teherbe esés

Már rég szerettünk volna kisbabát. De valahogyan nem jött össze. Aztán egyszer nem látogatott meg a Mikulás. Persze fájt a hasam, mint ahogy szokott, de semmi. Arra gondoltam, felfáztam.

Aztán vettem egy tesztet, mert csak motoszkált bennem, hogy valami lehet. De a teszt negatív lett. Ezzel le is tudtam, hogy felfáztam, ezért késik. Késpbb megint vettem egy tesztet, mert már három hete nem jött meg. És hétfő reggel hajnal négykor megcsináltam. (Ekkor ébredtem fel, hogy szomjas vagyok, és gondoltam, egyúttal megcsinálom.) Vártam, vártam, de sokáig nem kellett, hamar megjelent két csík. Na, akkor nem az öröm lett az első, ami eszembe jutott, hanem hogy

„Te jó ég, terhes vagyok!”

Most mi lesz? Annyira ideges lettem, hogy úgy remegett a kezem, hogy a két csíkból majdnem egy lett.

Egyelőre titokban tartottam. Férjem sem tudta. Az egyik nagyon jó barátomnak szóltam, aki későbbiekben sokszor vitt-hozott a vizsgálatokra. Na, hív, gyorsan nőgyógyász, szerdára kaptam időpontot. Elmondtam, miért is mentem. Gondolta a doki, ha mar úgyis ott vagyok, akkor megcsinálja a kötelező vizsgálatokat, és csak utána foglalkozik a babatémával.

Mivel még nem voltam soha terhes, én filmekben látott hasi ultrahangra készültem. De amikor a doktor felvilágosított, hogy mit csináljak, akkor lefagyott az arcomról a mosoly. És persze összeszorítottam a lábam, hogy azzal ide nem nyúl be. De megnyugtatott, hogy ezt csak így lehet, és nem fog fájni. Hát így is lett. Akkor mondta, hogy

„Aham… tényleg látok valamit.”

Én egyből azt kérdeztem, hogy egy-vagy kettő? Nálunk pont benne van a pakliban az ikerterhesség.

De szerencsére akkor felém fordította a monitort és mondta, hogy négy hetes vagyok, én pedig örömömben elkezdtem sírni. Akkor éreztem, hogy ennél csodásabb dolog nem is történhetett volna velem. Később tali a dokival, van szívhang, a picivel minden rendben. Akkor éreztem, hogy elmondom az apukának is.

Vasárnapra terveztem: szépen megterített asztal, finom ebéd sütök szerencsesütit, abba beleteszem, hogy „Apa leszel!”. Na, de a sors közbeszólt. Hétvégére olyan beteg lettem, hogy mindenem folyt. Férjem meg nyomta volna belém a gyógyszereket megállás nélkül. De mivel nem mertem semmit bevenni, sorra visszautasítottam, aminek következtében már kezdett aggódni, hogy nem vagyok jól. Ezért vettem egy nagy levegőt, odahívtam magamhoz, leültettem és elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Mutattam képet a kis pöttyünkről, mert akkora volt még akkor. Az arcára volt neki is írva minden, mint nekem, amikor megtudtam. Persze örült neki.

A terhességem elég tünetmentes volt. Sok gyomorsavam volt, egy szagot nem bírtam, és igazából az ételekkel úgy voltam, hogy kétnaposan már nem bírtam megenni. De én ezekkel nem foglalkoztam, mert annyira nem volt vészes. Mindenre volt jó megoldás.

Növögetett a hasam. Baba rendben, egyre több mindenkinek elmondtam. Férjemmel úgy beszéltük meg, hogy addig dolgozom, amíg bírom, de a nyolcadik hónapot már ne bent töltsem. Ez így is lett. Itthon mindent előkészítettünk szép lassan. Ez a fészekrakó ösztön működött nálam, mert nyolc és fél hónapos terhesen még ablakot mostam, függönyt vasaltam. Kórházi cucc összekészítve, telefonszámok a gyorshívóban. Szóval csak vártunk.

Szuperjó szülésznőt fogtam ki, aki negyven éve a szakmában dolgozott. Nyugodt, higgadt, és engem is megnyugtatott, hogy ott lesz velem.

(Folyt. köv.)

Julcsi

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?