Ki ne gondolta volna már azt életében, hogy ha én nem csinálom meg, akkor senki? Pedig nincs mese, valakinek csinálnia kell, mert a használt zoknik nem sétálnak el maguktól a szennyeskosárba, az ebéd nem lesz kész csengettyűszóra, a lakáshoz sem járt bejárónő, amikor beköltöztetek. Mi lenne, ha egyszerűen csak megengednénk magunknak az érzést, hogy nekünk is van egy határunk. Mondjuk ki bátran: fáradt vagyok!

De nem ám a megszokott módon, amikor a mindennapi őrület közepén valaki udvariasságból megkérdez, hogy mi a baj, és csak úgy csípőből megy a válasz neki, hogy “semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok”! Vegyünk egy mély levegőt és használjuk ki ezt a lehetőséget, nézzünk szembe azzal, baromi fáradtak vagyunk, rengeteg terhet cipelünk, és ha már kérdezik, be is vállalod, hogy bizony neked sem végtelen az erőd. És még azt mondják ránk, „gyengébbik nem” – na, ne. Persze praktikus, hogy szinte mindent el tudunk végezni egy személyben, de meddig mehet ez így tovább? Milyen teherbírásra vagyunk kalibrálva?

Az elmúlt pár év különösen nehéz feladatokat rótt mindenkire, ránk, anyákra a sok mellett még többet. Kezdjük a koronavírussal, és nézzük végig, hol tartunk ma. Hatalmas mentális teher egy szülő számára, ha minden vásárlás csak egyre drágább és drágább, kimerítő mindennapokban éljük az életünket, a szülő tehermentesítésére is hivatott, gyermekeinkkel nap mint nap dolgozó pedagógusok elkeseredettek, a szomszédunkban háború zajlik és minden kicsit bizonytalan. Nem kicsit. A gyerekek ezt az általános feszültséget a bőrükön érzik.  

„Kiemelt időszakokban” – születésnapokkor, karácsonykor, szabadságok idején – amikor mindenki a pihenésről, kikapcsolódásról, lelassulásról, az „énidőről” beszél, nekünk ennek a tökéletes ellentéte jut.  A munka annyi otthon, hogy lehetetlen szavakba foglalni. A megszokott mindennapi feladatokon túl itt van az ajándéklista megtervezése, beszerzése, logisztikája, az ünneplés megszervezése az egész családdal, az ennek kapcsán felmerülő rokoni feszkók (már ha vannak ilyenek) kezelése, a gyerekek ellátása, a lakás nagytakarítása, és még szuper programok kitalálása is a gyerekeknek. A főzést ki is hagytuk. És ha még dolgozó anya is vagy, akkor egészen heroikus küzdelem lesz minden fronton helytállni. Persze szinte bármiben tudnak segíteni a gyerekek, bevonhatjuk őket még a főzésbe is, ha segítséget kérünk és nem szégyenkezünk amiatt, hogy mindezt egyedül nem tudjuk ellátni. Nem kell mindent egyedül bírni. Nincs erre szabály. Mondjuk ki, ha fáradtak vagyunk, ha úgy érezzük, túlnőtt rajtunk a feladatok sokasága.

Vajon hányan érzünk így? Hogy nincs más választásunk, csak csinálni, csinálni, csinálni. Mert helyettünk úgysem csinálja meg más, vagy ezer év, mire elkészül, ha másra bízzuk az adott feladatot. De mi, nők, már csak ilyenek vagyunk. Nem könnyen adjuk át a gyeplőt, ami a feladatokat és az otthoni élet mindennapi tervezését illeti. Vannak háztartások, családok, ahol jól működik a munkamegosztás, valóban tehermentesíteni tudják egymást a családtagok, ha valakinek éppen arra van szüksége, de vannak olyan esetek is, amikor ez nincs jól kitalálva, és az anya valósággal fuldoklik a sokféle szerepe és munkája következtében.

Nincs erre egy általános centiméter, ami alapján ki lehetne mérni, hogy te most mennyire lehetsz fáradt a szomszéd anyukához képest. De egy dolog biztos, jogod van fáradtnak lenni. Lehet bátorságod kimondani, hogy eddig és ne tovább! Sőt, egész egyszerűen csinálhatsz semmit is, ha éppen ahhoz van kedved. Meghozhatsz olyan döntéseket, amelyek a te életedet teszik élhetőbbé és felszabadultabbá. Ha mindig mindent csak szótlanul megcsinálsz és tűrsz, ha ezzel azt demonstrálod, hogy a családanyákat a végletekig lehet terhelni, akkor ez hosszabb távon nem csak neked lesz rossz.  A gyerekeid ugyanúgy pórul járnak vele, mint te magad. Mert egy totálisan kimerült, fáradt és rosszkedvű anya, nem tud már adni magából a családjának sem.

Jelszó: Tedd meg!

Mikor volt, hogy utoljára olyan, hogy engedted magadnak a szünetet? Amikor csak úgy kivettél egy napot és azzal töltötted, amivel csak szeretted volna, olyan dolgokat csináltál, amik látszólag teljesen haszontalanok, vagy éppen egyáltalán nem csináltál semmit, csak bambultad a sorozatokat és befaltál három liter popcornt?  

Nem jellemző, igaz? Pedig mennyire ránk férne! Mentsük fel magunkat a varázsanya szerepéből, és ismerjük be, hogy igenis van olyan, hogy elfáradunk. Legyen pausa, pihenés, lassulás és megállás, lelkiismeret-furdalás nélkül. A kezdeti megdöbbenés után az egész család imádni fog ezért, hogy be merted vállalni, hidd el! A jelzésed hatására észreveszik és felértékelik majd azt is, hogy mennyi mindent jelent nekik a mindennapokban a te összes szuperképességed, hogy mekkora kincs vagy! 

Kipróbáljuk?

Zs.