Egy csendes lázadó - Christina Rossetti költő

Christina Georgina Rossetti kiemelkedő alakja az angol költészetnek, bár kevesen ismerik. Mint a kor másik híres költőjének, Elisabeth Barrett-Browning életét, Christina Rossettiét is betegség keserítette meg. Pajzsmirigy-rendellenességben, depresszióban és élete végén mellrákban szenvedett. Sajnos őt a szerelem sem mentette meg a betegség és magány fájdalmától. Bár megtapasztalta az érzést magát, nem találta meg élete párját.

1830. december 5-én született Londonban, olasz emigránsok gyermekeként. Édesapja Gabriele Rossetti költő és egyetemi tanár, politikai okokból menekült Itáliából Angliába. Édesanyja Frances Polidori volt. A név talán ismerős lehet az angol költészet kedvelőinek, Frances testvére volt Lord Byron orvos-barátjának, John William Polidorinak. Christinának két fiú- és egy lánytestvére született, közülük Dante Gabriel szintén híres költő és festő lett. Christina két másik testvére Maria Francesca és William Michael is magáénak tudhat néhány irodalmi alkotást. Édesanyjuk anglikán szellemben nevelte őket, nagy súlyt fektetett gyermekei tanítására. Christina már gyermekként, mielőtt írni tudott volna édesanyjának diktálta le kis történeteit. Neves angol és olasz költők-írók műveit olvasta. 12 éves korában írta első versét Anyámnak címmel, melyet nagyapja nyomdájában kinyomtattak.

A negyvenes évek elején édesapja nyugdíjba kényszerült. Rossz anyagi helyzetük az apa egészségének romlásához, depresszióhoz vezetett, később látását is elvesztette. Édesanyja próbálta eltartani a családot, tanítani kezdett egy iskolában, Christina sokat segített neki.  Abban az időben a nőknek nem sok lehetőségük akadt, hogy munkát vállaljanak. Varrónőként és nevelőnőként tudtak dolgozni. A társadalom még nem nézte jó szemmel a dolgozó lányokat. William Rathbone Greg társadalomkritikus egyenesen természetellenesnek nevezte a dolgozó nőt, véleménye szerint a nő feladata a feleség és anya szerepének betöltése. Christina később prózát írt Maude: A Story for Girls címmel, melyben egy fiatal nő harcáról ír. Maude a hagyományos családi élet helyett más utat választana. (Talán Christina későbbi ismertsége is hozzájárult ahhoz, hogy az 1850-es évektől reformfolyamat indult el a női jogokat illetően. Többek között lehetségessé vált a válás, a nők kaptak némi gazdasági önállóságot, és jogot formálhattak saját birtokaikra a házasság után.)

Bátyja, Dante Gabriel szintén verselt, amellett tehetségesen rajzolt és festett, ezért szülei képzőművészeti iskolába íratták. Dante Gabriel 1848-ban két társával megalapította a Preraffaelita Testvériség író- és művészcsoportot. A középkori – Raffaello előtti – művészet megújítására törekedtek. Szembeszálltak a Királyi Művészeti Akadémia által meghatározott iránnyal, mely Raffaellót és a klasszikusokat minden más irányzat fölé emelte. Christina szintén a csoport tagja volt. Első publikált versét 1847-ben írta, az Athenaeum londoni irodalmi folyóirat tette közzé. A Preraffaelita „The Germ” című folyóiratba is írt néhány verset Ellen Alleyne álnéven. A folyóiratot testvére, a szintén tag William Michael szerkesztette. Csak néhány számot ért meg, William szerint a lap túl kifinomult és túl jó volt egy olyan közönségnek, aki még annyit sem konyított a művészetekhez, hogy a lap nyomdai költségére pénzt szánjon.

Christina eleinte neves költők verseiből merített ihletet, szonetteket, balladákat, himnuszokat írt. A vallási történetek szereplői gyakran megjelentek műveiben. A romantikához híven versei melankolikusak, a boldogtalan szerelem, elmúlás, bánat témáit járják körül. John Ruskin, a preraffaeliták irodalmi vezére nem tartotta jó ötletnek, hogy egy családban két kiemelkedő költő munkálkodjon. Ezért Christina önként háttérbe vonult bátyja érdekében. Ezután is írt, de a Preraffaelita Testvériség munkájában nem vett részt, a munkáiból befolyó összegek alig fedezték megélhetését. Kétségkívül tehetségesebb író volt bátyjánál, Dante Gabriel inkább a festészetben nyújtott kiemelkedőt, bár magáénak tudhat néhány igazán szép verset:

Fényvillanás (Az Élet háza című ciklusból)

Már jártam itt, igen!

