Olaszok és magyarok. Politikusok. Katolikusok. Életvédők. Mi a közös bennük? Abortuszellenesek.

Carlo Casini, az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának elnöke (és egyben az olasz életvédő mozgalom elnöke) nemrég bejelentette, hogy az a céljuk, hogy az Európai Chartában feltüntetett alapvető jogok között szerepeljen, hogy a fogantatás pillanatában veszi kezdetét az élethez való jog. Ennek érdekében egymillió aláírást szeretnének gyűjteni. Ha ez sikerül, benyújtják a petíciót, amelyben kérik: minden megfogant gyermeknek joga legyen megszületni. Ez az egymillió aláírás kell ahhoz, hogy az Európai Bizottság garantálja az élethez való jogot a fogantatástól kezdve. 

A Lisszaboni Szerződés ugyanis 2012 áprilisától lehetővé teszi, hogy legalább egymillió európai állampolgár kérhesse az Európai Bizottságtól egy új jogszabály bevezetését. A Bizottságnak kötelessége, hogy választ adjon a javaslattevőknek.

Casini véleménye szerint fel kell ébreszteni az emberek lelkiismeretét, hogy ne törődjenek bele az élet ellen elkövetett erőszakosságokba, ne szemléljék azokat érdektelen nyugalommal. „Be kell teljesíteni, tökéletességre kell juttatni azt a történelmi folyamatot, amely az egyenlőség és az emberi méltóság nevében felszabadította a rabszolgákat, felemelte a négereket” – hangsúlyozta. Hozzátette: „Energiát kell adni Európának a valódi polgári és erkölcsi megújulás érdekében. Eredetileg alapító atyáinak gondolatai értelmében az Unió nem csupán gazdasági-monetáris egység kell, hogy legyen.” Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberi méltóság tiszteletén és előmozdításán, az emberi jogokon, az egyenlőségen alapuló Európa gondolata erőteljesen jelen van az uniós alapjogokban, az uniós intézmények szabályzatában – írta a Zenit hírügynökség.

A magyar Alaptörvény készítése során is sok port felkavaró kérdés (mely végül tompított verzióban került be januártól hatályos alkotmányunkba) nagy vitát generált.  Az elképzelés az életnek a fogantatástól való védelméről ugyanis teljes abortusztilalmat jelentene.

Reméljük, ha össze is gyűlik az egymillió aláírás a petícióhoz, az Európai Bizottság gyors és határozott választ ad az abortusztilalmat kezdeményezőknek. Mondjuk azt: nem.

 

 

Center

 

Forrás:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/europai-szintu-peticio-keszuel-megfogant-elet-vedelme-erdekeben

(külön köszönet Citabellának, aki kedvenc témájához a linket küldte)