Sziasztok! Még élek, ami nem kis teljesítmény! Túl vagyok az első két edzésen. Sokan írtátok már itt, hogy mennyire szeretitek ezeket a kemény edzéseket… Én már várom, hogy ez eljöjjön, de egyelőre az izomlázzal és a nulla teljesítőképességgel küzdök.
Az első alkalommal állapotfelmérést végeztünk. Sógorom mérlegén 65 kg vagyok, úgyhogy mostantól ez a mérvadó. Mást nem méricskéltünk, mondván, felesleges. Hát jó, remélem, hogy inkább szemmértékre lesz látványos a változás.
A felmérés következő része az izmaim tesztelése volt, az következő eredmények születtek: kereken nulla db fekvőtámaszt tudok megcsinálni (semmilyen formában sem), ugyanennyi megy a húzódzkodásból is. Felülést nem néztünk, a hasizmaim miatt. A lábam egész jó állapotban van, jól megy a guggolás, lábemelés. Sokáig azt hittem, hogy a gyerekek cipelése edzettét tett. Hát nem. Az egyetlen dolog, ahol némi eredményt tudtam felmutatni, az a lépcsőzés volt, ez jól ment, még úgy is, hogy a második részben súllyal a lábamon próbáltuk. Itt mutatkozott meg egyedül az elmúlt évek „edzése”, amikor a mindenféle korú-súlyú srácaimat vittem fel a lépcsőn otthon. Karizmom szinte semmi sincs, volt olyan gyakorlat (tricepszre), amit egyáltalán nem tudtam megcsinálni. Szintén a nullához közelít a hátizmaim, váll- és mellizmaim erőnléte is. Szinte csoda, hogy ennyire letöttyedve egyáltalán járni, felülni, önmagamat tartani képes vagyok.
Sokféle gyakorlaton mentünk végig, mindenféle – számomra eddig ismeretlen – izmot megmozgattunk. Leizzadtam, remegtem, fújtattam, volt, amit már csak csukott szemmel, erőből, elhatározásból csináltam meg. Nagyon büszke voltam/vagyok magamra, hogy elkezdtem, de tény, hogy szörnyű volt megélni, hogy mennyire nincs sem állóképességem, sem izomerőm. Sejtettem, hogy ez a helyzet, de rémes volt ott térdelni és érezni, hogy képtelen vagyok visszanyomni magam fekvőtámaszból.
Az első edzés csütörtökön volt. Péntekre már csodaszép izomláz volt a karomban, mellkasomban. Nem volt tűrhetetlen, de azért komoly Benny Hill show volt, mire megfésülködtem. Viszont piszok jól esett, hogy mindenemet éreztem.
A második alkalom az átmozgatásról és az ismerkedésről szólt. Átnéztük a gépeket, egy-egy gyakorlattal kipróbáltam, hogy melyik mire való. Bár nekem nem tűnt fel elsőre, de a gyakorlatoknak szépen felépített sorrendje volt, megint mindenemet átmozgattuk, bár a karomat kevésbé terheltük, inkább lábra mentünk (ezt érzem még ma is). Sógorom minden gyakorlatot megmutat előre, lassan, pontosan, hogy abszolút szabályosan tudjam végrehajtani őket. Elmagyarázta a légzést is. Végig figyelt arra, hogy minden rendesen, szabályosan, de azért lendületesen csináljak. Az edzések végén persze levezettünk, nyújtottunk is. Az első két alkalom 40-50 perc volt, de ez nyilván még nem nettó edzés, hiszen vitte az időt a begyakorlás.
Szóval, jó volt, na. Büszkeség, hogy elkezdtem és most azon van a sor, hogy csináljam is folyamatosan, ami a lábamban lévő izomlázat tekintve nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz. Szeretnék gyorsan fejlődni, de be kell látnom, hogy 10-20-30 évek mozgását nem lehet két hét alatt bepótolni. Úgyhogy maradnak az apró, bár számomra óriási sikerek.
Jövő héten is háromszor megyek, bízom benne, hogy már nem az izomláz lesz a főszereplő. Beszámolok majd róla, hogy mennyit haladtunk.
Zsé
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
