Jött a kiírt idő – baba sehol, én, mint egy bálna, derékfájással , mert nyomott egy ideget a gyerek. És persze mindenki hívogatott, hogy
„Egyben vagy még?”
Aztán a ctg-n jött egy fájás. És nem éreztem semmit. Egyujjnyira ki is tágultam szerdára. De azon kívül semmi. Péntekre „elpárolgott” az összes magzatvíz, ezért úgy beszéltük meg, hogy másnap beindítják a szülést. Ami részben jó, részben nem. Családot, barátokat körbetelefonáltunk. Reggel be a kórházba, adatokat felvették, aztán csapjunk a közepébe!
Első vizsgálat, szülésznő: a helyzet semmit nem változott. A vizsgálat nem fájd, inkább kellemetlen érzés volt. Derekam kettészakadt, szóval az jobban fájt. Jelzem, szülés előtt két héttel már úgy fájt, hogy beleőrültem, és utána még két hétig nagyon fájt. Jött a főorvos. Na, ő a hatalmas kezeivel nem volt olyan gyengéd. Persze elnézést kért, de nagyon fájt. A méhszáj hátrafordult, a gyerek nem tud beilleszkedni, ezért vissza kell fordítani. Szupi, mondom én – és persze kúsznék le az ágyról, hogy fejezzük be, én innen hazamegyek, maradjon még a gyerek, ha akar.
Aztán jött a szülésbeindítás. Zselés módszerrel, mert ugye magzatvíz nincs, ezért burkot nem tudnak repeszteni. Vissza a szülőszobába. Várunk, várunk. A szülésznő azt mondta, itt legkésőbb 14 órára baba lesz. Na, akkor azért megörültem nagyon, hogy mindjárt látom a fiamat. Még több vizsgálat, kanülbehelyezés, sorra pattantak szét az erek, egyszóval nem volt kellemes. Beindultak a fájások. Ctg-n minden rendben, én váltogattam a pózokat, mert egyre erősebben fájt. Férjemmel apás szülést akartunk. De így utólag belegondolva, én voltam-vagyok a legbüszkébb feleség, mert a férjemet még soha nem láttam ilyen nyugodt és higgadt embernek, mint azon a napon.
És a fájások nekem úgy tűntek, hogy egy percig tartanak és negyven másodpercig a pihenés. Persze nem így volt, de ilyenkor más az ember ítélőképessége. Jött újabb vizsgálat, fájás van, de odalent nem változott semmi. A méhszáj megint elfordult, és egy ujjnál nem jutottam előrébb. A doki mondta, ebből császármetszés lesz. Én elszomorodtam, mert pont nem ezt akartuk.
Császármetszés
A család kint tobzódott, nagyon várták már az unokát. A végén belementünk,október 29-én 2800 grammal és 49 centivel megszületett szerelmünk gyümölcse. Sajnáltam, hogy nem láttam a férjem arcát, amikor először meglátta a fiát, de örültem, hogy minden rendben a picivel, mert a császár alatt derült ki, hogy nem is tudtam volna megszülni, mert a köldökzsinór annyira a kis nyakára volt szorulva, hogy már lilult a kis feje.
Szóval 40 hét és 9 nap kellett ahhoz, hogy az én életem értelme, akit mindennél jobban szeretek, megszülessen. Voltak azóta nehézségek, de erről majd máskor. Minden leendő anyukának, és akik már anyukák, üzenem, hogy a legjobb érzés a világon, amikor először meglátod a babádat. Mi, nők az anyaságra születtünk!
Julcsi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
