Miközben szorgosan írjátok a szüléstörténeteket nekünk (bezzeganya@bezzeganya.hu - UGYE????:D) , egy olyan szülést mutatok be, ami a világ olyan részén zajlott, ahol nem meglepő vagy "alternatív" az otthoni szülés, és ehhez megvan minden eszköz, képzés, tudás és gyakorlat. Természetesen ilyenkor is szükség lehet hirtelen orvosi és kórházi beavatkozásra - de ha nem, a természet és a jól képzett bába teszi a maga dolgát, és mindenki örvend a boldog befejezésen. Hogy megy egy ilyen szülés? Lássuk...
"Mielőtt még terhes lettem volna, a férjemmel, Nathan-nel együtt egy gyógyszeres beavatkozás nélküli, természetes, otthoni szülést szerettünk volna. Viszont nem akartam "rendetlenséget" csinálni az ágyamban. A gondolat, hogy mindent fel kell takarítanom, miután megszülöm a babát, arra ösztökélt, hogy inkább egy kórházban praktizáló szülésznőt válasszunk. April (a választott szülésznő neve) tökéletesnek tűnt az első pillanattól fogva. Már az irodában való találkozásunk pillanatától kezdve tudtam, hogy nem kell tovább keresgélnem.
Tökéletes terhességem volt. A 31. heti találkozón April azt mondta, hogy otthon is szülhetek vele. Azt gondoltam, hogy "a dolgok okkal történnek", így nem haboztunk, hogy April-t válasszuk kísérőnek
Elkezdtük tervezni az otthonszülést, beleértve egy szülőkád bérlését is. Szeretem megtervezni a dolgokat, így 2 héten belül mindent megrendeltünk, és 1 héttel az esedékességem előtt mindent felállítottunk a nappaliban. Minden héten alig vártam, hogy találkozzak April-lal és megvizsgáljon. Nem kellett többé az észak-las vegasi otthonomból egészen Hendersonig utaznom. April nagyon sokat segített a táplálkozásomban is, mivel látta, hogy mi van a hűtőmben, és nem tudtam többé hazudni arról, hogy mit eszem!!!!
A 39. héten már készen álltam arra, hogy Jack megszülessen; nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Nathan jó katonaként jött velem sétálgatni a januári hidegben. Semmi sem működött, csak 1 cm-re voltam kitágulva, és nem voltak összehúzódások, még Braxton Hicks-típusúak sem. April végül azt mondta, hogy ha akarom, meglátogathatom az akupunktúrás Sharron Roth-ot, hátha ő természetes úton is beindítja a dolgokat. 2 látogatás után még mindig semmi. Vasárnap ebédet főztem.
April hétfőn visszajött, hogy megnézzen engem és a babát, de még mindig nem voltak összehúzódások. Kezdtem aggódni, hogy a kórházban fogok kikötni, hogy megindítsák a szülést. April folyamatosan nyugtatott, hogy minden rendben lesz. Én kezdtem úgy érezni, már sose indul be…. Kedden April meglátogatott, én és a baba orvosilag még mindig jól voltunk, de én már készen álltam, hogy vége legyen, és a karjaimban tarthassam Jacket.
Azt hittem, soha nem jön el az idő, hogy összehúzódásaim legyenek, de eljött... Kedd este. Soha nem gondoltam volna, hogy eksztázisban leszek, amikor összehúzódásokat érzek (ne aggódjatok, az izgalom rövid ideig tartott). Este fél nyolcra a fájások elég erősek voltak ahhoz, hogy April felajánlotta, hogy átjön, és megnéz engem és a babát. Amikor 21:30 körül ideért, azt hittem, hogy csak órák kérdése, hogy Jack megérkezzen, mert úgy éreztem, hogy nyomnom kell. Egy kis idő után a WC-n, majd a kádban, de egyszerűen nem haladtam előre. April csak 3-4 cm-es tágulást mért, de a baba szívverése tökéletes volt. Ekkor kétségbeestem... Olyanokat kezdtem mondani, hogy "vigyél be a kórházba", "gyógyszer nélkül nem tudnám ezt csinálni", és könyörögtem a férjemnek. April annyira nyugodt volt - azt javasolta, hogy csak pihenjek, és hogy egy kicsit később megvizsgál ismét. Hogyan tudnék így pihenni? A fájások erősek, hosszúak és sűrűek voltak. Nem akartam elmozdulni onnan, ahol feküdtem, ezért a férjem lehozott egy paplant, én pedig lefeküdtem a nappali padlójára.