Mikor is volt? Ki tudja már!

Ott künn a fű nem idegen,

s az illatár,

a sóhajtás, a part sok fénye sem.

Enyém voltál. Igen.

Vajon mikor is lehetett?

Egy fecske röppent odafenn,

fordult fejed,

fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!

Így volt? S így lesz? Igen?

Legyőzve évek távolát

visszatalál a szerelem

a gyászon át?

Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?

(Baranyi Ferenc fordítása)

Húga gyakran ült modellt a kezdő festőnek, első olajfestményén és a Szűz Mária gyermekkora című képen Christina látható Szűz Mária alakjában. Ecce Ancilla Domini (Angyali üdvözlet) című 1850-ben készült képe ezért komoly botrányt okozott, a közönség nem fogadta jól, hogy az akkor már költőként munkálkodó lány látható Szűz Mária képében.

Christinának már tizenévesen akadt kérője, James Collinson festő, aki szintén a Preraffaelita Testvériség egyik alapítója volt. Ebben az időben a család nőtagjai közel kerültek a katolikus egyházból kiszakadt anglikán egyházhoz. A vallás komoly szerepet kapott Christina életében. James eljegyezte a lányt, bár az esküvő napját nem tűzték ki, mivel mindketten fiatalok voltak. Jamest azonban megviselték a Preraffaelita Testvériséget ért bírálatok, visszatért a katolikus hitre, s úgy döntött, hogy életét cölibátusban éli és az imádságnak szenteli. Christina elfogadta és megértette James döntését, annak ellenére, hogy a férfi később visszatért művészeti munkáihoz. Sajnos nem ez volt az utolsó alkalom, mikor a lány boldogsága a vallás áldozata lett. A hatvanas évek elején szerelmes lett Charles Bagot Cayley nyelvészbe. Érzelmeik kölcsönösek voltak, azonban egy kérdésben nem tudtak közös nevezőre jutni: Christina mélyen vallásos volt, Charles viszont agnosztikus nézeteket vallott. Kapcsolatuk így nem tudott kiteljesedni, de életük végéig barátok maradtak. Christina testvére, William Michael szerint bár nem lett a felesége, soha nő férfit olyan mély szerelemmel nem szeretett, mint Christina Charlest. Erről a lány Monna Innominata című versében is olvashatunk:

Bárcsak újra átélhetnék mindent,

 s felidézhetném a napok napját,

 minden egyes csókod, érintésed,

 az elemésztő érzés hatalmát...

Álmomban sziluettedet látom,

 s napvilágnál szebben ragyogok,

 úgy érzem, egy valóság és álom,

 és megváltás egyetlen mosolyod!

 Ám csak álmaimban vagyunk egyek

 s osztozunk meg mindenen e létben,

 s ha az kell, örökké itt heverjek

 öntudatlan, az álom oly édes...

Nem volt én és nem volt te, csupán mi,

 külön személyek rég nem léteztek,

 tudtam, innentől történhet bármi,

 el tőlem e világon nem vesznek...

 Szívem azóta is égve dobog,

 s oly tisztán érzem: veled egy vagyok...

(Monna Innominata, részletek, fordította Kántás Balázs)

A versben a szerelem érzésétől szinte kábult nő vall fájdalmáról, a történet végén visszatérve Istenhez, feláldozza a kapcsolatot és valahol önmagát. A reménytelen szerelem és a halál van jelen Song (Dal ) című versében is: 

Ha meghalok, kedvesem,

Ne gyászdalt énekelj,

Síromon se árnyas ciprust,

Se rózsát ne nevelj;

Zöld fű legyen fölöttem

Záporral, harmatcseppel;

S ha akarsz, emlékezz rám,

Ha akarsz, felejts el.

Nem látom majd az árnyat,

Nem érzem az esőt,

A csalogányt se hallom,

A kínnal verselőt;

S homály-álmomban, mely nem

Hajnal, sem szürkület,

Tán emlékezhetek még,

Tán csak felejthetek.

(Rossner Roberto fordítása)

Leghíresebb talán Emlékezz című szerelmes verse, melyet Kosztolányi Dezső fordított magyarra:

Emlékezz rám, ha tőled messze-messze

 a hallgatag országba érkezem,

 s nem foghatod meg többet a kezem,

 és nem fordulhatok el tévedezve.

Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,

 s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:

 csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,

 késő tanács, imádság, minden eszme.

