Egy facebookos beszélgetős csoportban láttuk meg egymást, még 2013 őszén. A képe azonnal megfogott, és azt vettük észre, hogy már csak egymás kommentjeire reagálunk, válaszolunk. Ott megkérdezte, nem veszem-e tolakodásnak, ha bejelöl. Elfogadtam. Majd várta, hogy ráírjak.

Nem tettem, ezért ő tette, de nem rögtön. Emlékszem, Halloween estéjén írt rám először, négynapos hosszú hétvége volt, csütörtöktől vasárnapig. Le nem szálltunk a chatről.

Reggelekig chateltünk. Három hét aktív chat, telefonhívás következett, mivel közel 200 km volt köztünk. Ő vidéken élt, én egy távolabbi nagyvárosban. Egyre jobban megfogott, érdekelt, tudni akartam, vajon olyan bunkó, mint sokan, hogy hamarjában tudni akarja, „mi van rajtad?” és tilthatom is. Nem ez történt. Végig kedves, aranyos, udvarias volt. Erősen teszteltem pedig.

Aztán három, aktívan átkommunikált hét után egy pénteki napra megbeszéltük, hogy felutazik hozzám. Azt leszögeztük, hogy sem hétvégi, sem pedig távkapcsolat nem érdekel minket. A hétvége kellemes volt, elmentünk vásárolni, finom vacsorát főztem, amit jóízűen megettünk. Élőben folytattuk a beszélgetést, egész más volt így.

Gondoltam, ha tapintatlan, tolakodó, vagy bunkó, már mehet is vissza haza. De nem volt. Nem mászott rám, nem próbálkozott be. Vasárnap délután kikísértem az állomásra. Egyelőre abban maradtunk, hogy jövő héten pénteken újra jön. Éjjelre ért haza, adott életjelet, amit kértem is tőle előzőleg. És a kapcsolati felkérést, amit elfogadtam.

Következő héten pénteken újra jött, addig pedig chat, telefon. Egy hatalmas fekete sporttáskával jött, és nagyon nem úgy nézett ki, mint aki csupán hétvégére jön. Maradt… Végleg... Azóta is...

Egy nap alatt talált munkát, segítettünk neki. És azóta együtt, immáron családként, házasságban.

Rengeteg nehézségen át, kitartva egymás mellett, anyagi sz@rokon, elmondani nem lehet, mennyi mindenen át együtt, sokan töredékénél rég feladták volna. Én is többször el akartam hagyni, hogy találjon egy jobb körülmények között élőt, ne kínlódjon velem.. Egyikünknek sincs semmije. Találjon olyat, aki jobb helyzetben van. De nem engedett... Soha… Mindig azt mondta, addig fog keresni, amíg meg nem talál, ha elszököm tőle.

Végül 2014 október 1-jén eljegyzett, 2015 augusztus 22-én a felesége lettem, 2016 szeptember 30-án megszületett szerelmünk gyümölcse, a várva várt, örökké vágyott kislányunk. Pont így képzeltem, minden pont úgy volt, ahogy szerettem volna. Mindennek már mindjárt 8 éve. Elmondása szerint ugyanúgy szeret még mindig, mint akkor, részéről semmi sem változott.

R.

Te is elmesélnéd, hogyan jöttél össze a férjeddel? Küldd el nekünk történeted a bezzeganya@bezzeganya.hu címre!

Olvass még megismerkedős történetet!

Eltiltottak minket egymástól, de győzött a szerelem