Aztán észrevettem, hogy a férjem eltűnt, de April ott volt és segített minden egyes összehúzódáson keresztül. Körülbelül egy és háromnegyed óta múlva April újra megvizsgált, és azt mondta, hogy 6 cm-nél tartunk. Még April támogatása és bátorítása ellenére is könyörögtem Nathan-nek, hogy menjünk csak be a kórházba. April elmagyarázta, hogy amilyen gyorsan eljutottam a 2-3 centiméterig, mire felöltözünk, eljutunk a kórházba, megvizsgálnak, majd megérkezik az aneszteziológus, már túl késő lesz bármilyen gyógyszeres fájdalomcsillapításhoz. Akkor már én is azt mondtam: "Oké, ha nem kapok gyógyszert, akkor otthon maradok". Visszaköltöztetett a kádba, de ragaszkodtam hozzá, hogy terítsenek le törölközőket, mert nem akartam, hogy a szőnyeg koszos legyen (tudom - a dolgok, amik miatt aggódom!!).
A kádban feküdni megkönnyebbülés volt. Észrevettem, hogy a kutyánk, Carla a kád melletti kanapén feküdt, és türelmesen várta, hogy Jack megérkezzen. Nem emlékszem, hogy mennyi ideig tartott, és arra sem, hogy Allison, April asszisztense mikor érkezett meg.
April hajnali 3-kor ellenőrzött, és kilenc és fél centire voltam kitágulva, de a méhnyakamon maradt egy kis perem. Megkért, hogy nyomjak néhányszor, miközben elhúzta peremet az útból. Mondanom sem kell, hogy nem a legkényelmesebb érzés, de ki akartam már tolni Jacket. Nathan beszállt velem a kádba, hátulról tartva engem, miközben toltam. Körülbelül 1 órán keresztül nyomtam, és tudtam, hogy valami nincs rendben. April négykézlábra fordított a kádban, hogy nyomhassak, és folyamatosan magyarázta, hogyan folytassam a kitolást. Azt terveztük, hogy Nathan elkapja Jacket, ahogy megszületik, de Aprilnek kellett végül kiemelnie.
Emlékszem, hogy megéreztem Jack fejét, és úgy éreztem, hogy olyan jól sikerült az a nyomás, hogy most már tényleg meg fogom szülni. Ahogy April kiemelte Jacket, észrevette, hogy a baba nyaka köré tekeredett a zsinór. Nem mondott semmit, hogy ne riasszon meg minket, de adott Jacknek egy kis oxigént. A szülésznőm azt tette, amire kiképezték.
Szürreális érzés volt a kisfiamat a kezemben tartani, és még szürreálisabb volt a tudat, hogy megcsináltam, tényleg megcsináltam. Semmi gyógyszer, semmi kórház, semmi szakadás; úgy éreztem magam, mint egy szupernő.
Tudom, hogy April és Alison még mindig ott volt, de ők csak tették a dolgukat körülöttünk. Jack 8 font 12 unciát nyomott és 19,5 hüvelyk hosszú volt, tökéletes baba volt. Miután April megvizsgált engem és Jacket, a papírokat töltötte ki, és megkérdezte, felírta-e valaki, hogy pontosan mikor született. Mindannyian annyira izgatottak voltunk, hogy Jack végre megérkezett; senki sem nézett az órára. De mivel Nathan rögzítette a szülést, csak belenéztünk a videokamera felvételébe, és abból kiderült, hogy 4:04-kor született.
Azt kell mondanom, hogy a legjobb dolog abban, hogy a kisbabánkat Aprillal otthon szültük, az volt, hogy reggel fél nyolcra lezuhanyoztam, és a saját ágyamban voltam a babámmal és a férjemmel. Amíg én lefekvéshez készülődtem, April és Allison feltakarította "a rendetlenséget", amitől annyira féltem! Tudom, hogy April és Alison nélkül nem tudtam volna végigcsinálni; hálával tartozom nekik, amiért valóra váltották a szüléssel kapcsolatos álmomat.
April nem csak nekem volt nagy segítség, hanem a férjemnek is. Néhány nappal Jack születése után átnéztem néhány papírt, amelyeket a konyhánkban találtam. Volt köztük egy jegyzetfüzet, amibe Nathan azt írta: "Ez normális?" és "Jól van?". April nem csak engem, hanem Nathant is végigkísérte Jack születésén – ezeken a cetliken kommunikáltak (ezek szerint a kismama háta mögött – a szerk.). Fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmik is történtek a szülés alatt, amíg meg nem találtam a jegyzetfüzetet…"