 De ha felejtesz, s aztán valahogy

 emlékezel reám, ne búslakodj,

 mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt

 nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,

 százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,

 semmint emlékezz és egy könnyet ejts.

Christina 1862-ben írta meg legjelentősebb művét, Goblin Market címmel. A mű a Goblin Market and Other Poems című kötetben látott napvilágot. Pozitív kritikákat kapott. A történet a fantázia birodalmában játszódik. Megelőzte a viktoriánus irodalom kiemelkedő abszurd meseregényét, az Alice Csodaországbant. Lewis Carroll (eredeti nevén Charles Lutwidge Dodgson) gyakran megfordult a preraffaelita Dante Gabriel Temze parti lakásán. Alice története széles körben ismert lett, sokan az első fantasy műnek tekintik. A valóságban nem Carroll műve volt az első szürreális helyszíneket és szereplőket felvonultató történet. Többek között a Goblin Market is megelőzte. A hosszú, balladisztikus vers két hőse Lizzie és Laura. A testvérek gyönyörű gyümölcsöket áruló goblin férfiakkal találkoznak az erdőben. A gyümölcsök varázserővel bírnak, rabul ejtik azt, aki fogyaszt belőlük. Bár a lányok tudják ezt, a kis Laura nem bír ellenállni a szép árunak. Mivel nem jut több gyümölcshöz, az elvonási tünetektől szellemileg és testileg is leépül. Az átkot csak úgy törhetik meg, ha kap a gyümölcsből. Lizzie vásárolni akar a goblinoktól, akik nem adnak neki, inkább a szájába akarják tömni a mérgező árut. Szerencsére ez nem sikerül, de úgy összekenik a lányt gyümölccsel, hogy az elegendő lesz megmenteni Laurát.  A mű végén a két lány már feleség és anya, Laura gyermekeinek meséli a tanulságos kalandot, kihangsúlyozva a testvéri szeretet fontosságát.

A fura történetnek számtalan értelmezése született. Volt, aki a viktoriánus piacgazdaság kritikáját látta benn. A férfi goblinok figurái a patriarchális angol piacgazdaságra utalnak, kábító hatású gyümölcseikkel függésbe akarják vonni a nőt, aki – Lizzie alakjában – már képes ellenállni. Laura alakja a bukott nő emblematikus figurája. Ezt maga Rossetti  is elismeri, Laurát csónakhoz hasonlítja, melynek minden kötele elszakadt, s a folyón sodródik céltalanul. A költőnő 1859 és 1870 között a St. Mary Magdalene menedékházban dolgozott önkéntesként, ahol egykori prostituáltaknak segítettek beilleszkedni a társadalomba. Talán Laura alakjához is ott merített ihletet. Mély vallásossága ellenére nem volt olyan prűd, mint ahogy a viktoriánus erkölcs diktálta volna. Néhány kritikus a leszbikus erotika térhódítását vizionálja a versbe. Bár azt gondolták, Rossetti szexuális utalásai nem voltak tudatosak a műben, nagyon valószínű, hogy a nő tisztában volt vele, mit miért írt. A vallásos értelmezés sem maradt el, a kísértés, bűnbeesés, megváltás vonalán haladva. Az, hogy Christina milyen értelmezést szánt művének, rejtély. Az 1990-es évektől elterjedt az a nézet az életrajzírók körében, miszerint Christinát apja szexuálisan bántalmazta. A biográfusok szerint ez is szerepet játszhatott a Goblin Market megszületésében. Ezt a feltételezést azonban semmilyen adat nem támasztja alá. A verseskötetét testvére, Dante Gabriel illusztrálta.

