, és édes illattal. Mögötte egy kis kerti sütő, bográcsozóval. A teraszról lehet majd odamenni. A terasz mellett fűszerkert lesz, illatos fűszernövényekkel: rozmaringgal, kakukkfűvel, levendulával, mentával, csomborral, rebarbarával, bazsalikommal, majorannával, petrezselyemmel (fodros levelűvel), és még ki tudja mivel. Ez épp a konyha és a bográcsozó közt lesz. Gyakran mesélek róla esténként a gyerekeknek, a férjemnek. Mert nem adom fel az álmokat.
keszzsu
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