Christina modern nézeteket vallott,  mélyen elítélte a kiskorúak prostitúcióra kényszerítését, az állatkísérleteket, a rabszolgaságot és a háborúkat. Az 1853-ban kitört krími háború nagyon felzaklatta. The Lowest Room címmel írt verset, melyben két nővér vitatkozik a háború szükségességéről.  1860-ban Emily Faithfull női kiadót alapított The Victoria Press néven. 1863-ban verseskötetet adott ki, mely a halálbüntetés megszüntetése ellen foglalt állást. Christina  A Royal Princess című verssel járult hozzá a kötethez. 1866-ban The Prince's Progress and Other Poems címmel újabb verseskötete jelent meg. A házasság intézményét sem támogatta, ennek műveiben gyakran hangot is adott. Egyszerű ruhákat viselt, távol állt tőle a hiúság. A Pageant and Other Poems (A szépségverseny és más versek, 1881) című kötetében kigúnyolja a viktoriánus nőket, amiért annyit foglalkoznak a külsőségekkel. Szerette az állatokat, volt egy macskája, mely szülés közben életét vesztette. A róla írt vers érthető módon nem került be a világirodalom remekei közé. Nagy baráti köre volt, a preraffaelitákkal is tartotta a kapcsolatot, bár a kör már 1853-ban felbomlott. Gyermekverseket írt. 1968-ban kiadott Sing Song: A Nursery Rhyme Book című kötete gyermekmondókákat tartalmaz. Christina szomorúan tapasztalta, hogy a gyermekek oktatásában kizárólag férfiak által írt anyagok kapnak szerepet. Fontosnak tartotta, hogy a kicsiket korán tanítani kezdjék, ahogy őt és testvéreit is. 1892-ben prózát írt The Face of the Deep címmel, mely a Jelenések Könyvéhez fűz magyarázatot. Az angol udvarnál szóba kerül, mint lehetséges udvari költő. Hogy elnyerje a címet, királyi témájú elégiát írt. Sajnos azonban az udvar Alfred Austint nevezte ki.

Christina Basedow-kórban szenvedett, betegsége és a magány beárnyékolták hétköznapjait. Vagyonra nem tett szert műveiből, gyermekverseit gyakran hulladékfecnikre írta. Depresszióval küzdött, gyakran voltak rohamai. 1893-ban mellrákot diagnosztizáltak nála. A tumort ugyan eltávolították, de Christina nem épült fel. 1894-ben hunyt el, a londoni Highgate temetőben helyezték örök nyugalomra. Az amerikai Episzkopális Egyház április 27-én emlékezik meg Christináról. Két karácsonyi verse is híressé vált halála után. Az In the Bleak Midwinter és a Love Came Down at Christmas is népszerű karácsonyi dal formájában került be a köztudatba. Christina egész életében elvágyódott Angliából. Életében egyszer járt Olaszországban, de mindig visszavágyott. Anyjával élte le életét. Kitartott vallásos meggyőződése mellett, de voltak kételyei. Who shall deliver me? című versében Isten segítségét kéri az önmagával vívott küzdelemben. A legnagyobb tehernek nevezi saját maga elviselését. Bár az ajtót magára zárja, a világ dolgai kívül rekednek, de halálos ellenségét, a gyarló embert – önmagát – nem tudja kizárni a szobából. Csak Isten teheti szabaddá:

 „Yet One there is can curb myself,

 Can roll the strangling load from me

 Break off the yoke and set me free”

Fata Morgana ( Délibáb ) című versében elérhetetlen vágyairól ír:

Kékszemű fantom távol jár,

Szalad a nap felé, s nevet:

Örök nyomában léptem száll,

Elpilledek.

Szökell, a fényt meg-megnyesi,

Dalolva táncol réten át,

Báránycsengettyűn zengeti

Varázsdalát.

Kacagok, oly szabad, vidám;

Közelébe – fáj – nem jutok,

Tán lefekszem egy délután,

S elszunnyadok.

(Pákozdi Gabriella fordítása)

Vajon elég nemes volt a cél, amiért a fiatal és tehetséges költőnő mindent feláldozott? Boldog volt? Nem hiszem. Talán a vallás mellett a szerelemnek is helyet kellett volna hagynia szívében. Kivételes tehetséggel áldotta meg a sors, de egy férfiak uralta korban nem a küzdelmet választotta, mint George Sand, inkább visszavonult a magány és reménytelenség birodalmába. 

Visszhang

Jöjj el hozzám éji némaságban,

töltsd be álmaim beszélő csendjét,

simogasson szemed ragyogása,

akár a szűz napfény,

könnyes szemmel

térj vissza, ó, hisz már annyi év eltelt.

Édes álom, keserédes álom,

a mennyben kellett volna ébrednem,

ám illúziót hiába várok,

sápadt, sóvár lelkem

mélán nézi

csak az ajtót, mely többé nem nyílik.

Mégis várlak, álmomban keress fel,

hogy még mielőtt meghalok,

hogy újra élhessek csak még egyszer

pár tűnt pillanatot

szólíts, kérlek,

és súgd fülembe, hogy szeretsz, mint régen…

(Kántás Balázs fordítása)

Forrás:

konyves.ujnautilus.info/?p=3367

A Nő feminista folyóirat I. évfolyam 9. szám, Budapest, 1914. május 5.

Lafferton Emese: A bukott nő a viktoriánus képzeletvilágban

http://wikis.lib.ncsu.edu/index.php/ENG_463_Christina_Rossetti

Pákozdi Gabriella és Kántás Balázs versfordításai